Bizonyára a közelben élőket leszámítva nem sokan hallottak a Nyíregyházához tartozó Nyírjes városrészről. Jómagam sem figyeltem fel a kis településre egészen ez év november 15-éig, mikor is egy születésétől fogva helyben élő fiatalember, Tamás keresett meg az ott élő lakosság kedélyeit borzoló probléma kapcsán.
Bizonyára a közelben élőket leszámítva nem sokan hallottak a Nyíregyházához tartozó Nyírjes városrészről. Jómagam sem figyeltem fel a kis településre egészen ez év november 15-éig, mikor is egy születésétől fogva helyben élő fiatalember, Tamás keresett meg az ott élő lakosság kedélyeit borzoló probléma kapcsán.
A történet bizonyára sokak számára nem ismeretlen jelenség, mivel egy olyan súlyos társadalmi kórképet takar magában, amellyel az utóbb évtizedben bizony a Magyarországon élő lakosság százezrei szembesülhetünk már, vagy sajnálatos módon kénytelenek vagyunk vele együtt élni.
A történet nagyjából 1,5 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Komárom megyéből egy cigány származású család költözött a településre.
Az addig a nyugalom szigetének számító, néhány száz fős városrész élete ettől hirtelen megváltozott, amely negatív állapot azóta is fennáll, sőt a probléma egyre súlyosabb méreteket kezd ölteni.
Tamás jelzését követően elhatároztam, hogy ellátogatok a településre és igyekszem majd személyesen meggyőződni a kialakult körülményekről. November 24-én, vasárnap kerítettem sort a látogatásra, amelyre a MÖM érdeklődő tagjai mellett elkísértek a Nyírségben élő barátaim is.
A kora délutáni órában előzetesen megbeszélt találkozási helyszínen az alkalmi társaim mellett már a rendőrség két körzeti megbízottja is várt bennünket.
Kérdésükre, hogy meglepődtem-e az ottlétükön válaszul annyit közöltem, hogy akkor lepődtem volna meg, ha nem tanúsítottak volna érdeklődést a látogatásunk kapcsán. Majd a szokásos kötelező procedúrát követően, valamelyest megnyugodva, hogy az NBSZ azért résen van megkezdtük a tényfeltáró riport készítését.
Először Tamást kérdeztem meg a kialakult helyzetről, aki arról beszélt, hogy szerinte egy megközelítőleg nyolc főt számláló betelepült csoport már egy jó ideje félelemben tartja közösségüket a botrányosan hangoskodó, garázda és fenyegető magatartásával.
Kérdésemre, hogy volt-e neki velük esetleg nézeteltérése, elmondta, hogy őt is megfenyegették már. A vékony testalkatú fiatalember egyébiránt nem egy ijedős fajta, így ha a helyzet úgy alakul, egyedül is szembeszáll a garázda alakokkal, akik ilyenkor valamelyest visszább vesznek a hangból.
Tamás elmondta, hogy elsősorban az idősebb korosztály panaszkodik és érzi magát félelemben a településen, de a helyi presszós mellett a kisbolt dolgozóinak is meggyűlt már a baja a nemkívánatos jövevényekkel, akik időnként fizetés nélkül akarnak hozzájutni egyes árucikkekhez.
Majd ezt követően két idősebb helyi lakoshoz látogattunk el, akik ellentétben az ott élő lakosok egy részével felvállalták, hogy elmondják keserű tapasztalataikat.
Számomra egyébként az egyik leginkább szívszorító, egyben a legnehezebben feldolgozható és dühítő körülmény, amikor tisztességben megőszült és meggörnyedt gyermeteg tekintetű idős embereknek kell fenyegetettségben leélnie a hátralévő éveiket. Pedig napjainkban a jelenlegi rendszer súlyos fogyatékosságának és önző lelketlenségének köszönhetően ez az állapot szerény becslések szerint is tízezreket sújtó életkörülmény.
A két idős polgártársunk egymástól teljesen függetlenül gyakorlatilag egybehangzóan ugyanazt a botrányos körülményt vázolta fel, amely szerint folyamatosak az utcai hangos vonulások, személyekre irányuló fenyegetések, lármázások, megfélemlítő kötekedések.
Szívszorító, de egyben vérlázító volt hallgatni, ahogy egyikük, akit már több ízben is zaklattak, könyörögve kért belém kapaszkodva, hogy segítsek innen elűzni “ezeket”. Mint elmondta a személye ellen irányuló agresszív fenyegetéseket követően előfordul, hogy napokig egy széken ülve tölti az éjszakáit, mivel nem mer lefeküdni és retteg attól, hogy mikor törik rá az ajtót.
Egyéb körülményekről is beszéltek még az idősek amelyeket nem írok le, mivel úgy ítélem meg, hogy ezáltal egyértelműen beazonosíthatóak lennének és sajnos jogos a félelmük, amely értelmében tartanak az esetleges bosszútól.
A rendőrség munkatársai ottlétünk alatt egyébként végig a településen tartózkodtak vigyázó szemeiket rajtunk tartva.
Tényfeltáró bejárásunk végeztével a rend őreitől is búcsút véve tudtam meg, hogy ők bizony nem kaptak eddig lakossági jelzést a negatív körülményekkel kapcsolatban.
Mint elmondták, meg voltak győződve róla, hogy Nyírjes városrész egy csendes, nyugodt és békés hely, így nem fordítottak a bűnözési szempontok alapján jelentősebb figyelmet erre a környékre. Kicsit zokon vették, hogy nem őket értesítették elsőnek ezzel kapcsolatban. Majd tisztáztuk, hogy az emberek a bennük kialakult félelemérzet, illetve egyfajta hibás, vagy a rossz tapasztalatokon alapuló beidegződések következtében, bizony nem minden esetben értesítik, még nyilvánvaló bűncselekmény esetében sem, a hivatalos szerveket.
Majd a KMB-s rendőr telefonos elérhetőséget cserélt Tamással és ígéretet tett arra, hogy az eddigieknél lényegesen nagyobb figyelmet fordítanak a másfél évvel ezelőtt még a nyugalom szigetének számító kistelepülésre.
Ott tartózkodásunk ideje alatt a cikkben említett, negatív szerepben feltűnő személyek nem bukkantak fel.
Remélem, a fókuszálódott figyelem hatására ezt követően felhagynak a társadalom többségét alkotó, normális életre vágyó polgárok megfélemlítésével!
László Attila Tibor (MÖM-vezető)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
