Az irigység a hét főbűn egyike, az emberi gyarlóság gyakori jellemzője. Mégis igyekszünk tagadni, hogy irigyek lennénk. Pedig mindnyájunkban van egy jó adag irigykedés. A kérdés az, mennyire tudjuk felhasználni előrehaladásunkban, vagy pedig mennyire engedjük, hogy megmérgezze életünket.
Tehát létezik vágyakozó és ártó szándékú irigység.
Ennek magyarázatával kezdi Almási Kitti Irigység, kibeszélés, rosszindulat című könyvét. A közismert klinikai szakpszichológus saját gyakorlata tapasztalataiból kiindulva és neves pszichológusok kutatási eredményeire, híres filozófusok téziseire támaszkodva fejtegeti hozzáállásunkat az irigységhez.
Az emberek szinte mindig nagyon szégyellik, és óriási hévvel hárítják azt a feltevést, hogy ők irigységet éreznének.
Pedig ott bujkál mindenkiben, nehéz szabadulni tőle, de
ha már bennünk van, azon kell munkálkodnunk, hogy ne engedjük számára a rombolást, ehelyett inkább abban hívjuk segítségül, hogy felismerhessük építő vágyainkat, és sikeresen tudjuk valóra váltani azokat.
Egyes társadalmakban az a jellemzőbb, hogy az emberek irigységüket motivációs erőként igyekeznek használni, máshol az irigység kártékony, romboló formája fordul elő gyakrabban. Sajnos mi az utóbbiak közé tartozunk – szögezi le a pszichológusdoktor. Nálunk a sikeres emberekhez, győztesekhez gyakran negatívan viszonyulunk, mert azt tartjuk, hogy sikerük egyrészt csak szerencse kérdése, másrész tisztességtelenséget, gátlástalanságot, törtetést is társítunk hozzá. Vannak országok, ahol teljesen más a helyzet. Például Kanadában vagy Japánban a mások sikere iránti irigység inkább motiváló erőt jelent az emberek számára.
A kötet részletesen kitér az irigység és a féltékenység viszonyának boncolgatására. Ez a két jelenség esetenként elválaszthatatlanul összefonódhat.
Nagyon jó példa erre a testvérek közötti versengés. Két alapvetően különböző helyzetű ember versengése nem feltétlenül ad okot az irigységre. Ám testvérek, vagy például osztálytársak között, ahol hasonlóak a körülmények, nehezebben viselhető el a kudarc, illetve a másik sikere. Még ha szereti is valaki a testvérét, felébred benne a féltékenység, hogy miért a másik, és miért nem éppen ő viszi a prímet. Sőt egyenesen igazságtalanságnak tartja testvére eredményesebb voltát. Irigység és féltékenység természetesen nemcsak testvéri kapcsolatokban jelenik meg, hanem az élet szinte minden területén. Nem ismeretlen számunkra a munkahelyi, a baráti, barátnői vagy akár a partnerkapcsolati irigység.
Akárcsak a drogfüggő, a megszállottan irigy ember is annyira rabja szenvedélyének, hogy kész miatta saját magának is ártani. Sőt, bármilyen megdöbbentőnek és irracionálisnak tűnik is, nem ritka, hogy a saját javánál fontosabbnak tartja mások kárát
– írja Almási Kitti. Segítségül hívja Max Scheler német filozófust, aki megállapítja: az irigység legmélyebben a gyengéket és a tehetetleneket érinti, akik képtelenek a szabad, hatékony cselekvésre, csak titokban átkozódnak vagy rombolnak. Erre erősít rá Salvatore Natoli olasz filozófus, aki az irigységet a tehetetlenség kínjának nevezi.
A kötet továbbá foglalkozik az irigység fellobbanásának okaival, az irigy gyermek, az irigy szülő kérdésével, az irigység kísérő jelenségeivel, valamint az igazságérzet létével is.
Ha például egy középkorú mentőorvost rossz érzés tölt el amiatt, hogy a húszéves iskolázatlan gyerek, aki letolja a gatyáját a valóságshow-ban, jelentősen többet keres, mint ő, aki hosszú éveket tanult és naponta életeket ment, azt nem nevezném irigységnek, mert itt egyértelműen egy társadalmi igazságtalanságról van szó. És ilyenekkel ma telis-tele van az életünk, ezért nemcsak az irigység megnyilvánulásai sokasodnak körülöttünk, hanem a megsértett igazságérzet jogos tiltakozásai és lázadásai is
– olvashatjuk az egyik fejezetben.
Az irigységet akkor fordíthatjuk a javunkra, amikor nem engedjük, hogy gyengítsen, hanem fordítva: erősítsen. Amikor ösztönzőerőt nyerünk belőle. Ez mindenképpen fontos tanulság, az egyik azok közül, amelyeket leszűrhetünk e könyv elolvasásából.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
