Ünnepelt és emlékezett Csíkcsicsó közössége a hétvégén: a káposztafesztivál mellett vasárnap kopjafát avattak a tavaly elhunyt Potápi Árpád János államtitkár emlékére, és szalagot vágtak az ősszel birtokba vett, újonnan épült Pillangó óvodánál.
A vasárnapi szentmisét követően a résztvevők a helyi kultúrház előtti térre vonultak, ahová az egykori Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár emlékére állítottak kopjafát. László Rezső plébános úgy fogalmazott, hogy ez a kopjafa hálából készült. Potápi Árpád János olyan ember volt számunkra, és maradt, aki nemcsak beszélt a magyarságról, hanem eljött közénk, meghallgatta szavainkat és szívére vette sorsunkat” – emlékezett meg a nemzetpolitikáért felelős egykori államtitkárról a plébános. A rövid ünnepséget követően leleplezték a kopjafát, a plébános megáldotta, majd koszorúkat helyeztek el. A kopjafán az alábbi szöveg áll: „A nemzetért végzett munkáját hálával és tisztelettel őrizzük”.
Felavatták a Pillangó óvodát Szintén vasárnap avatták fel a község újonnan épült óvodáját is a Pillangó óvodát. A gyerekek ugyan már ősztől birtokba vették, de az átadási ünnepséget a káposztafesztiválra időzítették. „A négy csoportot befogadni képes, korszerű óvoda nemcsak tiszta, világos termeket és modern felszerelést jelent. Ez egy olyan hely, ahol a legkisebbek biztonságban lehetnek, játszhatnak, tanulhatnak, és a magyar nyelvet, kultúrát erős alapokra helyezhetik” – fogalmazott köszöntőbeszédében Szungert Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja. Hozzátette: azt kívánja, hogy az épület mindig tele legyen nevetéssel és a felfedezés örömével.
Holló Edit, a csicsói Kájoni János Általános Iskola igazgatója arról beszélt, hogy ez az új óvoda nem csupán egy épület, hanem a falu jövőjébe vetett bizalom jelképe. „Hosszú évek óta dédelgetett álmunk vált most valóra. A régi óvodai épületet felváltotta egy korszerű, világos, biztonságos és minden szempontból gyermekbarát otthon” – jelentette ki.
Péter Lukács polgármester felszólalásában kiemelte, régen megszületett az új óvoda építésének gondolata, és ahogy lehetőség adódott rá, rögtön pályáztak is anyagi forrásokra a megvalósításhoz. Sokan csak most látják az eredményt, de mögötte évek munkaszervezése és küzdelme áll” – fogalmazott. Majd arról beszélt, hogy milyen hosszú évek munkája, és mennyi akadály elhárítása kellett, hogy célt érjenek.
Mint korábban beszámoltunk róla, 2018-ban pályáztak óvodaépítésre az Országos Vidékfejlesztési Programra (PNDR). Az épület négy óvodai csoportnak ad otthont, közel 80 gyermek jár benne már az őszi tanévkezdéstől. A külső tereprendezést, a játszótéri elemeket a kerítést a magyar kormány támogatásával valósították meg, a tavaly elhunyt Potápi Árpád János közreműködésével. Az ünnepségen részt vett egy küldöttség is Japánból, akik Csicsó önkormányzatának vendégei. Azért jöttek hozzánk a távol-keleti országból, hogy befektetési lehetőségeket tekintsenek meg a térségben.
Forrás: Székelyhon
Fotó: Teutsch Tamás / Hargita Népe
The post Kopjafát állítottak Potápi Árpád János emlékére, óvodát adtak át a jövőnek appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



