Kondor Katalin: Örökös ködösítők

Kondor Katalin: Örökös ködösítők

„Nem tudom, csak sejtem, hogy cseppet sem véletlen, sokkal inkább szándékos a cél a politikában: homályban tartani fontos fogalmak jelentését, azaz nem nevezni néven és nem magyarázni érthető szavakkal, indoklással, mi mit jelent.

Egyik vesszőparipám, melyre folytonosan hivatkozik boldog-boldogtalan, a jogállam, jogállamiság fogalma.

Úgy érzem, sohasem fogjuk már megtudni, mit is takar, de azt régóta tudjuk, hogy leginkább fegyverként szolgál az álliberálisok szótárában. Az biztos, hogy jelentése egy önkényes, magát mindenki felettinek gondoló csoport értel­mezésétől függ, és ez a csoport világelitnek gondolja magát, s úgy is viselkedik. Ez maga az uralkodó rezsim. Tagjai a jogállam fogalmával úgy bánnak, mint egy folytonos változóval, amely önmaguk fenntartását és uralmát szolgálja. Az értelmezés, a fogalmak tartalmának megváltoztatása saját önkényüktől függ, s magyarázat sosem tartozik hozzá. Ugyanez a kategória az európai értékek szintén ködös jelentése.

Őszintén kíváncsi volnék, immár az európai értékekhez tartozik-e például a templomok felgyújtása? Merthogy láttunk ilyet eleget. Európai érték-e vajon az önfeladás, amely a civil álarcban állandóan csak érkező – illegálisan érkező – muszlimokat, akik egy része cáfol­hatatlanul harcos, keblére öleli?

Hírdetés

Mitől európai érték azoknak a befo­gadása, akik aztán eltűnnek a no-go zónák sötétjében, és soha nem sike­rül őket megtalálni, azonosítani, majd kiutasítani?  Európai érték, s a jogállamhoz tartozik-e a terrorizmus elfogadása?  Jó volna ezekre a kérdésekre választ kapni, de persze ez hiú ábránd, tudjuk jól. A felelősök kiválóan siklanak el a válaszadás felett. Ha csak arra gondolok, hogy gátlástalanul képesek hazudni és a hazugsághoz még egy hazugságot hozzá tenni, elég, ha a sok-sok esetből egy minapit idézek.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

www.mandiner.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »