Konstruktívan, de nem csendben – munkára készül Andruskó Imre és Orosz Örs

Konstruktívan, de nem csendben – munkára készül Andruskó Imre és Orosz Örs

Komáromban, a már megszokott helyszínen fogadta a sajtó képviselőit Andruskó Imre és Orosz Örs. A Magyar Szövetség újraválasztott megyei és városi képviselői a választások óta első alkalommal tartottak közös sajtótájékoztatót, amelyen az eredmények mellett a következő időszak legfontosabb városi és megyei feladatairól is beszéltek.

Orosz Örs emlékeztetett: Andruskó Imrével több mint négy évvel ezelőtt indították el rendszeres komáromi sajtótájékoztatóikat, hogy folyamatosan tájékoztassák a nyilvánosságot a városi és megyei ügyekről. Mint mondta, ezt a gyakorlatot az új választási ciklusban is folytatni kívánják.

Hat mandátum a nyolcból

Orosz Örs szerint a Komáromi járásban a Magyar Szövetség jelöltjei egyértelmű eredményt értek el: a nyolc megyei képviselői helyből hatot szereztek meg. A járásban leadott mintegy 155 500 preferenciaszavazat közel negyven százalékát kapták a párt jelöltjei.

A legtöbb voksot Andruskó Imre gyűjtötte, 10 827 szavazattal. Viola Miklós 10 511, Orosz Örs 9400, Bauer Ildikó 8956, Becse Norbert 5915, Gyarmati Tihamér pedig 5696 szavazattal szerzett mandátumot.

A három komáromi jelöltre – Andruskó Imrére, Bauer Ildikóra és Orosz Örsre – együttesen a járásban leadott preferenciaszavazatok csaknem 19 százaléka jutott. Ez a Magyar Szövetség nyolc jelöltjére leadott voksok több mint felét jelenti.

A párt ugyanakkor a Komáromi járásban eggyel kevesebb mandátumot szerzett, mint 2022-ben, amikor hét képviselőt juttatott a megyei testületbe. Nyitra megye egészében a Magyar Szövetség 13 képviselővel folytathatja munkáját, öt fővel kisebb frakcióban, mint az előző ciklusban.

Orosz Örs külön megköszönte Bátorkeszi, Dunamocs, Dunaradvány, Karva, Kolozsnéma és Tany választóinak támogatását, mivel Komáromon kívül ezeken a településeken kapta a legtöbb szavazatot. Mint fogalmazott, a következő időszakban kiemelt figyelmet kíván fordítani ezekre a községekre. Kiemelte Pat községet is, ahol a korábbi eredményéhez képest megháromszorozódott a személyes támogatottsága.

Örömteli eredménynek nevezte, hogy Csicsón a Magyar Szövetség jelöltjét, Megály Kollár Anikót választották polgármesterré. Értékelése szerint ezzel a párt a járás nyugati részében, az Alsó-Csallóközben is erősödni tudott.

„A győzelmet nem kell magyarázni”

Andruskó Imre megköszönte a komáromiak támogatását, hangsúlyozva, hogy a város mind a harminc választókörzetében ő kapta a legtöbb szavazatot. Külön szólt szülőfalujáról, Marcelházáról, valamint Hetényről, ahol ugyancsak az első helyen végzett.

A képviselő úgy fogalmazott: a Magyar Szövetség eredményét elsősorban a megszerzett mandátumok alapján kell értékelni. Elismerte, hogy a különböző listákon több felkészült jelölt is indult, a választók azonban meghozták a döntésüket.

„A győzelmet nem kell magyarázni” – jelentette ki Andruskó Imre, aki szerint a választók az elmúlt négy évben elvégzett munkát és a rendszeres tájékoztatást is értékelték.

Hírdetés

Visszautasította azt az állítást, hogy az előző ciklusban a járás egyes települései háttérbe szorultak volna. Rámutatott: a megye által fenntartott fontos intézmények jelentős része Komáromban és Ógyallán működik. Ide sorolta a középiskolákat, a kulturális intézményeket, a színházat és mindenekelőtt a komáromi kórházat. Hozzátette, az útfelújítások is folytatódtak, és a járás valamennyi települése részesült az ötezer eurós megyei támogatásból.

Támogatják a jó döntéseket, de hallatni fogják a hangjukat

A komáromi képviselő-testületben a Magyar Szövetség négy képviselővel kezdi meg az új ciklust. Andruskó Imre szerint kisebbségből is konstruktív munkára készülnek: minden, a város javát szolgáló kezdeményezést támogatnak, ugyanakkor a vitás kérdésekben világosan megfogalmazzák majd az álláspontjukat.

„Ami jó, azt támogatni fogjuk. Ha valamivel nem értünk egyet, fel fogunk szólalni, de nem személyeskedünk” – hangsúlyozta.

A következő hónapok városi feladatai között említette a költségvetés elfogadását, több rendezetlen ingatlan ügyét, a temetővel kapcsolatos problémákat, valamint egyes lakótelepek parkolási gondjait.

Külön kitért a komáromi labdarúgóklub helyzetére is. Andruskó Imre szerint a magyarországi támogatások várható csökkenése miatt a városnak is át kell gondolnia, milyen mértékben tud hozzájárulni a KFC működéséhez. Leszögezte: a klubot nem szabad ellehetetleníteni, ugyanakkor a városi támogatásnak átlátható gazdálkodással kell párosulnia.

Sürgető kérdésként beszélt az oktatási intézményhálózat jövőjéről is. Felidézte a Magyar Szövetség magyar iskolák védelmében indított petícióját, és arra figyelmeztetett, hogy a gyermeklétszám jelentős csökkenése rövidesen a komáromi óvodákat, később pedig az alap- és középiskolákat is nehéz döntések elé állíthatja.

Három lehetséges megyei forgatókönyv

A Magyar Szövetség megválasztott megyei képviselői már megtartották első, egyelőre nem hivatalos frakcióegyeztetésüket. Andruskó Imre közölte: az alakuló ülés után választják meg a frakció vezetőjét, és a párt ragaszkodni kíván egy megyei alelnöki tisztséghez is.

A megyei szerepvállalásra három lehetőséget látnak:

koalíciós részvételt, ellenzéki politizálást vagy konstruktív ellenzéki szerepet. Utóbbi azt jelentené, hogy hivatalos koalíciós megállapodás nélkül támogatnák a régió számára előnyös javaslatokat.

Andruskó szerint olyan megoldást keresnek, amely biztosítja, hogy Nyitra megye déli járásai ne kerüljenek hátrányba a fejlesztési források elosztásakor. A tárgyalások még folyamatban vannak, ezért a frakció egyelőre nem kívánt állást foglalni egyik forgatókönyv mellett sem.

Orosz Örs arra hívta fel a figyelmet, hogy az 54 tagú megyei testület összetétele miatt a következő ciklusban nem hagyományos együttműködési modell alakulhat ki. A minősített többséget igénylő döntésekhez több politikai csoport megegyezésére lesz szükség.

Hangsúlyozta: a Magyar Szövetségen nem múlik majd a konstruktív együttműködés. A képviselők azt szeretnék, hogy a kampányban tapasztalt politikai feszültségeket a régiók érdekében végzett érdemi munka váltsa fel.

A sajtótájékoztató végén Orosz Örs megköszönte valamennyi jelölt és kampánysegítő munkáját, külön is szólva Iván Tamásról, aki a választások után lemondott a Magyar Szövetség komáromi városi elnöki tisztségéről.

Andruskó Imre és Orosz Örs egyaránt jelezte: rendszeres sajtótájékoztatóikat folytatják, és a következő ciklusban is nyilvánosan számolnak be városi és megyei munkájukról.

Szalai Erika/Felvidék.ma

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »