Köpés, erőszak, inzultus – balhé volt az Érd-Vác női kézimeccs lefújása után

Az Érd nagy csatában jutott a kézilabda női Magyar Kupa elődöntőjébe, miután szerdán egy góllal legyőzte a vendég Vác együttesét (26-25).

Azonban a mérkőzést követően nem csillapodtak a kedélyek. A váciak Facebook-oldala szerint edzőjüket leköpték, majd bántalmazták az érdi szurkolók és a biztonságiak:

A mérkőzés lefújását követően, ami az Érd győzelmével zárult, komoly atrocitás érte csapatunk hivatalos személyeit. Vezetőedzőnk, Szilágyi Zoltán a mérkőzés lefújását követően, amikor már a meccs utáni indulatok lecsillapodtak benne, nyugodtan ül a kispadon, és várta, hogy játékosaink a nézők köszöntése után visszatérjenek hozzá Eközben a kispad mögül egy néző leköpte és trágár szavakkal inzultálta edzőnket, amit Ő, mint jóérzésű ember, természetesen felháborodással fogadott. Ebben a pillanatban a mérkőzés rendezői tettlegesen bántalmazták edzőnket, erőszakkal kivezették a játéktérről , és az öltöző folyosón is tovább folytatódott az inzultus.A szükséges lépéseket egyesületünk megtette!

Hírdetés

A meccset követő sajtótájékoztatón Németh András, a Vác szakmai igazgatója szerint azt mondta, hogy

„a mérkőzés után olyan történt, amit a nem rövid edzői pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam. Megtámadták az edzőnket a cserepadunkon, ami teljesen méltatlan volt ehhez a mérkőzéshez.”

http://mno.hu/

Az NSO azt írja, hogy az érdiek nem kommentálták az esetet, de a meccs végén készült szurkolói videofelvételeken az is látszódik, hogy Szilágyi Zoltán megy neki a játékvezetőknek és a versenybíróknak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »