Kondor Katalin: Vakcinakeringő

Kondor Katalin: Vakcinakeringő

„Azt írja az újság, hogy márciustól jön a vakcinaútlevél. Digitális lesz, mint lassan már minden ezen a világon.

Az okostelefonunkon lesz rajta, s azt tanúsítja, idézem, »milyen a vakcinázottságunk, vagy azt, hogy mikor és milyen eredménnyel tesztelték az utast a koronavírusra«. Kerül majd némi erőfeszítésünkbe, míg minden szükséges iratot beszerzünk, de a lényeg, hogy repülhetünk, ahová csak akarunk. Van ugyan csöppnyi baj, ugyanis, miként fentebb idéztem, a hírek szerint márciustól jön ez a vakcinaútlevél. Csakhogy a dolgok jelen állása szerint nem biztos, hogy addig megjön a vakcina.

Az utóbbi napok hírei között ugyanis előkelő helyen szerepeltek azok a tudósítások, amelyek arról számoltak be, hogy az unió lemaradt az oltóanyagok beszerzésében. Azaz oltanának az országok, de nincs mivel. Az Európai Bizottság  által eddig megrendelt mennyiség kevésnek bizonyult.

Hírdetés

Nem egészen értjük, hogyan fordulhat ilyesmi elő, hiszen mindenki tisztában van azzal, hányan laknak az unió egyes tagországaiban. A lemaradást még meg is toldották egy újabb eszement kéréssel, miszerint arra kérték a tagállamokat, hogy ne tárgyaljanak külön a vakcinagyártókkal. Szerencsére jól gondolkodott néhány ország, köztük Magyarország is, amelynek felelősei az uniót megkerülve is tárgyaltak több gyártó céggel, nem várták meg, míg a teszetosza unió felébred (miközben ezt a cikket írom, jött egy hír görög barátaimtól, hogy ott nincs vakcina, egyelőre egy csepp se).”

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »