Kongói akart gyújtogatni egy brüsszeli koncerten – szabadon engedték, hátha következőkor sikerrel jár

Brüsszelben letartóztattak egy kongói származású férfit, mert lakossági bejelentés szerint támadást tervezett végrehajtani egy kongói előadó koncertjén a Palais 12 sportarénában – tájékoztatott ügyészségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

Willemien Baert, a belga szövetségi ügyészség szóvivője közölte, hogy a férfit a sportaréna bejáratánál fogták el, épp azután, hogy belépett a helyszínre. A férfi gyújtogatni tervezett, ugyanis négy darab benzinnel töltött 50 centiliteres palackot, két öngyújtót és gyufákat találtak nála – közölte.

"A gyanúsítottat, egy 53 éves kongói származású férfit előállították, majd kihallgatta a rendőrség" – fogalmazott a szóvivő, aki közölte: ezt követően a vizsgálóbíró rendelkezésére bocsátották szóbeli fenyegetés és veszélyeztetés miatt. A vizsgálóbíró feltételes szabadlábra helyezte.

Hírdetés

A gyanúsított indítéka feltehetően politikai ihletésű – tette hozzá.

A napilap úgy tudja, hogy a férfi olyan egykori kongói harcosok közé tartozhat, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság korábbi elnöke, Joseph Kabila politikájával szembeni fellépés érdekében hoztak létre mozgalmat.

A kongói alkotmány szerint Joseph Kabila elnök mintegy 17 éve tartó mandátuma 2016. december 20-án lejárt, de az államfő továbbra is hivatalban maradt, ami miatt tüntetések kezdődtek. Végül 2018. december 30-án tartottak elnökválasztást, amelyen Félix Tshisekedi ellenzéki jelölt győzött. Tshisekedi az első elnök a hatvanegy éve független ország történetében, aki békés hatalomváltással került Kongó élére.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »