Tehát semmi sem lehetetlen. Reménykedjünk.
Advent van, és mint minden esztendőben, most is Jézus Krisztus megszületésére emlékezik s az Úr eljövetelére várakozik a keresztény világ. Családi és közösségi ünnep is ez a decemberi időszak, hiszen a karácsonyra való készülődés idején a templomban ismerősökkel is találkozunk. Várjuk is mind a családi, mind pedig a baráti találkozókat. S bármilyenek is a hétköznapok, ilyentájt már valahogyan benne van a levegőben az ünnep. Az ünnep közelsége, a készülődés izgalma és a várakozás beteljesülésébe vetett bizalom.
Mégis, ez a mostani ünnep nagyon más, mint a többi. Mert a világnak ez a fele, ahol mi élünk, a békére vár, amelyet már jó ideje bizony hiába várunk. Várni remény nélkül nem jó. Legfeljebb akkor, ha az, amit, akit várunk, már nagyon közel van. Mondjuk azért, mert leszállt már vele a repülő a ferihegyi betonra, s már közel a szülői ház. Jó várni azt is, hogy baj nélkül világra jöjjön a család legifjabb tagja, jó várakozni, amikor tudjuk, hogy minden barátunk, ismerősünk örömmel készül az ünnepre, s még a messzi földön tanuló unokánk is megérkezik. Mindez ünnepi várakozás. Csakhogy mi most a békére várunk, szorongással a szívünkben. Mert nemigen akar megérkezni, a háborús hiénák meg egyre csak acsarkodnak. Ugyanis – Vörösmartyval szólva –: „Háború van most a nagy világban, / Isten sírja reszket a szent honban.” Mi tehát háborús karácsonyra számíthatunk, mert a béke immár sok-sok hónapja nem akar eljönni. Mert sokan nem akarják, hogy eljöjjön. S oda jutottunk, hogy az élet, ez a furcsa élet azt hozta el nekünk, hogy pusztán egyetlen emberben, egy világi emberben reménykedünk, aki elhozhatja azt, amire várunk, a békét, mert ő megígérte. Egy világhatalom jelenlegi első embere ő, nem pedig Krisztus. Abszurd helyzet ez, vitathatatlanul. Ő nem más, mindenki tudja, hanem az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke, Donald Trump. Aki – fölényesen nyert ugyan, de még nem győzött, hiszen elképzeléseit egyelőre nem tudhatja megvalósítani, mert az Egyesült Államokban, amely – mellesleg érdemtelenül – oly büszke jogállamiságára, hogy eltűri, a frissen megválasztott elnök béna kacsaként kénytelen nézni, hogy győzelme után jó két hónapig, a saját beiktatásáig, a vesztes, ez esetben a korábbi elnök, még a legnagyobb abszurditásokat is elkövetheti, s a világháborút is ráhozhatja az emberiségre. Mert ilyen a törvény. S most itt tart a világ, hiszen napok óta tudhatjuk, hogy Biden – pontosabban a háttéremberei – szorgosan uralkodnak, intézkednek. S ami egy gondolkodni próbáló embert igencsak megdöbbenthet, az nem más, minthogy tudomásul kell vennie, hogy rabszolgasorba süllyesztették. Ugyanis egyetlen demens, háborús hiénákkal körülvett ember lángba boríthatja a Föld jelentős részét.
Nem erre az „ajándékra” vártunk és várunk 2024 adventjén. Ám látnunk kell, hogy tehetetlenek vagyunk. Valamikor, vallásfilozófiai órákon azt tanultuk, hogy a társadalom békéjét és egyensúlyát a teológia által szentesített erények biztosítják. Nos, aligha vitatható, hogy a Földön sem béke, sem egyensúly nincs, valahogy nem jött össze. Mert fütyülünk a szentesített erényekre.
A teológia jeles tudósai szerint az utolsó ítéletet az Antikrisztus eljövetele előzi meg, amelynek legfontosabb előjelei mindazon jelenségek, amelyek egyben a legnagyobb bűnök is. Mint például a rossz kiteljesedése, a hitetlenség, a cinizmus, az erények és a szeretet eltünése. A sor folytatható, hiszen ezeket a jelenségeket mindennap tapasztalhatjuk. Arra pedig, hogy mire várunk, s miért nem teszünk a fentebb emlegetett jelenségek ellen, nos arra hitelesen nem tudnék válaszolni. Azt viszont tudom, ha úgy tetszik, tapasztalatból, hogy még a pocsolya is tükrözi az eget, amikor megszűnik a zápor. Tehát semmi sem lehetetlen. Reménykedjünk.
Kondor Katalin
A szerző újságíró
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
