Könyörtelenül szembenézett családja náci múltjával Heinrich Himmler testvérének unokája

A második világháborút követően felnőtt német generációknak komoly próbatételt jelent a szüleik és nagyszüleik múltjával való szembenézés.

Sokan a tagadást választják, mások azonban őszintén beszélnek családjuk történetének kevéssé szívderítő mozzanatairól, mint például Katrin Himmler.

A legnehezebb dolguk persze a legfelső náci vezetők leszármazottainak van. Sokuk vállára gyakorlatilag elviselhetetlen súllyal nehezedett rá őseik öröksége. Így volt ezzel például Bettina Göring (akiről az On the spot stábja is készített dokumentumfilmet), a Harmadik Birodalom második embere, Hermann Göring unokahúgának unokája, aki, bár jóval azután született, hogy Göring nürnbergi cellájában öngyilkos lett, megváltoztatta a nevét, Mexikóba költözött, és harmincévesen úgy döntött, sterilizáltatja magát, hogy megszakítsa a vérvonalat (ennek ellenére csodával határos módon később teherbe esett).

Vannak, akik valamivel bátrabban szembe mernek nézni őseik múltjával, mint Katrin Himmler, az SS vezetője, Heinrich Himmler testvérének unokája. Miközben a keletnémet levéltárakban kutakodott, Katrin olyasmire bukkant, amitől mindig is félt. Heinrich Himmler testvérei – akik közül az egyik Katrin nagyapja volt – csodálták a holokauszt egyik fő felelősét. A nagyapja emellett gyakorlatilag halálra ítélt egy félzsidó férfit, amikor információkat adott át róla bátyjának, nagyanyja a háború után pedig csomagokat küldött a náci háborús bűnösöknek a halálsorra.

Hírdetés

Katrin számos olyan adatot gyűjtött össze, amelyek azt támasztják alá, hogy valamilyen módon gyakorlatilag az egész családnak szerepe volt a holokausztban, háborús bűncselekményekben vagy az ellenzékkel szembeni terror alkalmazásában. Katrin nem volt hajlandó felmenteni őseit vagy jóváhagyni cselekedeteiket, ám azt sem szerette volna, ha összeroskad a bűntudat súlya alatt. Ezért úgy döntött, könyörtelenül szembenéz a múlttal.

2005-ben jelent meg a Die Brüder Himmler: Eine deutsche Familiengeschichte (A Himmler testvérek: Egy német családtörténet) című könyve, amelyben a három Himmler fivér életét és nácizmushoz vezető útját tárta fel. Családja egy része megszakította vele a kapcsolatot, de eközben megbékélt saját magával, műve pedig ahhoz is hozzájárult, hogy a német társadalom szembenézzen a múlttal. 2015-ben magyar nyelven is megjelent második, Michael Wildttel közösen írt könyve, a Himmler. Egy tömeggyilkos magánélete.

Katrin egy izraeli férfihez ment hozzá, akinek felmenői a második világháborúban mérhetetlen szenvedést éltek át a varsói gettóban. Bár megváltoztathatta volna vezetéknevét a házasság révén, nem élt a lehetőséggel. Úgy véli, az új generációknak tanulniuk kell a múltból, amelyet nem elhallgatni és megóvni kell saját szörnyű igazságaitól.  „Amikor megszületett a fiunk, világossá vált számomra, hogy szakítanom kell a múltról való hallgatás családi hagyományával. Szerettem volna a fiamnak annyi információt átadni, amennyi csak lehetséges, hogy amikor elkezd kérdezősködni a családomról, legalább tudjak neki válaszolni” – fejtette ki Katrin Himmler, miért döntött úgy, feltárja azon családtagjainak múltját, akiknek nem kellett felelniük a történelem ítélőszéke előtt.

www.mult-kor.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »