Kondor Katalin: Nincs értelme már a szónak

Kondor Katalin: Nincs értelme már a szónak

Hogy elérkeztünk a világméretű káoszba, azt a realitásokat érzékelő emberek számára nem kell sem bizonyítani, sem pedig magyarázni

Hogy elérkeztünk a világméretű káoszba, azt a realitásokat érzékelő emberek számára nem kell sem bizonyítani, sem pedig magyarázni. A káoszt talán még az is érzi, aki csukott szemmel járkál a világban. Mint ahogy azt is kell éreznie, hogy ennek oka jórészt az, hogy az Isten, a Teremtő művébe akar beleavatkozni a magát műveltnek gondoló világ s annak urai, élén az Egyesült Államokkal és az EU-val. Méghozzá a létező legerőszakosabb módon. Nem jósolunk nekik nagy sikert, ugyanakkor jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi vár ránk. Először is az, ami már itt is van, hogy nem érezhetjük egy percig sem, hogy biztonságban élhetnénk. Sem bel-, sem pedig külpolitikai viszonyaink nem ezt vetítik előre. Ha a belpolitikát nézzük, mindennaposok a korrupciós botrányok, melyek tengeri kígyóként szövik át életünket, ám következményeik jószerével nincsenek, hacsak a sok-sok évig elhúzódó tárgyalgatásokat nem tartjuk annak. Törvényeinket a kivételezettek nem tartják be, elég, ha csak az EU-ba delegált hazaárulóink folytonos rágalmait vizsgálgatjuk, holott a Btk 258. paragrafusa rendelkezik arról, hogy aki alkotmányos rendünket megsérti, és hivatalos megbízatásának felhasználásával súlyos hátrányt okoz, az büntethető. Csak nem büntetik, mint például Cseh Katalint meg még jó néhány hazaárulót az EU-ban.

Persze nem ez az egyetlen panasza a jogtisztelő állampolgárnak. Ki az, aki pontosan érti, hogy miként lehetett „túlárazni” a Lánchíd felújítását, avagy mégis, hogyan köthettek fiktív szerződéseket a III. kerületben, továbbá hogyan sikerült négy esztendő alatt a csőd szélére kormányozni Budapestet Karácsony vezetésével? Avagy mi forr a mélyben az újra és újra kirobbanó pedofil bűnesetek ügyét illetően? Nos, kérdésünk száma rengeteg. Csak éppen a hiteles válaszok hiányoznak. Jogállam vagyunk, nem? Hát, nem!

Hírdetés

Oly sokat jártattuk a szánkat, oly sokszor kérdeztünk, s nem kaptunk választ, hogy eljutottunk oda, nincs értelme már a szónak. Próbálunk küzdeni, de nem tagadhatjuk, a világ káosza mintha minket is elnyelne annak ellenére, hogy mindent megpróbálunk, hogy ne így legyen. Ugyanis hazudik, aki azt állítja, hogy mi, magyarok nem járunk élen függetlenségünk megőrzésében, lásd ukrajnai háború és még számos területe az életnek. Ugyanis élen járunk. Ám hogy ez meddig sikerül nekünk, azt nehéz megmondani. Mégpedig azért, mert már több éve kénytelenek voltunk rájönni arra, hogy az általunk áhított rend és nyugalom nem érdeke a világ urainak. Ők a káoszban érdekeltek. Be is bizonyították már számtalanszor, legyen szó migránshelyzetről, gazdaságról, háborúról, az ifjúság neveléséről, nemi eltévelyedésekről – s még sorolhatnánk. S a káosz meg is érkezett a Földre, tagadhatatlanul. S keserűen kell megállapítanunk, hogy mi, egyszerű polgárok tehetetlenek vagyunk. Nincs befolyásunk az életünkre, mert a világ urai ezt rendre megakadályozták, s ma is ezt teszik. S hogy miképpen, arról a legérthetőbben, a legokosabban Földi László pénteken (március 8.) a Magyar Nemzetben megjelent cikke világosíthatja fel a kedves olvasót. Nyilván sokan olvasták, nekik azt ajánlom, tegyék is el, hogy bármikor igazolhassák maguknak, hogy minden szava igaz. Aki meg nem olvasta, szerezze meg. Földi nem kertel. Sosem kertel. Nem igazán szokás a mi szakmánkban a kollégákat idézni, a cikkek ugyanis elérhetőek, ám most nem is egy kollégát, hanem egy titkosszolgálati szakértőt idézek, a tisztánlátás végett. Egy olyan szakértőt, aki sokkal jobban olvas a tényekből, mint a más szakmájú emberek, s rögtön lecsapott a hírre, miszerint az Egyesült Államok szupergazdagjai tömeges részvényeladásba kezdtek. Ennek miértjét megmagyarázza, de ennél fontosabb, amit ezek következményeiről sejtet. Íme: „Mi, egyszerű emberek más szempontból sem vagyunk biztonságban. Ránk nézve a legvalószínűbb katasztrófát Bill Gates monológja jeleníti meg, amely egy újabb pandémiát vizionál. A vírusok észrevétlenül csaphatnak le ránk, a Covid–19-hez hasonlatosan, hogy aztán a WHO világjárványt hirdetve kényszerintézkedések tömegét zúdíthassa az emberiségre. Közben a részvénypiacon az oltóanyagokban látnának komoly lehetőséget azok, akik befektethető tőkét birtokolnak. Bármi is legyen a fent jelzett részvényértékesítés hátterében, tény, hogy a pénzemberek a világot fokozott izgalmi állapotban kívánják tartani. A rend és nyugalom láthatóan untatja a dollármilliárdok fölött rendelkezőket. Úgy gondolják, a konfliktusokkal teli világ könnyebben orientálható az általuk elképzelt stratégia irányába. A cél pedig egyszerű: legyünk csak annyian itt a bolygón, és konkrétan csak azok, akiket ők látni szeretnének maguk körül.”

Nincs értelme már a szónak, írtam e rövid cikk címében. Visszakozom. Az átverés, a mindent elözönlő hazugság szavainak valóban nincs értelmük. Mert csak az értelmes, a tisztánlátás érdekében elmondott, igaz, figyelmeztető szónak van egyedül.

A szerző újságíró

Kondor Katalin – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »