Könnyfakasztóan megható dalt írt a Csík zenekar a békediktátum centenáriumára

A nemzeti összetartozás napjához és eszméjéhez, a trianoni békediktátum százéves keserűségéhez méltó dalt alkotott a Csík zenekar a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező felkérésére. A „Hazám, hazám, édes hazám” kezdetű népdalt dolgozták át oly módon, hogy az anyaországban született művészek mellett az elszakított országrészek mindegyikét is egy-egy énekes képviseli – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

A dalt Szabó Attila hegedűs, gitáros hangszerelte és bővítette ki, annak az elképzelésnek megfelelően, hogy olyan ünnepi kompozíció szülessen, amelyet sok énekes ad majd elő. A művész a lapnak elmondta: az újabb versszakokat úgy válogatták, hogy az összes elszakított nemzettestet megidézzék.

A különböző tájegységeken született népdalszövegek részleteit pedig onnan származó előadók adják elő – tette hozzá.

Hírdetés

Csík János, az 1988-ban alapított Csík zenekar vezetője, prímása azt mondta, mint minden muzsika esetében, itt is a közönség reakciója, véleménye, szeretete dönt majd. Megjegyezte, hogy a magyar népdalok mindenkor igaz, őszinte emberi gondolatokkal, érzésekkel vannak tele, ezért maradtak fenn generációkon keresztül.

A Marosvásárhelyen született Keresztes Ildikó számára nem volt kérdés, hogy részt vegyen-e a produkcióban, és a Magyar Nemzetnek elmondta, amikor megkapta a zenei alapot, amelyre rá kellett énekelnie, megmutatta marosvásárhelyi barátainak, és közösen sírtak a dal hallatán.

(MTI)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »