Konferencialiga-selejtezők: Az ETO-nak maradt esélye fordítani

Konferencialiga-selejtezők: Az ETO-nak maradt esélye fordítani

Konferencialiga-selejtezők: Az ETO-nak maradt esélye fordítani Orosky Tamás2025. 08. 08., p – 15:31

Sem a paksiaknak, sem a nagyszombatiaknak nem sok reménye maradt a továbbjutásra a labdarúgó KL-selejtezők 3. fordulójának első meccsei után. A győriek azonban még fordíthatnak jövő héten.

Veszélyes kontrák

Pedig az első 20 perc után nem úgy tűnt, hogy lesz bármi keresnivalója a zöld-fehéreknek Stockholmban. Az AIK nekiugrott ellenfelének, fizikális, gyors játéka révén gyorsan kétgólos előnybe került. Ennek tudatában a svédek visszahúzódtak és hatékony kontráikra rendezkedtek be. A győriek labdabirtoklási fölényükből három komolyabb helyzetig jutottak, de gólig nem. Erre a 79. percig kellett várniuk, amikor a csereként beállt Vitális lőtt kapásból a kapuba – 2:1. A hajrában a hazaiak még egy lesgólt szereztek, így az ETO-nak csak egygólos hátrányt kellene ledolgoznia a visszavágón.

Nem játszottunk rosszul, helyzeteink is voltak ahhoz, hogy ne kapjunk ki. De a nemzetközi foci ilyen, hiányzott még hozzá a tapasztalat, az intenzitás és az első félórában az agresszivitás is, ami bennük megvolt. De hazai pályán, remélhetőleg telt ház előtt nem lehetetlen a továbbjutás

– fogalmazott klubja közösségi oldalán Borbély Balázs, a Győr dunaszerdahelyi származású vezetőedzője.

Összességében inkább elégedettek lehetünk, egy nagyon jó csapat ellen sikerült ilyen eredményt kiharcolni, még ha ez furán is hangzik. A kezünkben volt a mérkőzés, elképesztően veszélyesen kontráztak a svédek, erre kell odafigyelni, és akkor a visszavágón lehet esélyünk

 – nyilatkozta a Nemzeti Sportrádiónak Vitális.

Felkészültebb ellenfél

A KL-selejtező másik magyar csapata, a Paks ezt már kevésbé mondhatja el magáról. A tolnaiak ugyanis sima, 3:0-ás vereséget szenvedtek az ukrán Zsitomirtól. A háborús helyzet miatt Eperjesen rendezett találkozón sokáig kiegyenlített csata zajlott – érdekesség, hogy a két kezdőben kizárólag ukrán, illetve magyar nemzetiségű focisták kaptak lehetőséget a két oldalon. Aztán a félidei szünet előtt, némileg váratlanul a Polisszja kétszer is betalált, a második félidőben pedig negyed óra elteltével már 3:0 volt az állás. Ekkortól is inkább a 4:0 volt benne a meccsben, semmint a 3:1, bár végül utóbbira is adódott esély, de Hahn a kapusba lőtte a ziccerét, Vécsei gólját pedig a VAR vette el.

Bognár György vezetőedző nem is kertelt a meccs után. 

A vereség okát abban látom, hogy az ellenfél egyszerűen jobban játszott nálunk, a mérkőzés képe alapján még a gólkülönbség sem túlzó. A Zsitomir gyorsabban és frissebben futballozott, több veszélyt jelentettek a kapunkra. Mi kissé kényelmesen futballoztunk, lassabban játszottuk meg a labdákat

– ismerte el a szakember, egyik védence, Tóth Barna pedig még tovább ment a(z ön)kritikában a klubhonlapon: 

Az ellenfél a mai mérkőzésen egyértelműen jobb csapatnak bizonyult. A Zsitomir taktikailag felkészültebben lépett pályára ellenünk. Kockáztattunk, felvállaltuk a nyílt játékot – ebből ugyan akadt egy-két lehetőségünk, de ők jobban kihasználták a saját helyzeteiket, és sajnos tetemes előnyre tettek szert. Elöl keveset tudtunk labdát szerezni, jól oldották meg a labdakihozatalt.

Kapcsolódó cikkünk

A magyar csapatok közül a Győr és a Paks, a szlovákok közül a Spartak Trnava maradt talpon a Konferencialiga-selejtezőkben. Csütörtökön mindhárman idegenben lépnek pályára a 3. forduló első mérkőzésein.

Az előző körben az NB I-et képviselő csapatok közül a Puskás Akadémia elhasalt az Arisz Limasszol ellen, míg a Niké ligások közül a kassaiakat a Nyeman Grodno, a zsolnaiakat pedig a Raków búcsúztatta.

Svédországban az ETO

Az ETO FC Győr a 2. fordulóban csatlakozott be a küzdelmekbe, és a jereváni 2:1-es vereség után hazai pályán egy 3:1-es győzelemmel megfordította a Pjunyik elleni párharcot.

A visszavágó utolsó perceiben emlékezetes bakit vétett a koszovói játékvezető, aki felmutatta a második sárga lapot a győriek horvát légiósának, Stefuljnak, de elfelejtette őt kiállítani. Az UEFA közbelépett és utólag egy mérkőzésre eltiltotta Stefuljt, rajta kívül pedig a sérült Njiére sem számíthat Borbély Balázs vezetőedző az AIK Stockholm elleni idegenbeli találkozón. A tréner ugyanakkor nevezte a mérkőzésre a DAC-tól igazolt Csinger Márkot, valamint Ourót is, aki az ellenkező irányba, Dunaszerda-helyre vette az irányt, viszont amíg a Győr talpon van a Konferencialigában (legkésőbb augusztus végéig), a togói játékos az ETO-t erősíti. Szintén bevethető lesz Vitális Milán, aki az utóbbi két mérkőzést betegség miatt hagyta ki.

A győriekre az az AIK Stockholm vár, amely Csongvai Áron személyében magyar légióst is foglalkoztat. Az AIK tizennyolc forduló elteltével az 5. helyen áll a svéd bajnokságban, kétpontnyi távolságra a dobogótól. A skandináv együttes az elmúlt tíz évben hétszer indulhatott a nemzetközi porondon, de a csoportkörig egyszer sem jutott el – utoljára még 2013-ban volt ilyen élményben része, amikor az Európa-liga csoportkörében szerepelt. A svédek az észt Paide önbizalom-növelő, 8:0-s kiütésével kezdték idén a Konferencialigát.

A mérkőzésnek bundesligás játékvezetője lesz Daniel Schlager személyében. A találkozót az M4 Sport (19.00) élőben közvetíti.

Érdekesség, hogy ha a Győr túljut az AIK-on, a főtáblára kerülésért is egy magyar légióst foglalkoztató csapat vár rá: vagy a Bolla Ben-degúzzal felálló Rapid Wien, vagy a Keresztes Krisztiánt szerepeltető Dundee United.

Kapcsolódó cikkünk

A DAC labdarúgócsapata 1:1-es hazai döntetlennel kezdte a Niké Liga új szezonját.

A Konferencialigából való kizárás megtette hatását a Csallóközben: a szezon első bajnokiján foghíjas lelátók fogadták a játékosokat a MOL Arénában, összesen hivatalosan 4000-en látogattak ki a stadionba, ami szemre egy ezressel kevesebbnek tűnt.

Branislav Fodrek kezdőjében egyetlen, de annál nagyobb meglepetés volt. A tréner a nemrég szerződést hosszabbító Filipének szavazott bizalmat Alekszandar Popovics előtt. A nyári igazolások közül csak Nemanic került be a kezdőbe, Gueye, Gruber és Gagua a cserepadon várakozott.

A dunaszerdahelyi B-közép merész koreóval készült: a Jóslat adott, mi pedig kiharcoljuk felirat fölött a Szlovák Kupa és a bajnokságért járó trófea is kirajzolódott egy kristálygömbben.

Kilenc percet kellett várni, hogy a dunaszerdahelyi mezőnyfölény helyzetet eredményezzen, de a Trusa–Djukanovic–Sylla kombináció nem zárult kaput találó lövéssel.  A hazaiak a folytatásban is türelmesen passzolgattak, alkalmanként helyzetbe is kerültek, de nem jöttek az igazi ziccerek. A vendégek ritkán tartották meg két-három passznál tovább a labdát, de a 39. percben mégis előnybe kerültek: egy elárvult szöglet után Cottrellhez került a kipattanó, akinek erős lövése utat talált a hálóba – 0:1.

Két perc múlva jöhetett is volna az egyenlítés, de Trusa szó szerint két lépésről vágott fölé egy jobb oldali beadást.

Az első félidőben több DAC-játékos is csak kereste önmagát a pályán, de Fodrek nem szánta rá magát egyetlen cserére sem. A második játékrész elején nem igazán jöttek a hazai helyzetek, azaz az idő elkezdett ellenük dolgozni. 

A fokozódó idgességet Fodrek egy óra elteltével próbálta megállítani egy kettős cserével, amikor két nyári igazolását, Grubert és Gaguát is pályára küldte. 

A DAC ezután valamelyest fokozni tudta az iramot, a 67. percben pedig sikerült az egyenlítés: Kapanadze beadására Djukanovic ugrott fel remek ütemben – 1:1.

Kapanadze öt perccel később már hős lehetett volna, de életerős, távli lövését bravúrral védte Lukáč. Aztán ennél is nagyobb ziccer maradt ki a túloldalon…A következő lépés a hazaiaké lehetett volna, a helyzetbe kerülő Gaguát mintha megütötte volna a nagymihályi kapus, de a VAR-vizsgálat után sem járt tizenegyes a sárga-kékeknek. 

Benne volt a meccsben a vendéggól is, a hajrát Musák sistergős lövése nyitotta, a DAC viszont nem tudott olyan nyomást kialakítani, mint szeretett volna. Ramadan tanácstalanul kereste a rést, a többiek pedig nem vállalkoztak elég bátran.

A sárga-kékek jövő heti, kassai mérkőzése elmarad, így legközelebb két hét múlva, ismét a MOL Arénában lépnek pályára, a vendég a rózsahegyi csapat lesz.

G.: Djukanovic (67.), ill. Cottrell (39.)

Jv.: Gemzický, 4075 néző

Sárga lap: Dzotsenidze, Bednár, Zubairu (mind nagymihályi)

DAC: Filipe–Kapanadze, Kacsaraba, Nemanic, Mendez (84. Modesto)–Bajo–Tuboly (60. Gruber), Djukanovic–Ramadan, Trusa (84. Blaško), Sylla (60. Gagua)

MICHALOVCE: Lukáč–Pauschek, Dzotsenidze, Bednár, Bahl–Zubairu, Cottrell–Ahl (68. Simamura), Musák, Hart (90+2. Danko)–Paulauskas (78. Žulevič)

DAC–MICHALOVCE 1:1 (0:1) Paksi visszatérők

A Paks az Európa-ligában kezdte az idei nemzetközi szereplést. A kolozsváriak elleni kiesés után a Konferencialigába esett Bognár György csapata, ahol 2:1-es összesítéssel kiejtette a szlovén Maribort.

A Tolna megyeiek a Kisvárda 5:1-es legyőzésével hangoltak a Polisszja Zsitomir elleni harmadik fordulós párharcra, amelynek első felvonását az ukrán csapat pályaválasztása mellett Kelet-Szlovákiában, a nemrég átadott eperjesi Tatran Arénában rendezik.

A Zsitomirt az a Ruszlan Rotan irányítja, aki 2003 és 2018 között százszor szerepelt az ukrán válogatottban. Csapata a felkészülés során döntetlent játszott a Slovannal és kikapott a DAC-tól, majd a selejtezők második fordulójában az andorrai Santa Colomát ejtette ki 5:3-as összesítéssel úgy, hogy az első meccsen meglepő, 2:1-es győzelmet aratott a miniállam csapata.

Bognár György dörzsölheti a tenyerét, hiszen a hétvégi bajnokin a sérüléssel bajlódó játékosai közül hárman is visszatértek a pályára és ők ma is bevethetők lesznek.

„Fontos volt, hogy sérült játékosaink – Osváth, Ádám és Debreceni – legalább tíz-húsz percre pályára tudtak lépni… külön öröm számomra, hogy a fiatalok már hetek óta jól teljesítenek”

 – nyilatkozta a vezetőedző a paksi klubhonlapnak.

A mérkőzést a Duna World közvetíti (20.00), a játékvezető a svéd Östling lesz.

Hírdetés

A Zsitomir–Paks párharc győztesére nem kisebb csapat vár a playoffban, mint a kétszeres KL-döntős Fiorentina, amely így az egy évvel ezelőtti, emlékezetes felcsúti kalandja után újra Magyarországra jöhet.

A Spartak magabiztos

A Pakshoz hasonlóan a nagyszombati Spartak is az EL-ben kezdte a kupagyőztesek jogán, de ott az első körben alulmaradt a svéd Häckennel szemben. Michal Ščasný vezetőedző csapata ezután a KL-be kerülve 7:2-es összesítéssel ütötte ki a státuszát tekintve profi, de egyébként harmatgyenge máltai Hibernianst, ma pedig a román élvonal legutóbbi bronzérmese, az Universitatea Craiova vár rá.

„Szeretnénk jó eredménnyel hazatérni Romániából, hogy aztán odahaza minél többen szurkoljanak nekünk. Otthon nagy dolgokra vagyunk képesek” – fogalmazott Martin Mikovič, a Spartak csapatkapitánya.

A nagyszombatiak jól kezdték a Niké Ligát, a rózsahegyieket 3:0-ra, a trencsénieket pedig 2:1-re verték, Ščasný ráadásul annak is örülhet, hogy a mérkőzés előtt egy nappal egyetlen sérültje sem volt, a teljes csapat edzett.

 „Egyénileg magas minőséget képvisel a Craiova, ezért nehéz összerakni ellenük a védekezést, de a célunk a jó eredmény, majd a továbbjutás kiharcolása” 

– jelentette ki.

A mérkőzést az STVR Šport élőben közvetíti 20.30-tól, a sípot az észt Jaanovits fújja.

A Craiova nemzetközi szinten még sosem jutott el a főtábláig, de az 1982/83-as szezonja nagyon emlékezetes volt: akkor a még egyenes kieséses rendszerű UEFA-kupában (többek között a Fiorentinát, a Bordeaux-t és a Kaiserslauternt kiejtve) elődöntőig jutott, ahol a Benfica jelentette a végállomást.

Amennyiben a Spartak továbbjut, úgy a playoffban a norvég Viking Stavanger és a török Basaksehir párharc győztesével csap össze a főtáblás szereplésért.

Még bizakodnak

A nagyszombatiak is ugyanígy, 3:0-ra kaptak ki Craiovában, de egy teljesen más lefolyású meccsen. Ďuriš már a 3. percben gólt lőtt, amit azonban les miatt nem adtak meg, a 4.-ben pedig jó lövéssel veszélyeztetett. Ezután a románok is rákapcsoltak, és gyakorlatilag futószalagon alakultak ki a helyzetek mindkét oldalon. Gól azonban csak a másik félidőben született – az elején gyorsan kettő is az Universitatea részéről, amely aztán szóhoz sem engedte jutni a Spartakot a játékrészben. Már 3:0-nál Paurt ütésért kiállították, így a nagyszombatiak örülhettek is, hogy megúszták háromgólos különbséggel. 

Egész jó érzésünk volt az első félidő után, nagyon jó lehetőségeink voltak, jól kombináltunk, és csak az utolsó percekben voltak nagyobb helyzetei a hazaiaknak. Nehéz megmondani, aztán mi történt. Az első bekapott gólra jobban kellett volna reagálnunk, rutinosabban megtartani a labdát, tördelni a játékot. Ez nem így lett, de még a 0:2 is jobb lett volna, nagy kár a harmadik gólért

– értékelt Roman Procházka, a Spartak csapatkapitánya, aki azonban bízik benne, hogy a Romániába is velük tartó szurkolóikkal együtt csodát tehetnek az Anton Malatinský-stadionban jövő héten. 

Kapcsolódó cikkünk

A magyar csapatok közül a Győr és a Paks is továbbjutott a Konferencialiga-selejtezők 3. fordulójába, a szlovákok közül viszont csak a Spartak Trnava örülhetett.

Csütörtök este a Spartak a papírforma továbbjutást, az MŠK Žilina pedig a borítékolható kiesést hozta, a kétesélyes párharcokban a Győr és a Paks örülhetett, a kassaiak viszont búcsúztak. A Puskás Akadémia Felcsúton bizonyult kevésnek az Arisz Limasszol ellen.

Megoldotta az ETO

A Borbély Balázs vezette ETO FC Győr 2:1-es hátrányban kezdte a hazai visszavágót, és az első perctől fogva a megfelelő hozzáállással, aktívan és veszélyesen játszott a Pjunyik Jereván ellen. Az ETO Benbuali duplájával a 70. percben már továbbjutásra állt, a 84. percben viszont az örmények szépítettek, így hosszabbításra állt a találkozó. A vendégek talán már a túlórára készültek, amikor a 90. percben Stefulj egy szép bólintással bebiztosította a győri továbbjutást. A 95. percben igazi kuriózum történt a pályán: a mezlevételért már sárga lapos Stefulj kapott egy másik lapot is veszélyes játékért, a piros viszont elmaradt. Az UEFA jegyzőkönyve csak egy sárga lapot jelzett Stefuljnak, azaz a koszovói játékvezető, Bejtullahu súlyos könyvelési hibát vétett, és jó eséllyel ezzel be is fejezte nemzetközi pályafutását.

„Nem lett volna igazságos, ha nem mi jutunk tovább, mert szerintem mi voltunk a jobb csapat”

 – jelentette ki Borbély Balázs, aki hozzátette: reménykedik a további erősítésekben. Sajtóhírek szerint az egyik a DAC védője, Csinger Márk lehet. A 3. fordulóban a Csongvai Áron személyében magyar légióssal is rendelkező AIK Stockholm lesz a Győr ellenfele.

Kibírta a Paks

A Paks hazai pályán 1:0-s előnyt harcolt ki a Maribor ellen, de mivel a mérkőzés nagy részében a szlovén együttes volt a „focizósabb” és a veszélyesebb, Bognár György vezetőedző nagyon nehéz visszavágóra készülhetett.

A Paks taktikusan játszott Mariborban, bár az első félidőben hátrányba került. A második játékrészben Papp Kristóf a legnagyobb szlovén nyomás közepette egyenlített, ezután pedig a Paks okos játékkal megtartotta a döntetlent és továbbjutott. A következő fordulóban az ukrán Polisszja Zsitomir vár rá.

„Egy nagyon jó ellenfelet sikerült kiejtenünk. Kreatív, jó játékosok alkotják a Maribor csapatát, csapatjátékban viszont felvettük velük a versenyt”

 – értékelt elégedetten Bognár György vezetőedző a paksi honlapnak.

Kapcsolódó cikkünk

2028-ig tartó szerződést írt alá a DAC szélső védője, Kapanadze, ezzel hosszú távra elkötelezte magát a sárga-kékekkel.

A dunaszerdahelyi klub ma a közösségi médián keresztül jelentette be, hogy sikerült megállapodniuk Tszotne Kapanadzéval a szerződéshosszabbításról. A 23 éves védő 2025 elején érkezett a DAC-hoz az FC Iberia 1999 együttesétől, és gyorsan beilleszkedett a csapatba. A tavalyi szezon tavaszi felében 18 mérkőzésen viselte a sárga-kék mezt, ez idő alatt egy gólt szerzett, egy gólpasszt adott, és több alkalommal is kimagasló teljesítménnyel járult hozzá a csapat sikereihez.

Az idei szezonra is sikerült átmentenie remek formáját: a szombati bajnoki nyitányon Tszotne Kapanadze volt a mérkőzés legjobban értékelt játékosa, mind a SofaScore, mind a Flashscore alkalmazások adatai alapján. Az első forduló statisztikái között több kategóriában is az élre került: ő adta a legtöbb beadást, a legtöbb kulcspasszt, és az ő pontos beadásából született az egyenlítést jelentő gól is. Teljesítményét nemcsak a számok igazolták: a Niké Liga álomcsapatába is bekerült, sőt, a forduló legjobb játékosának is megválasztották őt.

A szerződése aláírása után köszönetét fejezte ki, illetve a klub ambícióiról is beszélt: 

„Nagy örömmel tölt el, hogy Dunaszerdahelyen folytathatom a pályafutásomat, hiszen valóban otthon érzem magam itt. Remekül érzem magam a klubnál, és addig biztosan nem szeretnék távozni, amíg nem sikerül bejutnunk valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe. Ezért dolgozom nap mint nap, és mindent megteszek, hogy ez a cél valóra váljon.”

Kapanadze ígéri, hogy a szezon során ő és csapattársai mindent beleadnak majd. „Nem szeretek előre ígérgetni, de biztos vagyok benne, hogy a szurkolók küzdelmes, színvonalas meccseknek lehetnek tanúi. Minden meccsbe beleadom a szívemet” – zárta gondolatait a fiatal védő.

A klub vezetése is nagyra értékeli a jobbhátvéd munkamorálját és mentalitását. Jan Van Daele ügyvezető igazgató így fogalmazott:

„Nagy öröm számunkra, hogy Tszotne hosszabbított. Olyan játékosról van szó, aki a pályán és azon kívül is képviseli a klub értékeit. Szorgalmas, elkötelezett profi, akiben komoly potenciál rejlik. Az elmúlt hónapokban bizonyította, hogy fontos láncszeme lehet a csapatunknak.”

Plavý Zoltán

Kapcsolódó cikkünk

A DAC labdarúgócsapata 1:1-es hazai döntetlennel kezdte a Niké Liga új szezonját.

A Konferencialigából való kizárás megtette hatását a Csallóközben: a szezon első bajnokiján foghíjas lelátók fogadták a játékosokat a MOL Arénában, összesen hivatalosan 4000-en látogattak ki a stadionba, ami szemre egy ezressel kevesebbnek tűnt.

Branislav Fodrek kezdőjében egyetlen, de annál nagyobb meglepetés volt. A tréner a nemrég szerződést hosszabbító Filipének szavazott bizalmat Alekszandar Popovics előtt. A nyári igazolások közül csak Nemanic került be a kezdőbe, Gueye, Gruber és Gagua a cserepadon várakozott.

A dunaszerdahelyi B-közép merész koreóval készült: a Jóslat adott, mi pedig kiharcoljuk felirat fölött a Szlovák Kupa és a bajnokságért járó trófea is kirajzolódott egy kristálygömbben.

Kilenc percet kellett várni, hogy a dunaszerdahelyi mezőnyfölény helyzetet eredményezzen, de a Trusa–Djukanovic–Sylla kombináció nem zárult kaput találó lövéssel.  A hazaiak a folytatásban is türelmesen passzolgattak, alkalmanként helyzetbe is kerültek, de nem jöttek az igazi ziccerek. A vendégek ritkán tartották meg két-három passznál tovább a labdát, de a 39. percben mégis előnybe kerültek: egy elárvult szöglet után Cottrellhez került a kipattanó, akinek erős lövése utat talált a hálóba – 0:1.

Két perc múlva jöhetett is volna az egyenlítés, de Trusa szó szerint két lépésről vágott fölé egy jobb oldali beadást.

Az első félidőben több DAC-játékos is csak kereste önmagát a pályán, de Fodrek nem szánta rá magát egyetlen cserére sem. A második játékrész elején nem igazán jöttek a hazai helyzetek, azaz az idő elkezdett ellenük dolgozni. 

A fokozódó idgességet Fodrek egy óra elteltével próbálta megállítani egy kettős cserével, amikor két nyári igazolását, Grubert és Gaguát is pályára küldte. 

A DAC ezután valamelyest fokozni tudta az iramot, a 67. percben pedig sikerült az egyenlítés: Kapanadze beadására Djukanovic ugrott fel remek ütemben – 1:1.

Kapanadze öt perccel később már hős lehetett volna, de életerős, távli lövését bravúrral védte Lukáč. Aztán ennél is nagyobb ziccer maradt ki a túloldalon…A következő lépés a hazaiaké lehetett volna, a helyzetbe kerülő Gaguát mintha megütötte volna a nagymihályi kapus, de a VAR-vizsgálat után sem járt tizenegyes a sárga-kékeknek. 

Benne volt a meccsben a vendéggól is, a hajrát Musák sistergős lövése nyitotta, a DAC viszont nem tudott olyan nyomást kialakítani, mint szeretett volna. Ramadan tanácstalanul kereste a rést, a többiek pedig nem vállalkoztak elég bátran.

A sárga-kékek jövő heti, kassai mérkőzése elmarad, így legközelebb két hét múlva, ismét a MOL Arénában lépnek pályára, a vendég a rózsahegyi csapat lesz.

G.: Djukanovic (67.), ill. Cottrell (39.)

Jv.: Gemzický, 4075 néző

Sárga lap: Dzotsenidze, Bednár, Zubairu (mind nagymihályi)

DAC: Filipe–Kapanadze, Kacsaraba, Nemanic, Mendez (84. Modesto)–Bajo–Tuboly (60. Gruber), Djukanovic–Ramadan, Trusa (84. Blaško), Sylla (60. Gagua)

MICHALOVCE: Lukáč–Pauschek, Dzotsenidze, Bednár, Bahl–Zubairu, Cottrell–Ahl (68. Simamura), Musák, Hart (90+2. Danko)–Paulauskas (78. Žulevič)

DAC–MICHALOVCE 1:1 (0:1) Spartak: sétagalopp

A nagyszombati Spartak az odavágón 2:1-re verte a máltai kupagyőztes Hibernianst. A visszavágót így kellemes helyzetből várhatta, és érvényesítette is a papírformát: Nagyszombatban macska–egér harcot láthatott a 9000 néző, már az 57. percben 5:1 volt az állás, ami végül már nem változott.

 „Megcsináltuk, továbbjutottunk, de nem tetszett, hogy párszor a védelemben kudarcot vallottunk” 

– értékelt Michal Ščasný, a Spartak vezetőedzője, akinek egyéb problémája is akad: a nyári igazolások közül egyáltalán nem számíthat Metsokóra és Taradudára, akiktől várhatóan pár hét után megválik a klub, valamint a tavaly a komáromiaknak kikölcsönzött Vojtech Kubistára sem tartanak igényt.

A Spartakra a román Universitatea Craiova vár a következő körben.

Nagy falat volt a Grodno

A kassai FC, amely a DAC helyett indulhatott a Konferencialigában, búcsúzott a sorozattól, miután a hazai 2:3-as vereség után a visszavágón 1:1-t játszott a fehérorosz Nyeman Grodnóval.

A Szegeden játszott mérkőzésen a 90. percben még 0:0 volt az állás, ezalatt a kassaiak enyhe mezőnyfölényig és egy kapufáig jutottak. Aztán az utolsó percekben betaláltak a fehéroroszok, amire a kassaiak még reagálni tudtak, de több mindenre nem maradt idejük. 

„A kiesés az én felelősségem, nem készítettem fel elég jól a csapatot 

– fogalmazott Roman Skuhravý, a kassaiak trénere. – Az esély megvolt, de elherdáltuk. Remélem, a két meccs tapasztalata segít rajtunk a ligában, de ilyen önbizalomhiányos állapotban talán eltart majd egy ideig, míg hatása lesz.” 

A Grodno a Klaksvík ellen folytatja a következő körben.

1:6-os zsolnai búcsú

A zsolnaiak 3:0-ra kikaptak a Raków Czesztochowa otthonában, így minimális eséllyel várták a hazai visszavágót. Ott aztán felcsillant a remény, mert Ďuriš révén gyorsan megszerezte a vezetést az MŠK és volt esélye egy második gólra is, de a lengyelek még az első félidőben egyenlítettek, a másodikban pedig még kettőt bepakoltak Belkónak. 

„Szubjektív vélemény, de a Raków sem az első, sem a második gólját nem érdemelte meg”

 – mondta értékelésében Pavol Staňo, aki azért is morgott egy sort, mert egy ízben a lengyelek kapusának ápolása során a Raków kész taktikai értekezletett tartott a kispadnál.

A lengyelek a Fraditól igazolt, kétszeres magyar válogatott Baráth Péterrel megerősödve a következő körben a Maccabi Haifa ellen folytatják szereplésüket.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »