Korčok:Ez itt nem Felvidék!

Korčok:Ez itt nem Felvidék!

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium, amiért a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László (Fidesz) Somorján arról beszélt, a szlovákiai magyarokat ért, második világháború utáni jogtalanságok miatt Szlovákiának bocsánatot kell kérnie. Ivan Korčok szlovák külügyminiszter (SaS-jelölt) kijelentette, nem tartja magát hungarofóbnak, de a kitelepítésekről más a véleménye, mint Kövérnek.

Kövér hétfőn a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművének felavatásán egyebek mellett azt mondta: „Bocsánatkérés nélkül azonban nincs, nem lehet megbocsátás.” A külügy erre reagálva csütörtökön arra kérte a magyar felet, tartsa magát a diplomácia szabályaihoz, és előzetesen tájékoztassa a szlovák partnerét az állami tisztségviselők látogatásának céljáról, és hozzátették, a szlovák külügy szívesen segít a magyar tisztségviselők szlovákiai látogatásának megszervezésében. „De nem tartjuk helyénvalónak, hogy a szlovák fél csak utólag értesüljön azokról a Szlovákia területén zajló eseményekről, amelyeken magas rangú magyar politikai tisztségviselők vesznek részt” – fogalmazott a minisztérium.

A szlovák külügyi tárca ezen túl diplomáciai jegyzékben adott hangot csalódottságának a hétfői, somorjai rendezvényen elhangzottakkal kapcsolatban. A külügy szerint a látogatás nem a jószomszédi kapcsolatok szellemében zajlott. De most sem pontosították, hogy Kövér mely kijelentéseiben látnak gondot.

Korčok és Beneš
Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt) Kövér László Somorján elhangzott beszédére reagálva még szerdán arra kérte a magyar köztisztségviselőket, mérlegeljék szavaikat, ne ássák alá a jó kapcsolatokat, tartsák tiszteletben és kezeljék egyenrangú partnerként Szlovákiát. „Elhatárolódom attól, hogy Magyarország második legmagasabb közjogi méltósága szükségét érzi annak, hogy Szlovákia területén a történelemről alkotott saját látásmódját prezentálja” – írta Korčok a közösségi oldalán. A miniszter úgy látja, az ilyen történelmi kérdések felvetése árt a két ország jó kapcsolatainak. „A háború utáni rendezés kérdése lezárt téma” – tette hozzá a szlovákiai magyarok 1945 és 1947 közötti jogfosztását okozó Beneš-dekrétumokra utalva.

Miután a miniszter számos bírálatot kapott a Kövért kritizáló bejegyzése miatt, a tárcavezető egy közleményt adott ki, amelyben nyolc pontba szedve érvel amellett, miért helytelenítette a magyar házelnök somorjai látogatását és beszédét. Korčok kijelenti, nem tartja magát hungarofóbnak, de visszautasítja, hogy Szlovákiát Felvidéknek nevezzék a magyarországi politikusok. A külügyminiszter továbbá nehezményezi, hogy Kövérék nem jelezték előre a látogatásukat és annak célját. „Csak utólag tudtuk meg, hogy egy olyan eseményről volt szó, amelyről a magyar szomszédaink is jól tudták,  témája egy olyan kérdés, amelyről a szlovák kormánynak és a szlovák demokratikus parlamenti pártoknak a véleménye szöges ellentétben van az övékével” – írja a tárcavezető, de tovább nem részletezi, pontosan mi is a véleményük a kitelepítésekről, a hazai magyarok 74 évvel ezelőtti jogfosztásáról, vagyis a Beneš-dekrétumokról.

Hírdetés

A miniszter azzal is érvel, nem ő vette elő a magyar kártyát, csak Kövérre reagált. Hozzáteszi, bármikor újra megtenné azt. Visszautasítja, hogy a magyarországi politikusok, mint írja, „történelemleckéket” adjanak Szlovákiának. Egyben egy történelmi példát, az első világháború 1918-as lezárását említve azt írja: „Amit az egyik igazságtalanságnak érez, azt a másik igazságtételnek, a szabadsága kezdetének és az elnyomás végének értelmez.” A közleményben arról is ír, a magyar fél partnere a szlovák kormány, nem más. A szlovákiai magyar politikusokat pedig arra kéri, értsék meg, Szlovákia érdekében néha fel kell lépnie Magyarországgal szemben, de ezek nem a hazai magyar közösség elleni lépések.

A diplomáciai jegyzék küldésével kapcsolatban kerestük a magyar külügyet, de cikkünk megjelenéséig nem közölték, mit lépnek az ügyben, ahogy Kövér irodájától sem kaptunk választ a kérdéseinkre. Korčok kijelentését azonban bírálta az MKP, a Híd és az Összefogás is, egyedül Boris Kollár és az általa vezetett Sme rodina kormánypárt állt ki a külügyminiszter mellett.

Szerencsétlen kijelentés
Bukovszky László (Híd) kisebbségi kormánybiztos az üggyel kapcsolatban elmondta, szerinte nem volt szerencsés Korčok kijelentése. „Hiszen egy olyan témát érintett, amely a szlovákiai magyarságnak még mindig traumát okoz” – mondta. Hozzátette, a miniszter állásfoglalása annak tükrében is furcsa, hogy a szlovák és a magyar politikusok is gyakran hangoztatják, sosem volt még ilyen jó a két ország kapcsolata. A kormánybiztos a készülő kisebbségi törvény miatt találkozni készül Korčokkal. „Biztos, hogy szóba kerül a mostani nyilatkozata is” – tette hozzá.

Bukovszky szerint a szlovák és a magyar kormányzatnak az ügy kezelésére konkrét lépéseket kellene tennie. „A két országnak el kellene fogadnia a kölcsönös megbékélésről szóló nyilatkozatot, amelyet már több mint két évtizede halasztanak” – jelentette ki a kormánybiztos azzal, hogy ez a dokumentum a szóban forgó témában is tehermentesítené a két nemzet kapcsolatát.

Bukovszky úgy látja, hogy az 1945 és 1947 között a szlovákiai magyarság sérelmére elkövetett jogtalanságok témája nagyon terheli a szlovák-magyar viszont, a készülő kisebbségi vegyesbizottság ülésén ezért felveti, hogy a két kormány hozzon létre a témával foglalkozó alapot. „Ami aztán a hontalanság éveire vonatkozó sérelmek feldolgozására, kutatására adna lehetőséget” – mondta a kormánybiztos, aki szakmáját tekintve történész.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »