Korea

Egyre népszerűbb Korea, most éppen a Squid Game sorozat miatt, de a fiatalok között megjelent egy k-pop kedvelő réteg is.

Nekem viszont Korea 2 okból tetszik. Az egyik nagyon triviális: szerintem a legszebb nem-fehér nők a koreaiak. Annak idején, az 1985-1986-os tanévben volt is egy koreai évfolyamtársam, amolyan tipikus koreai lány. Persze beszélni vele képtelenség volt, az észak-koreaiak nem csak a nyugatiaktól tartózkodtak, hanem tőlünk szovjet blokkbeliektől is. De mindenesetre a mi kampuszunkban tanuló kb. 200 hallgatólány közül a legszebb 5-ben benne volt.

A másik ok a nyelv. Most erről írnék, bár nem is tudok koreaiaul, tudásom kimerül 50 szóban, mindig terveztem tovább menni, azaz megtanulni legalább közepes szinten, de ez eddig sose valósult meg (bár ma is tervezem még). Viszont annyit azért elértem, hogy tudok – lassan – olvasni koreaiul, s tanulmányoztam a nyelv hangzását és történetét. Alapvetően minden nyelvnél a hangzás az, ami a legjobban érdekel, itt lehet egyedi vonásokat megtalálni.

Máig nincs elfogadott elmélet mely más nyelvvel rokon a koreai. Egyébként elmélet sok van, még olyan is, mely szerint a magyarral (az uráli nyelvekkel) rokon.

A koreai nagyon érdekes, mert egyes dolgokban hasonlít a régiója – Kelet-Ázsia – nyelveire, más dolgokban viszont egész más. Európai füllel, szájjal nézve ami hatalmas könnyebbség:

• hiányzik belőle a hanglejtés, mármint mint jelentésmegkülönböztető jellemző, azaz ellentétben a kínaival vagy a vietnámival (Kelet-Ázsiai legnagyobb nyelvei az anyanyelvi beszélők száma szerint: kínai – 1,3 milliárd, japán – 130 millió, koreai – 80 millió, vietnámi – 75 millió) csak kiegészítő jellemző a hanglejtés,
• az írás abc-alapú: míg a kínai írás megtanulásához évek kellenek, a japánhoz meg hónapok, addig a koreaihoz pár óra – elvileg használatosak ugyan kínai írásjelek is, de ezek szerepe kiegészítő, s ez a szerep is egyre csökkenő.

De mik a legérdekesebb, magyar – sőt európai – szemszögből szokatlan hangtani jelenségek?

Nem létezik a koreaiban jelentésmegkülönböztető zöngésség/zöngetlenség! A magyarban az összes szonoráns (azaz a magánhangzók, s minden olyan mássalhangzó, mely akadálymentesen képződik, ezek a magyarban: l, m, n, ny, r) zöngés kivétel nélkül. Míg az obsztruensek (ahol akadály kézpődik, ez az összes többi magyar mássalhangzó) lehet zöngés és zöngétlen is, kivéve a h és a j hangot, ezek is lehetnek zöngések és zöngétlenek, de itt ennek nincs jelentésmegkülönböztető szerepe, a zöngésség/zöngétlenség a magyar h és j esetében hangkörnyezet-függő (pontosabban szó szerint ez csak a h-ra igaz, a szonoráns magyar j egyes esetekben teljesen megváltozva obsztruenssé válik, vesd összes “jó” és “kapj”).

A koreaiban a kép sokkal egyszerűbb: egyszerűen minden szonoráns zöngés, s minden obstruens zöngétlen. Hangkörnyezet-függően az obsztruensek zöngésedhetnek, de ez szigorúan kötött, így az írás se jelöli. Tehát a koreai írásban ugyanaz a betű jelöli a g/k, b/p, d/t, cs/dzs hangpárokat. Ahogy a magyar zöngés h-t és a magyar zöngétlen h-t azonosan írjuk, mert szükségtelen különbséget tenni köztük, hiszen magánhangzók között mindig zöngés, máshol meg mindig zöngétlen, másképp nem is tudja ejteni egy magyar anyanyelvi beszélő, sőt, egy átlag magyar nem-nyelvész észre se veszi a kettő közti különbséget. Pedig a kettő bizony különbözik – ezt az úgynevezett vécépapír-teszttel lehet bizonyítani, ez egy vicces, de működő módszer, ha az embernek nem áll rendelkezésére hangelemzési technika: szóval tegyünk egy kis darab vécépapírt a szánk elé, s mondjuk azt, hogy “hol”, majd azt, hogy “ahol” – az előbbi esetben a papír alig fog elmozdulni, míg az utóbbiban kicsit el fog libbenni a szánktól, ennek oka, hogy az előbbi esetben a “h” zöngétlen, míg az utóbbi esetben zöngés, márpedig a zöngésség kicsit nagyobb légáramot produkál.

Szóval a koreai számára érdektelen a zöngésség/zöngétlenség, de minden esetben, nem ahogy a magyarban, ahol a “h” esetében csupán. Az, hogy mikor “k” és mikor “g” az csak hangkörnyezet kérdése:

• szóvégen nem lehet zöngésség: ez egyes európai nyelvekben is így van (a magyarban pont nem), pl. a szláv nyelvekben minden szövegi obsztruens zöngétlen, azaz pl. csak “k” lehet szóvégen, de “g” soha, s ez a szóvégi ejtés is befejezetlen obsruens ejtés, azaz a hang végső “csattanó” része hiányzik – ez ismert jelenség az amerikai angolban is egyébként, egy amerikai angol számára a magyar akcentus emiatt fülsértő, durva, mert a magyarban ez a jelenség hiányzik, nincsenek a magyarban csattanó rész nélküli zárhangok,
• zöngés hangok között nem lehet zöngétlen, azaz ilyen helyzetben pl. csak “g” lehet, soha “k”,
• szó kezdetén is csak “k” lehet, viszont ilyenkor a koreaiak egy kis hehezetet – plusz légáramot -is adnak hozzá, nagyjából ahogy az angolok ejtik a szókezdő p/t/k hangokat magánhangzó előtt, ez viszont európai füllel amolyan félzöngésedésnek hallatszik, pedig nem az, csak a hehezet eredményez egy európai fül számára k és g köztinek tűnő hangot.

A történetbe erősen belezavar a hivatalos dél-koreai latin-betűs átírás, ez ugyanis a g/k betűt egyszer g-nek, egyszer k-nak írja: g-nek szó elején és zöngések közt, máskor pedig k-nak. A koreai írásban viszont mindez egyetlen betű: ㄱ. A háromféle ejtés semmilyen gondot nem okoz, mert mindegyik ejtés szigorúan hangkörnyezethez kötött: egy koreai másképp nem is képes ejteni adott helyzetben. (A hivatalos észak-koreai latin-betűs átírásban egyébként a ㄱ az mindig k, ez logikusabb, de az észak-koreai átírásnak az ország teljes elzártsága miatt nulla körüli hatása van.) A helyzetet bonyolítja, hogy a dél-koreai átírás is következetlen, egyes neveknél nem tartja be saját szabályait, lásd a “Kim” vezetéknév marad így, nem lesz “Gim”, pedig elvileg így kellene a szabályai szerint.

Egy példa a zöngésség/zöngétlenség esetlességére, vegyük az észak-koreai vezér nevét: 김정은 – felbontva: ez a vezetéknév K`im (a ` jellel akarom érzékeltetni az enyhe hehezetet), s a keresztnév pedig Cs`ong Ün (ez most az én átírásom, a valóságban az “o” az egy “o”, “a” és “ö” közti hang, az “ng” az veláris “n”, az “ü” pedig kb. mint a román â). Szóval ha az észak-koreai vezér a haverünk és keresztnevén szólítjuk, akkor “Cs`ong Ün” lesz, de ha hivatalosan beszélünk hozzá és a teljes nevét használják, akkor immár “K`im Dzsong Ün” lesz, a “cs” zöngésedik, mert két zöngés hang közé került.

Ami nagy nehézség a koreaiban, hogy míg zöngésség terén nem érdekelt, addig más téren igen. A mássalhangzók felosztódnak hehezet és hangszál-feszesség szerint. Míg az előbb említett enyhe hehezet és a “csattánsmentes” ejtés nem bírnak jelentésmegkülönböztető szereppel, addig az erős hehezet és a feszesség nagyon is. Ezért ezekre viszont külön betűk vannak a koreaiban. Maradva a “k” példánál:

• a már említett ㄱ – laza (nem feszes) és erős hehezet nélküli,
• a laza (nem feszes) és erős hehezetes “k” hang írása viszont ㅋ – a koreai írás szuper logikus (ezért is imádom), egy plusz vízszintes vonal jelzi, hogy erős hehezet van, a latinbetűs átírásban ennek jelzése: kh,
• s van a feszes ejtés, erős hehezet nélkül, ez ㄲ – azaz az “alapbetű” megduplázása, a latinbetűs átírásban ennek jelzése, mint várható: kk.

A latinbetűs átírás sok félreértésre ad okot. A már említett g-nek írt nem g esetén kívül íme a duplázás, mely nem jelent hosszú mássalhangzót, hanem megfeszített hangszállakkal való ejtést, mintha suttogni próbálnánk, de normál hangerővel beszélve. A másik a “ph” írás: ezt az európai ember hajlamos – a középkori latinra asszociálva – “f”-nek ejteni, pedig ez csak egy hehezetes “p”, szóval ejtése “ph”. Szóval Észak-Korea fővárosa nem “Fenjan”, hanem “Phenjan”, ez gyakori hiba magyaroknál, de más európaiaknál is. Valójában Észak-Korea fővárosának neve egyébként 평양 – Phjongjang, a “Phenjan” egy korábbi, más nyelven keresztüli átvétel maradványa a magyarban.

A más nyelven keresztüli átvitel mindig plusz torzító tényező. Ennek talán legismertebb esete a jelenlegi észak-koreai vezér nagyapájának elterjedt magyar neve “Kim Ir Szen” alakban. A név koreiaul 김일성 – használva az eddigi átírásomat ez “K`im Il Szong” vagy “K`im Il Zong”, valahol a kettő között. Mint a legtöbb kelet-ázsiai nyelvben, a koreaiban is ugyanaz a fonéma a “r” és az “l” – egyetlen betű jelöli őket, a ㄹ – önállóan és szó elején ejtése magyar “r”, közepén angolos “r”, máshol meg “l”. Azaz a betű átírása valóban “r”, de ebben a helyzetben ez nem r, hanem tisztán a magyar l-hez nagyon hasonlító hang. Az “n” és “ng” eltérés oka teljesen átírásfüggő: ez a veláris “n” hang, ezt már a “Phenjan” esetében láttuk. Az “e” és a “o” eltérése szintén átírási kérdés, a koreaiㅓmagánghangzó nincs meg a magyarban, ma ezt o-val szokás átírni, míg az oroszban korábban е-vel írták át, s a Rákosi-kori magyar médiák az orosz átírás alapján alkották meg a magyar verziót.

De egy modernebb témát is behozva. Valójában a Gangnam Style dalban szereplő Gangnam 강남 is “K`ang Nam”, ez egy szöuli kerület neve.

Érdemes meghallgatni a dalt nem az eredeti verziójában, hanem a későbbi változatot, ahol a férfi énekes immár egy dél-koreai szupersztár énekesnővel együtt énekel: a nő tisztább kiejtésében sokkal jobban észlelhető, hogy nincs semmilyen “g” hang a szó elején.

S ha már Szöul, ez is egy erős magyarítás. Ha Rákosiék átírását használnánk, akkor Szeur lenne. Eredetiben egyébként 서울 – ez kb. Szoul valójában.

Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »