Korábban késsel támadtak rá, most visszavonult a kétszeres wimbledoni bajnok

Korábban késsel támadtak rá, most visszavonult a kétszeres wimbledoni bajnok

Korábban késsel támadtak rá, most visszavonult a kétszeres wimbledoni bajnok Elek Zoltán2025. 08. 27., sze – 09:57

Az US Open első fordulójában elszenvedett vereség után elköszönt a profi tenisz világától a cseh Petra Kvitová, akinek pályafutása nem csak sikerei miatt marad emlékezetes.

A remek balkezes játékos 2010-ben robbant be a világ élvonalába, amikor az elődöntőig menetelt Wimbledonban, de ott még vereséget szenvedett Serena Williamstől. Egy évvel később viszont már nem tudták megállítani a füves pályás londoni tornán, és 21 évesen a döntőben Maria Sharapovát legyőzve elhódította első Grand Slam-trófeáját. Még ebben az évben meg tudta nyerni a WTA világbajnokságát is, így már abszolút a világ legjobbjai között jegyezték.

Néhány visszafogottabb év után, 2014-ben újra Wimbledon hozta meg számára a sikert, ahol ezúttal Eugenie Bouchardot győzte le a döntőben. 

Ezzel gyerekkori példaképe, Martina Navratilova után a második cseh női teniszező lett, aki kétszer is nyerni tudott a wimbledoni tornán. 

Kvitová pályafutása során összesen 31 WTA-tornát nyert, de egy harmadik hely is a legnagyobb sikerei közé került, hiszen 2016-ban a riói olimpián bronzéremmel zárt. A cseh válogatottban is rendkívül fontos szerepet töltött be, nagy része volt abban, hogy országa legjobbjaival hatszor is meg tudták nyerni a Fed-kupát (új nevén Billie Jean King-kupa).

Érdekes

A cseh teniszező pályafutását beárnyékolta, hogy 2016-ban saját otthonában támadtak rá egy késsel. A tettes azzal az ürüggyel jutott be a prostějovi ingatlanba, hogy a bojlert jött ellenőrizni, majd kést rántott. 

„Megkért, hogy nyissam meg a melegvízes csapot, és már egy kést éreztem a nyakamnál. A bal kezemmel tudtam elkapni a pengét, kitéptem a kezéből és a földre estem. Mindenhol vér volt – idézte fel évekkel később az esetet a teniszező. A támadó ekkor elrúgta Kvitová telefonját, majd miután a wimbledoni bajnok jelezte, hogy kórházba kell mennie és átadja a pénzét, a férfi megkérdezte, hogy mennyi van nála. – Válaszoltam, hogy tízezer koronám van (kb. 350-400 euró). Azt mondta, rendben, elvette és elment, én pedig hívtam a mentőket és a rendőrséget” – folytatta Kvitová.

A teniszező bal kezén minden ujja megsérült, így sokáig kérdéses volt, hogy tudja-e folytatni a pályafutását. Végül, bár elmondása szerint már sosem lesz 100 százalékos a keze, vissza tudott térni, sőt 2019-ben újra döntőt játszott egy Grand Slamen. Az Australian Open fináléját viszont akkor Naomi Oszaka nyerte. Az elkövetőt a rendőrség elfogta és nyolcéves börtönbüntetésre ítélte, majd másodfokon ezt tizenegy évre súlyosbították.

Késes támadás

Gyermeke születése miatt kihagyta a teljes 2024-es évet, majd 15 hónap szünet után vereséggel tért vissza a pályára idén februárban. Ez az időszak már közel sem volt olyan sikeres a számára, kilenc 2025-ös mérkőzésén mindössze egyszer tudott nyerni. Júniusban bejelentette, hogy az US Open után felhagy a tenisszel, így miután hétfőn csupán egy játékot nyerve 6:1, 6:0-ra kikapott a francia Diana Parry ellen, a New York-i torna szervezői elbúcsúztatták a cseh klasszist.

„Nem szerettem volna ennyire érzelgős lenni, de ma reggel, amikor felkeltem, már éreztem, hogy ez fog történni. Ideges voltam, nem tudtam enni sem, a pályán pedig szinte megbénított a tudat, hogy ez az utolsó mérkőzésem” – zárta pályafutását a 35 éves sportoló.

Kapcsolódó cikkünk New York |

Az év utolsó, vasárnap rajtoló Grand Slam-tornáján Szlovákiát egyetlen teniszező fogja csak képviselni.

Hírdetés

Piros Zsombor debütálhat

Rég nem látott létszámú magyar „küldöttség” lesz ott egyesben New Yorkban. Az év utolsó Grand Slam-tornájának selejtezője egy esőszüneti nap miatt csúszott, de Piros Zsombort ez sem állította meg, túljutott a kvalifikáció harmadik meccsén is, és pályafutása során először játszhat főtáblás meccset GS-en. Ráadásul saját „súlycsoportjából” kapott ellenfelet a US Open 1. fordulójára, a hazai Zachary Svajda ugyancsak a selejtezőben kezdett.

Kapcsolódó cikkünk

Piros Zsombor nyerte meg az Ostravában rendezett, 91 ezer euró (36,8 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi challenger-tenisztornát.

A világranglistán 270. játékos a vasárnapi fináléban a nyolcadik kiemelt libanoni Hadi Habibbal (174.) csapott össze, pályafutása során először. Ez volt a budapesti teniszező tizedik challenger-döntője, az eddigi kilencből ötöt megnyert – legutóbbit tavaly februárban a franciaországi Cherbourgban –, négyet pedig elvesztett. A 26 éves, houstoni születésű ellenfél – aki 2018-ig amerikai színekben indult – egy challenger-trófeát szerzett, decemberben egy chilei versenyt nyert meg.

Az ostravai végjáték tükörsima adogatójátékokkal kezdődött, 4:3-ig a fogadók összesen négy labdamenetet tudtak hozni. Ekkor azonban megtört a jég, Piros kihasználta első bréklabdáját, majd továbbra is stabilan ütve és alig hibázva megnyerte a 29 perces szettet. A 25 éves magyar lendületben maradt, Habib pedig 2:2-nél ismét „megremegett”, két bréklabdánál is ejteni próbált, de Piros a másodikat már befutotta, és védhetetlenül az oldalvonalra ütötte – a mintegy ötszáz fős publikum füttyögve-tapsolva díjazta a bravúros tenyerest. A libanoni ettől végképp szétesett, egyre több ütése kötött ki a hálóban vagy a vonalon kívül, Piros pedig 59 perc elteltével már boldogan emelhette a magasba a kezét.

A hétfőtől a világanglistán a 203. hely környékére ugró magyar teniszező karrierje hatodik challenger-serlege mellé 12 980 eurót kapott.

Az árva Šramková

Az elmondása szerint remek felkészülést abszolváló Marozsán Fábián selejtezős ellenféllel, a francia Ugo Blanchet-vel kezd; Fucsovics Márton jó formájáról pedig mindent elmond, hogy megnyerte a winston-salem-i felvezető tornát. Igaz, a 27. kiemelt Denis Shapovalov nagyon kemény ellenfél lesz a New York-i 1. fordulóra. 

Bondár Anna is peches volt a sorsoláson, Wimbledon (és a Roland Garros 2. fordulója) után ismét megkapta az ukrán Jelina Szvitolinát (12.). Az ötödik magyar pedig az Udvardy Panna–Gálfi Dalma selejtezős házicsata győzteseként utóbbi lett. Gálfi a cseh Linda Noskovával (21.) mérkőzik meg kezdésként. 

A szlovákokat ellenben egyetlenként Rebecca Šramková fogja képviselni a Flushing Meadowsban, az amerikai Ann Li után a svájci Belinda Benciccel találkozhat a folytatásban.

Kapcsolódó cikkünk

A világ tíz legjobban fizetett teniszezője együttesen becslések szerint 285 millió dollárt keresett az elmúlt 12 hónapban sportteljesítményének és a pályán kívüli bevételeinek köszönhetően – írta az amerikai Forbes magazin legfrissebb összeállításában.

A „közös vagyon” 16 százalékos növekedést jelent a tavalyi 246 millió dolláros összbevételhez képest.

A legújabb listát a spanyol Carlos Alcaraz vezeti 48,3 millió dollárral, őt a jelenlegi férfi világranglista-vezető olasz Jannik Sinner követi (47,3 millió dollár), míg a harmadik helyet női teniszező, az amerikai Coco Gauff foglalja el (37,2 millió dollár), megelőzve a szerb Novak Djokovicot (29,6 millió dollár) és az aktuális női világelsőt, a fehérorosz Arina Szabalenkát (27,4 millió dollár).

A Forbes a lajstrom kapcsán megjegyezte, hogy a mostani összeg közel sem éri el a teniszezők 2020-ban felállított 10-es rekordját, amely 343 millió dollárt tett ki.

Gazdag bajnokok

Ami a fő esélyeket illeti, nagy meglepetés lenne, ha – férfi és női vonalon egyaránt – nem az elmúlt három év bajnokai közül kerülne ki a végső győztes. Tavaly az olasz Jannik Sinner és a fehérorosz Arina Szabalenka nyert, 2023-ban a szerb Novak Djokovics és az amerikai Coco Gauff, három éve pedig a spanyol Carlos Alcaraz és a lengyel Iga Swiatek emelhette magasba a trófeát. 

Az idei bajnokok bankszámlája mindenesetre nem kevéssel fog gazdagodni: a számos teniszező által aláírt „kérelemnek” is köszönhetően a szervezők 20%-kal emeltek a pénzdíjazáson tavalyhoz képest. Az egyest megnyerők kereken 5-5 millió dollárt kapnak majd. 

A US Open emellett a GS-történelemben először teljesen újragondolta a vegyespárost, amely már a selejtezők hetében lezajlott: két nap alatt, rövidített meccsekkel, részben meghívásos alapon, sztárokkal felturbózva zajlottak a találkozók gyors egymásutánban. A végén a párosspecialista Errani, Vavassori olasz páros nyert az „összerakott” Swiatek, Ruud lengyel–norvég duó ellen. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »