Aki a szívével írt – Fekete István kunszentmártoni évei címmel került sor a Fekete István Emlékház megnyitására és az író új emléktáblájának felavatására a XIX. Ars Sacra Fesztivál keretében az alföldi városban. A „Köttön Vezér” Honismereti, Hagyományőrző és Városvédő Egyesület rendezésében kiállítás is nyílt a Bercsényi utca 12. alatti házban Tüskevár – Természet és művészet címmel.
Szépen rendbe hozott, sárgára festett, stílusos egykori parasztház ad otthont a ma is népszerű író emlékhelyének, aki az idén nyolcvanéves Új Embernek is állandó munkatársa volt. A tágas udvaron népes vendégsereg gyülekezett már a megnyitó előtt fél órával a délutáni napsütésben. A jellegzetes utcafrontos épület hosszan nyúlik hátra, benne a lakószoba, ahol most a Természet és művészet című kiállítás látható, és egy hombár, ami az alföldi gabonatermesztés és -tárolás ritka értékes épen maradt emléke.
Martonfi Benke Márta festőművész, művészeti író tulajdon házát ajánlotta fel a Fekete Istvánról való megemlékezés céljaira. „Úgy született mindez, mint itt a kertben álló hatalmas diófa, valamikor a földben rejtőzködő parányi dió volt, amely egyszer csak kicsírázott, és elkezdett fává növekedni. Egyre több ágat hajtott, lombosodott, tavaszonként virágok jelentek meg rajta és évenként szaporodott a termése. Ez a kiállítás is hasonlóan keletkezett. Dédelgettem egy gondolatot, melyből a megvalósítás során egyre több elképzelés terebélyesedett ki, és végül hatalmas fává nőtt” – így beszélt az emlékház létrejöttének körülményeiről.
De mi is volt az eredeti terv? A művésznő Kunszentmártonban született, itt töltötte gyerekkora nagy részét, itt éltek ősei, nagyszülei, dédszülei, akikkel még találkozott életükben. Szép emlékek maradtak arról a korszakról, jó volt itt gyermeknek lennie. Ám a tanulás, a munka következtében elsodorta innen az élet. „Mire ide visszatértem, addigra a családi fészek megsemmisült. Én azonban szerettem volna a múltat megörökíteni, nemcsak az emlékezetemben, hanem tárgyi valóságában is. Ehhez kellett ez a nagy százéves ház, a hagyományos paraszti épület, mely még a gerendákat, meszelt falakat, a kemencét és a gabonatárolót, a hombárt is megőrizte.”
„A múlthoz való ragaszkodásomból nőtt ki mindaz, amit most itt láthatunk. De hosszú volt az út. Először egy kis képzőművészeti galériát és a nagymamám szobáját megidéző helyiséget álmodtam ebbe az épületbe. Akkor hogyan lett mégis Fekete István Emlékház? Megdöbbentő tény, hogy gyerekkoromban nem tudtam, hogy Fekete István élt itt, noha itt jártam iskolába. Olvastam a könyveit, mégsem derült ki, hogy otthont adott ez a város az írónk számára” – emlékezett vissza Martonfi Benke Márta.
„Belegondoltam és beleborzongtam, hogy Fekete István ugyanazon az utcán járt, ahol én is nap mint nap végigmegyek. Ő itt gyönyörködött a Körösben, ahogy én is. Itt horgászott, tanított, itt járt templomba, beszélgetett emberekkel. Büszkeség töltött el. Milyen szerencsés Kunszentmárton, hogy a sors ide vetette a magyar irodalom kiemelkedő alakját! Nem sok költővel, íróval dicsekedhet a településünk, még Petőfi Sándor sem tévedt erre, pedig ő bejárta az országot. Kell ennél nyomósabb indok, hogy emléket állítsunk Fekete Istvánnak? Annak az írónak, akit szinte mindenki ismer, ma is népszerű, regényeit, elbeszéléseit fiatalok, idősek olvassák” – tette hozzá a háztulajdonos.
„A Tüskevár egy egész nemzedéknek nyitott kaput a felfedezéshez, a gyermeki kíváncsisághoz, a barátság és az életre szóló élmények világához. Ő az az író, aki közvetlen hangon tud szólni olvasóihoz, gondolataival azonosulni lehet, és mint ember is példakép. Szerény, alázatos, tisztességes, a visszaemlékezésekből kiderül, hogy tanítványai rajongásig szerették. Ő az az ember, aki a szülőföldjéhez mindvégig hű maradt. És ő az az író, akinek a művei a természet tiszteletéről, szeretetéről az ember és természet harmonikus viszonyáról szólnak. Tehát a mai kor emberének a legaktuálisabb üzenetet hordozzák. Ennyi érv mindenkit meggyőzött volna. Így lett az itt álló épület emlékház, így lett a kemencés szoba Fekete Istváné – fogalmazott Martonfi Benke Márta.
A ház Barna Gábor néprajztudós professzor gyűjtő-kutató munkájának köszönhetően most már az író kunszentmártoni éveinek dokumentumait, emlékeit őrzi. Maga az épület pedig a helyiek őseinek életformáját, tudását, szokásait hirdeti az utókornak.
Martonfi Benke Márta azonban a galériáról sem mondott le. „A művészetek egymást erősítik, gondoljunk csak Fekete István könyveinek illusztrációira, amit az író szavakkal fejez ki, azt a képzőművész vonalakkal, színekkel, formákkal jeleníti meg.” A festőművész a természet örök témáját csodálva az évek során összegyűjtött rengeteg olyan alkotást, amelyek a flóra és fauna világát örökítik meg. Az emlékház galériájában kortárs alkotók, kollégák festményei láthatók, valamint antikvitások, a múlt század elején készített művek is.
A halászat és vadászat témakörében is bemutatnak kitűnő grafikákat, többek között Szőnyi István, Győri Miklós, Kórusz József rézkarcait. Állatokat ábrázoló kerámiák, kisplasztikák, porcelánfigurák gyűjteményének is otthont ad az emlékház. A galériában látható festmények döntő többsége azonban Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművész munkája. „Ő úgy festette meg a vadakat és a vadászjeleneteket, hogy maga is része volt a természetnek. Fiatalon solymászatot tanult, lovagolt, horgászott, vadászott, megfigyelései jó alapot nyújtottak művei létrehozásához. Itt látható a hátsó teremben a vadászat története körképének a vázlata.”
A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt. A megnyitón köszöntőlevelét olvasták fel, mert hivatali elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. „Gondolatban Önökkel vagyok, amikor kitárják az emlékház ajtaját tisztelői előtt. Fekete István mindössze két tanévet töltött Kunszentmártonban, de embersége, mély hite, a teremtett világ iránti tisztelete megérintette az itt élőket. (…) Fekete István életműve eleven, a közösség mindennapjaiban fellehető örökség. Kiállításuk ennél is többre vállalkozik, lehetőséget teremt arra, hogy újra felfedezzük azokat a történeteket, amelyekben a magyar táj, a természet szeretete, a helyi közösség értékes hagyományai egyszerre jelennek meg, így a múlt tiszteletével a következő generációk előtt is utat mutat.”
A megnyitóünnepségen Fekete István Chicagóban élő fia, ifjabb Fekete István levelét olvasta fel egykori iskolatársa, Tóth Árpád. Majd Fekete Magdolna, Fekete István irodalmi hagyatékának gondozója mondta el gondolatait.
Megtudhattunk néhány részletet Fekete István mindennapjairól: itteni évei alatt született a Kele és a Lutra című regénye, és itt kezdte papírra vetni a Tüskevárat. A Bogáncs alaptörténete is Kunszentmártonhoz kötődik. Fény derült az író kunszentmártoni kapcsolataira is. Estéit legtöbbször a szomszédos házban, a Bercsényi utca 14.-ben, Kiss Árpádéknál töltötte. A család huszonhat levelét, több képeslapját és dedikált könyvét őrzi. A Kisséknél töltött estékre így emlékezik egyik levelében:
Ezeket a sorokat olvashatjuk a ház falán felavatott emléktáblán.
Fekete István az itt eltöltött két tanévet számkivetésnek minősítette, visszatekintve ez az idő sorsfordító volt számára. A halászatról és a halakról 1955-ben megjelent tankönyve törte meg a rá mért publikálási tilalmat. Ezt követően egymás után adták ki írásait, amelyeknek – írta Kisséknek – nagy sikerük volt. A Keléből már egy darab se, a Lutrából is nagyon kevés volt. Önérzetes tartással így írt egy másik levelében:
Az emlékházban Fekete István itt töltött éveit, tanári munkáját és emberi kapcsolatait tárják a közönség elé, rengeteg dokumentummal, fényképpel, történettel. Az író egyfajta remeteségben élt itt.
– olvashatjuk a kiállításon. 1949 tavaszáig a Földművelődésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat, teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett. Ezután elbocsátották, alkalmi munkából tartotta el családját. Kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, csupán a katolikus hetilap, a most nyolcvan éve minden héten megjelenő Új Ember és a szintén katolikus Vigilia című folyóirat fogadta írásait. Az Új Ember szerkesztőségébe rendszeresen bejárt, abban az időben a lap állandó munkatársa volt. Kunszentmártoni éveiben is rendszeresen írt mindkettőbe rövid tárcákat és novellákat.
A rendezvény zárásaként emléktáblát avattak Kissék szomszédos háza falán, majd meg is koszorúzták. Utána Fazakas Gusztáv plébános megáldotta az emlékházat.
Fotó: Lambert Attila
Mészáros Ákos/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
