A pápaválasztó konklávé május 7-én kezdődik, és a világ katolikusai feszülten figyelik, mit mondanak, hogyan nyilatkoznak a kardinálisok (bíborosok) a döntés előtti napokban. A Postoj konzervatív portál összefoglalója alapján jól látható, hogy ezek a megszólalások nem csupán vélemények, hanem egyfajta jelzések is: arról, milyen irányba haladjon az egyház – és esetleg arról is, hogy kit ne válasszanak meg.
Afrikai hangok a kontinuitásért
Az egyik leginkább figyelt bíboros az afrikai Fridolin Ambongo, a Kinshasai érsek, aki Ferenc pápa közeli tanácsadója. Bár tavaly tavasszal a Fiducia supplicans dokumentumra válaszul az afrikai püspökökkel közösen kijelentette, hogy nem fognak azonos nemű párokat megáldani, Ambongo hangsúlyozta, hogy ez nem a pápa elleni lázadás, hanem kulturális és lelkipásztori különbségek kérdése.
Ambongo most is kiáll Ferenc reformjai mellett. Interjúban úgy nyilatkozott, hogy a pápa öröksége visszafordíthatatlan, különösen a kúria átalakítását, a pénzügyi reformokat és az egyház kormányzati működésének megújítását emelte ki. Afrika szerinte a jövő egyházának kulcsfontosságú területe, és a pápa „soha nem feledkezett meg rólunk”.
Müller: Ortodox pápára van szükség
Ezzel szemben a német Gerhard Müller bíboros, a Hittani Dikasztérium korábbi prefektusa, élesen figyelmeztetett a lehetséges szakadás veszélyére, ha a következő pápa nem marad hűséges a katolikus tanításhoz. Müller nem fogadja el a „liberális–konzervatív” felosztást, szerinte az új pápának ortodoxnak kell lennie, „nem a világi elvárásokhoz igazodó vezetőnek”.
Kritikával illette a médiát is, mondván, reméli, hogy a kardinálisokat nem befolyásolják az újságcikkek és a népszerűség hajszolása. Szerinte nem egy „humanitárius vezetőre” van szükség, hanem olyan pápára, aki a kinyilatkoztatott igazságban képes egyesíteni az egyházat.
Parolin: Ferenc öröksége a mindennapokban él tovább
Pietro Parolin bíboros, Ferenc pápa egykori államtitkára, a konklávét vezető kardinális, a fiatalok jubileumi ünnepén tartott szentmisén a lelki dimenzióra fókuszált. Homíliájában hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa iránti szeretetünk nem lehet csak érzelem, hanem cselekvő folytatás: a könyörületesség, a szolgálat és az egyházi közösség építése formájában.
Megszólította a Vatikán alkalmazottait is, akiknek megköszönte elkötelezett munkájukat – utalva ezzel arra, hogy a reformoknak a gyakorlatban kell továbbélniük.
Reina: Ne a taktikázás ideje legyen
Baldassare Reina, Róma vikáriusa világos üzenetet küldött: a pápaválasztás ideje nem lehet taktikázásé, hatalmi játszmáké vagy visszalépésé. Ehelyett szerinte „radikális nyitottságra” van szükség Isten akaratára. Reina megvédte Ferenc reformjait, és kijelentette, hogy ezek túlmutatnak a vallási határokon. A jövő pápájának képesnek kell lennie arra, hogy továbbvigye ezt az irányt.
Ruini: Négy prioritás a jövő pápája számára
A 94 éves Camillo Ruini, aki már nem vesz részt a választásban, blogbejegyzésében négy alapelvet ajánlott a következő pápaság számára. Szerinte a jövő egyházának:
Táncoló Tagle és a Vatikán előtti pillanatok
A hivatalos nyilatkozatokon túl a közösségi média is része lett a konklávé előtti hangulatnak. Az egyik ilyen terjedő videón Luis Antonio Tagle filippínó bíboros táncol fiatalokkal Lengyelországban – egyesek szerint ez a közvetlenség népszerűséget hozhat neki, mások szerint nem illik a pápa méltóságához.
A Vatikán kapujánál leselkedő újságírók is próbálnak némi benyomást szerezni: míg egyes kardinálisok készséggel nyilatkoznak, mások inkább csendben haladnak el. Irak bíborosa, Sako például egyetértett Reina szavaival, míg dél-amerikai és ázsiai kollégáik derűs humorral tértek ki a konkrét válaszok elől.
Ahogy közeledik a konklávé napja, egyre világosabb, hogy az egyház jövője szempontjából kulcsfontosságú választás előtt állunk. Egyes hangok a reformok folytatására és a világhoz való nyitottságra buzdítanak, míg mások a hagyományos tanítás védelmében emelik fel a szavukat. A végső döntést azonban a május 7-én kezdődő konklávé hozza meg.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Gregorio Borgia
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


