Korábban nem látott biztonságba kerülhet Közép-Európa energiaellátása

Közel járnak a megállapodáshoz a tárgyalások a szerb NIS-ben lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol, az orosz Gazpromnyefty és a szerb vezetés között – jelentette be Belgrádban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető szerint a következő napokban megszülethet az első kulcsmegállapodás, amelynek eredményeként Közép-Európa energiaellátása korábban nem tapasztalt biztonságba kerülhet.

A magyar kormány azért támogatja a Mol belépését a NIS többségi tulajdonosaként, mert ez jelentősen erősítené Magyarország, Szerbia és Szlovákia ellátásbiztonságát, valamint kedvezően hatna az energiaárakra is.

Hírdetés

A koncepció lényege a három, kőolajban szegény, szárazföldi ország – Magyarország, Szlovákia és Szerbia – kőolajrendszereinek összehangolt működtetése, valamint a pozsonyi, százhalombattai és pancsovai finomítók integrációja. Szijjártó hangsúlyozta: a Mol stratégiai fontosságúnak tartja a pancsovai finomítót, az esetleges bezárásáról szóló hírek „álhírek”.

Magyarország és Szerbia kormányközi megállapodást is köt, amely rögzíti a stratégiai olajipari együttműködés kereteit, valamint a két ország közötti új kőolajvezeték és egy olajtermék-vezeték megépítését, utóbbi a százhalombattai finomítót kötné össze az újvidéki logisztikai központtal.

A miniszter szerint az ukrajnai háború és az uniós energiapolitika súlyos válságot idézett elő a térségben, amely egyben rámutatott a magyar–szerb együttműködés jelentőségére is. Tavaly 7,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra Szerbián keresztül. A szerbiai ellátási gondok enyhítésére a Mol az elmúlt időszakban mintegy két és félszeresére növelte kőolajexportját, miközben szerbiai üzemanyagdepói és töltőállomásai is kapacitásuk felső határán működnek.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »