Fekete sereg Bécsben! Az ETO fekete mezben játszik a bécsiek ellen… Ha a Győrnek sikerül megőriznie az otthon kiharcolt egygólos előnyét, akkor először fordul majd elő, hogy egyszerre két magyar csapat is szerepel valamelyik európai kupasorozat főtábláján, szerdán ugyanis a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszába jutott.
Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője egy helyen változtatott a győri első mérkőzésen látott kezdőcsapatán, a hazaiaknál a várakozásoknak megfelelően a magyar válogatott Bolla Bendegúz is pályára lép.
Egyedül a védelem közepén változtatott kezdőcsapatán Borbély Balázs a múlt csütörtöki, győri összecsapáshoz képest: az első felvonáson megsérülő Miljan Krpic helyett Alexander Abrahamsson került be. Az augusztus végén Dunaszerdahelyre igazoló Samsindin Ouro feltehetően utolsó mérkőzését játssza az ETO színeiben.
Az ETO FC kezdőcsapata:
Petrás – Vladoiu, Abrahamsson, Csinger, Stefulj – Vitális, Anton – Gavric, Ouro, Bumba – Benbuali
Kispad: Brecska (K), Tóth R., Vingler, Piscsur, Bíró, Urblik, Herczeg, Décsy, Tollár, Zivkovic, Ouijdi, Huszár
A bécsieknél – ahol a magyar válogatott Bolla Bendegúz ismét a kezdőcsapat tagja – Peter Stöger vezetőedző hármat is cserélt a visszavágóra: a középpályán Lukas Grgicet a csapatkapitány, Matthias Seidl váltotta, a rutinos Louis Schaub helyett Nikolaus Wurmbrand került be, míg a támadósorban Claudy Mbuyi kezd Ercan Kara helyén.
A Rapid Wien kezdőcsapata: Hedl – Bolla, Cvetkovic, Raux-Yao, Horn – Wurmbrand, Amane, Seidl, Dahl – Antiste, Mbuyi
Kispad: Gartler (K), Orgler (K), Grgic, Kara, Ndzie, Ahoussou, Schaub, Auer, Oswald, Weixelbraun, Radulovic, Demir
Vezetőedző: Peter Stöger
Az ETO egygólos előnyből várja a visszavágót, amennyiben sikerrel veszi a párharcot, ősszel a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet.
A Rapid Wien–ETO FC Konferencia-liga-rájátszás visszavágó 19 órától kezdődik
Gólt kell rúgnia a Győrnek, hogy biztosan tovább jusson
A Konferencia-ligában eddig valamennyi hazai meccsét megnyerte, viszont az összes idegenbelit elveszítette az ETO. A Rapid ellen az egygólos vereség hosszabbítást, nagyobb különbségű viszont a búcsút jelentené a Kl-től.
Az ETO FC csodás menetelése tovább folytatódott a Rapid Wien elleni hazai 2–1-es sikerrel, mellyel az is elmondható, hogy a győri csapat immár valóban egy lépésre van a Konferencia-liga főtáblájától, de hátradőlni pont most nem szabad.
Az első meccs összefoglalója: Borbély Balázs csapata egészen zseniálisan menedzselt meccseket tudott megnyerni a Konferencia-liga selejtezőjében, a győzelmekben viszont közös pont, hogy mindegyiket hazai pályán sikerült elérni, a visszavágó, – melyre ugyan előnnyel utazik a Győr – viszont Bécsben lesz, itt kéne megtartani azt.
Ez egy teljesen új helyzetet teremt a csapat számára, hisz ahogy a selejtező első körében a Pjunyik Jereván ellen (1–2 idegenben, 3–1 hazain), úgy a Csongvai Áronnal felálló AIK Stockholm ellen is (idegenben 1–2, hazain 2–0) a hazai pályán elért győzelem továbbjutást eredményezett, most pedig közel sem beszélhetünk erről.
A Rapid Wien ráadásul biztosított elszántsága felől, a csapat magyarja, Bolla Bendegúz már a párharc győri meccse után is úgy nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt, hogy biztos benne, megfordítják a párharcot.
Ami a felkészülést illeti, a győriek halasztásuk okán nem játszottak a két meccs közötti hétvégén bajnoki meccset, így egy teljes hetük volt a bécsi visszavágóra készülni. Ezzel ellentétben a Rapid pályára lépett, az osztrák bajnokság negyedik fordulójában a Wolfsberger csapatát győzték le 2–1-re annak a Wurmbrandnak a góljával, aki a Győr ellen is csapata egyetlen gólját jegyezte.
Hogy a Győrnek mindezek fényében sikerül-e a csoda beteljesítése, és főtáblára jut a Konferencia-ligában, az csütörtökön 19 órától az M4 Sporton kiderül.
A zöld-fehéreknek ma is győzniük kell
A magyar válogatott Bolla Bendegúzt „nagyon fontos” játékosnak tartják a Rapid Wien labdarúgócsapatának szurkolói, akiknek többsége abban bízik, hogy az együttes sima győzelmet arat hazai pályán az ETO FC Győr elleni Konferencia-liga-selejtező esti visszavágóján és bejut a sorozat alapszakaszába.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítóját a bécsi együttes stadionja mellett szólították meg a Rapid-drukkerek, akik elmondták, meglepődtek a csapat múlt csütörtökön, Győrben elszenvedett 2-1-es vereségén, de a tippjük az, hogy a 19 órakor kezdődő visszavágó két-három gólos különbségű hazai sikerrel zárul majd.
A szurkolók úgy látják, hogy a korábbi ferencvárosi tréner, Peter Stöger – bár sokak szerint általában túlságosan védekező felállást választ – szórakoztató és eredményes futballt játszat a csapattal, amelynek meg is van az eredménye.
A Konferencia-ligában tavaly negyeddöntős Rapid az előző idényben ötödik lett az osztrák bajnokságban, most viszont négy forduló után három győzelemmel és egy döntetlennel a második a tabellán.
A bécsi drukkerek egyöntetű véleménye tehát az, hogy a mostani Rapid jobb, mint az előző idénybeli, bár nagyon sajnálják, hogy az általuk a csapat legjobbjának tartott mali válogatott Mamadou Sangaré eligazolt a francia Lens-hoz.
Bolla Bendegúzt ugyanakkor az együttes egyik legfontosabb futballistájának tartják. Nem mulasztották el megjegyezni, hogy a győri első mérkőzésen a Rapid játékosai meglátásuk szerint úgy viselkedtek, mint a „dívák”.
A Rapid-Győr Kl-selejtezős meccsre teltház előtt kerül majd sor a bécsi Allianz Stadionban, amely 24 ezer szurkoló befogadására alkalmas. A győri drukkerek nagyjából 1800 fős létszámban lesznek jelen a találkozón, amelyet az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió is élőben közvetít 19 órától.
Ha a Győrnek sikerül megőriznie az otthon kiharcolt egygólos előnyét, akkor először fordul majd elő, hogy egyszerre két magyar csapat is szerepel valamelyik európai kupasorozat főtábláján, szerdán ugyanis a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszába jutott.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


