Már az ókori görög csillagászok között is akadtak néhányan, akik a közfelfogással szembe menve nem a Földet tekintették a Világegyetem középpontjának. Másfél évezreden át azonban Arisztotelész és elképzeléseit egzakt formába öntő Klaudiosz Ptolemaiosz (Kr. u. 100–175) geocentrikus modellje alapján magyarázták az égitestek mozgását.
A 15. századtól kezdve azonban egyre több olyan kérdés vetődött fel, amelyeket az addig kikezdhetetlen tekintélynek tartott Arisztotelészt megcáfolva vagy vele vitatkozva lehetett csak megválaszolni.
Egyetemi tanulmányok
Kopernikusz 550 éve, 1473. február 19-én született Toruńban. Nemzetisége évszázadok óta vita tárgya, sokan a német vagy a porosz származás mellett kardoskodnak, és persze a legtöbben lengyelnek tartják. Nevét több féle módon is írják, mi a magyaros forma mellett maradunk.
Nikolaus 1491 késő őszén útrakelt szülővárosából, hogy a híres krakkói egyetemen megkezdje tanulmányait. Nyilván tanult matematikát, filozófiát, földrajzot és jogot, de az itt eltöltött négy esztendőről jóformán csak két dolgot állíthatunk bizonyossággal: Kopernikusz egy összegben befizette a tandíjat és úgy tért vissza Toruńba, hogy nem szerzett semmilyen képesítést. Ennek prózai oka volt: nagybácsija szerette volna, ha éppen akkor kéznél van, amikor a halálosan beteg frauenburgi kanonok lelke a túlvilágra távozik és ő, akinek a páros számú hónapokban joga volt az új kanonokot kinevezni – Nikolaust ültethesse a helyére. Pechjére azonban a derék Matthias de Lunau főkántor szeptemberben hunyt el, így a pápának állt jogában új személyt kineveznie, és az természetesen nem Nikolaus volt. Két év múlva azonban a pápai kegyenc meghalt, mégpedig augusztusban, így a püspök nagybácsi dönthetett az utódlásról és ekkor már unokaöccse foglalhatta el a gondtalan anyagi megélhetést biztosító tisztséget.
Ismét otthon
Ezekben az években, feltehetően Bolognában, ismerkedett meg Arisztharkosz (kb. Kr. e. 310–230) Nap-központú világképével és ettől kezdve egyre behatóbban foglalkozott az égitestek mozgásának és pályájának problémájával. 1497. május 9-én megfigyelte a Hold átvonulását az Aldebaran csillag előtt. Ekkor egy újabb ellentmondást észlelt a ptolemaioszi rendszerben, hiszen az alexandriai csillagász azt állította, hogy teliholdkor Földünk kísérője kétszer távolabb van, mint az egyes fázisok idején, amit az említett megfigyelés nem igazolt. Később fő művében a 3:4-es arányt vette tekintetbe, viszont ma már tudjuk, hogy ez 7:8.
Kopernikusz azonban elsősorban diplomáciai feladatokat látott el a Heilsbergben eltöltött hat év során. A kicsinyke Ermland tartományra a Német Lovagrend és a Lengyel Királyság is szerette volna kiterjeszteni hatalmát, de éppen Lucas püspök szívósságának, ravaszságának és elszántságának köszönhetően a tartomány végül megőrizte függetlenségét. Ennek a bonyolult diplomáciai manőverezésnek a részletei témánk szempontjából csupán annyiban érdekesek, hogy történetünk hőse is szerepet kapott bizonyos gazdasági jellegű ügyek lebonyolításában, később pedig, Lucas nagybácsi 1512-ben bekövetkezett váratlan (és talán „siettetett”) halála után a 16 ermlandi kanonok közül egyedül Kopernikusz próbált meg közvetíteni a püspökséget gyakran fosztogató Német Lovagrend és a lengyel király között – nem sok eredménnyel egyébként.
A heliocentrikus világmodell születése
Miután új püspök foglalta el a heilsbergi rezidenciát Kopernikusz végre Frauenburgba költözött, ahol a templomdombot övező megerősített fal tornyában lakott és időnként itt végezte csillagászati méréseit. Míg élete első felében fél Európát beutazta, 40 éves kora után jóformán csak a szülővárosa és Frauenburg közötti alig 200 kilométernyi területen mozgott, túl az ötvenedik életévén pedig szinte el sem hagyta a káptalani székhelyet.
Kopernikusz tudományos munkásságának kutatóit egyébként meglepte, hogy a derék kanonok élete során legfeljebb ha 60-70 mérést végzett saját kezűleg, és ezek közül mindössze 27-re hivatkozik fő művében. Feljegyzéseit többnyire azoknak a könyveknek a lapjaira írta, amelyeket éppen olvasott, s ezek sok esetben különböző, fogfájás és vesekő elleni szerek, hajfestékek receptjeivel együtt találhatók.
Már bolognai diákoskodása idején felismerte, hogy valami nincs rendben Ptolemaiosz rendszerével. Kételyeit többekkel is megosztotta, olyanokkal is, akik még ismerték a hasonló gondolatokat megfogalmazó Cusanus püspököt és Regiomontanust – vagy mert tanítványaik voltak, vagy mert olvasták őket –, ezért helyeselték a kanonok gondolatait.
A heliocentrikus világmodellről természetesen nem csak „beszélgettek”. A tudós Fromborkban papírra vetette elméletének vázlatos összefoglalását, amely Commentariolus címen vált ismertté, teljes címe pedig magyarul eképpen hangzik: Nicolaus Copernicus égi mozgásokról való elméletének rövid áttekintése. A dolgozatról számos másolat készült, ezeket többen is olvasták, de nyomtatásban csak jó 360 évvel később, 1878-ban jelent meg először.
Ebben tömören megindokolta, mi vezette őt arra, hogy átértékelje Ptolemaiosz rendszerét. Az egyik ok paradox módon az volt, hogy az alexandriai csillagász modellje nem elégíti ki azt az elvárást, hogy a bolygóknak körpályákon és egyenletes sebességgel kell mozogniuk. A dolgozat híre, ha lassan is, de fokozatosan elterjedt, ennek köszönhetően Kopernikuszt is meghívták az 1514-ben az ötödik lateráni zsinatra, ahol a naptárreform került terítékre. Ő azonban kimentette magát, mondván, hogy a kalendáriumot csak a Nap és a Hold mozgásának pontos ismeretében lehet megújítani. A meghívás azonban jól esett neki, hiszen még harminc év múltán is fontosnak tartotta megemlíteni fő művének bevezetőjében.
A fromborki kanonok tanítását két protestáns tudós: Rheticus (1514–1574) és Erasmus Reinhold (1511–1553) igyekezett népszerűsíteni, ami nem csekély bátorságról tanúskodik, mivel egyházi feletteseik: Luther Márton, Melanchton és Kálvin János Svájcban a Szentírásra hivatkozva elutasították a heliocentrikus világmodellt. Gyakran idézik Luther egyik megállapítását, aki Kopernikuszra célozva írta a következőket.
Ez az új asztronómus azt akarja bizonyítani, hogy a Föld jár körbe és nem az égbolt, a Nap és a Hold; akárcsak az az ember, aki a mozgó kocsiban vagy hajón ülve azt hiszi, hogy ő van nyugalomban, és a föld meg a fák haladnak el mellette. De hát így van ez manapság; ha valaki okos akar lenni, valami eredeti ötlettel kell előállnia, ami biztosan a legjobb, mert ő ötlötte ki. Ez a bolond az egész asztronómiát a feje tetejére akarja állítani. De, amint a Szentírás mondja, a Nap volt az és nem a Föld, amelynek Joshua megparancsolta, hogy álljon meg!
Rheticust azonban ez nem zavarta, sőt, fejébe vette, hogy személyesen felkeresi Kopernikuszt és „kifaggatja” a részletekről. Talán meglepő, de engedélyt kapott rá és 1539 tavaszán útra kerekedett Frauenburgba. A sors fintora, hogy ugyanebben az időben az akkori ermlandi püspök, Dantiscus elrendelte, hogy a lutheránusok fej- és jószágvesztés terhe alatt egy hónapon belül távozzanak a tartományból.
Ez volt az első olyan nyomtatásban (1540-ben) megjelent mű, amely beszámol Kopernikusz rendszeréről, mégpedig a legautentikusabb forrásra: a tudós szóbeli közlésére és kéziratos művére, a De Revolutionibus orbium coelestiumra hivatkozva. Kivált ez az utóbbi jelenthetett kemény diót Rheticusnak, hiszen át kellett rágnia magát nemcsak a helyenként körülményesen megfogalmazott szövegen, hanem a hibáktól sem mentes táblázatokon és számításokon.
Ennek ellenére a Mester nyomán maga is tovább gondolt ezt-azt, így a Narratio Prima nemcsak Kopernikusz, hanem Rheticus szemléletét is tükrözi. Közbeiktatott egy asztrológiai eszmefuttatást is, amelyben egyebek között összefüggésbe hozta Krisztus második eljövetelét a földpálya excentricitásával. Maga Kopernikusz nem hitt az asztrológiában, ami azért is figyelemre méltó, mert akkor tájt a legtöbb egyetemen oktatták és számos jeles kortársa hitt benne, ennek ellenére nem volt ellenvetése a betoldás ellen. Valószínűleg ugyanazt gondolta, mint Rheticus, hogy ezzel kifoghatják a maradi gondolkodású egyházi méltóságok vitorlájából a szelet, ez azonban akkoriban inkább a protestánsok felől fenyegethetett, hiszen – mint már utaltam rá – a pápa környezetében alig várták már a beígért mű megjelenését. Rheticus is sürgette a Mestert, aki továbbra is habozott. Végül annyira jutottak, hogy a terjedelmes munka egyik része, az Első Könyv 12., 13. és 14. fejezete 1542-ben Az egyenesvonalú, síkbeli és szférikus háromszögek oldalairól és szögeiről címmel „különlenyomatban” megjelent. Ez az alig 30 lapnyi, bizonyításokat és táblázatokat tartalmazó szöveg alkotja a De Revolutionibus matematikai apparátusának gerincét, ami persze nem azt jelenti, hogy a további „könyvekben” már nincsenek geometriai okfejtések és táblázatok.
Rheticus 1540 nyarától – rövid megszakítással – 1541 szeptember végéig tartózkodott Fromborkban, ezalatt lemásolta, „megtisztította” a hibáktól és helyenként kiegészítette Kopernikusz kéziratát, amely nyomtatásban ebben a formában látott napvilágot 1543 májusában Nürnbergben.
A De Revolutionibus orbium coelestinum libri VI. (Hat könyv az égbolt körforgásairól) első három kiadása (1543, 1566, 1617) még a Rheticus által „kiegészített” kézirat alapján készült; igaz az 1617-es amszterdami kiadás címét megváltoztatták, hiszen egy évvel korábban, 1616-ban a Katolikus Egyház – Galilei műveivel együtt – indexre tette Kopernikusz fő művét.
A számok és a forgó égi szférák zenei harmóniájának bűvöletében élő Johannes Kepler (1571–1630) is egy ideig tévúton járt, de végül a tények győzték meg arról, hogy ez nem tükrözi a valóságot, ezért bevezette az ellipszis pályákat és megfogalmazta a róla elnevezett, az égitestek mozgását leíró törvényeket. Meglehet, ha már Kopernikusz elvetette volna az egyenletes körmozgás „dogmáját”, akkor a heliocentrikus rendszer sokkal hamarabb részévé vált volna tudományos világképünknek és talán Giordano Bruno (1548–1600) is elkerülhette volna a máglyahalált. De mindez csupán feltételezés, s mint tudjuk, a „Mi lett volna, ha…?” típusú kérdéseknek nincs sok értelme.
Kopernikusz legfőbb érdeme – mint Benedek István fogalmaz –, hogy
Ptolemaioszt és a Földet kimozdította szilárd helyéből, bolygóvá tette a Földet, és a bolygókat a Nap körül forgatta. Bruno, Galilei, Kepler belőle táplálkozott, még Newton sem képzelhető el nélküle.”
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
