Mit mondana el az embereknek az a Guy Verhofstadt, aki olyan marhaságokkal kampányolt nálunk a szavazást megelőzően, miszerint a Magyarországnak szánt támogatásokat közvetlenül a polgárokhoz juttatnák el.
Sokszor, sokat – de sosem eleget – beszélgettem Jókai Annával életének utolsó esztendejében is. Ő – mint sokan olvashatták – bátor, sőt vakmerő – cselekedetre szánta el magát, amikor úgy döntött, megírja utolsó regényét, az Átvilágítás címűt. Búcsúregénynek szánta, s egyúttal számadásnak, pontosabban elszámolásnak életéről. Az is lett. Kegyetlenül őszinte számadás. Szembenézni a múlttal, annak minden jó és rossz eseményével, sőt saját hibáinkkal rettenetesen nehéz lehet. Legalábbis így gondolom. Vallani arról, hogy életem sok szakaszában hiú voltam, hogy nem volt igazam, hogy mások – akár gyerekeim – kárára is követtem el hibákat, sőt bűnöket, talán csak őszintén hívő ember képes. Aki mélyen hiszi, hogy van folytatás azután is, amikor az ember már porrá és hamuvá lett.
Anna hívő ember volt, aki sosem tagadta, élete során miképpen, milyen kételyek árán vált valóban mélyen hívővé. Érdekes volt a reakció, amikor vallomás- és búcsú-könyve megjelent. Akik elolvasták, azok közül igencsak sokan mondták nekem, talán nem kellett volna ennyire kitárulkoznia, mert az ember élete intim pillanatokból áll, amik nem tartoznak másokra. Én ezt nem így gondolom. A lelki nagyság bizonyítékának vélem, ha valaki veszi a bátorságot és szembeszáll saját maga belső ellenkezésével, s nem csupán önmagának, hanem élete közeli-távoli szereplőinek is megvallja, miként tekint vissza a megélt évtizedekre. Ráadásul mindenféle szépítés, önmentegetés nélkül, és a nagy nyilvánosság előtt. Nem gondolnám, hogy sokan lennének erre képesek.
Ugyanakkor a nagy nyilvánosság számára, kivált, ha az ember szavait könyvek, nyilatkozatok tucatjai őrzik, talán kötelessége is a közéleti embernek ezt a bátor tettet megcselekednie. Derüljön ilyenkor fény akármekkora titokra is, az igaz szót, a vétkek megbánását és azok kijavításának szándékát tisztességes ember meghatottan fogadja. És példaként tekint rá. Amikor valaki búcsúzik az élettől, vagy akár csak egy életszakasztól, s cselekedeteit összegzi, számba veszi, akkor valószínű a Teremtő munkálkodik benne, s erősíti őt szándékában. Elszámolás ez, valószínű a legtisztességesebb elszámolás és gyónás, ami életünkben történhet, s minden bizonnyal a lélek óhaja is, csak éppen a bátorságunk hiányzik hozzá többnyire.
Ha a mai világot nézzük, s „tévedjünk most át” a politika világába, mennyivel gazdagabbak lennénk, ha a politikusok is, mielőtt lelépnének a színről, ugyanezt tennék. Elszámolnának. Legalább a tetteikről, ha már hátsó gondolataikról úgyse mernek. Mi több, bocsánatot is kérhetnének, ha van nekik miért. (Van, sokaknak van, ez biztos.) Persze mindez csak amolyan ostoba újságírói ábrándozás, jól tudom. Mégis, most, amikor az uniós szavazás alkalmával Európa állampolgárai ítéletet mondtak, várnánk valami őszinte szót. Már csak azért is, mert elmúlt hónapjaink, sőt éveink is ezernyi fondorlattal, mögöttes szándékkal, korrumpálási kísérlettel és hazugsággal voltak teli – Európa jövőjét illetően. De azt hiszem, marad a feltételes mód. Várnék, várnánk, várok, várunk, de attól tartok, hiába. Mert hogyan is „gyónhatna” őszintén az, aki pár nappal ezelőtt még különböző módon álcázott szervezetek segítségével igyekezett befolyásolni az európai parlamenti választásokat? Avagy mit mondana el az embereknek az a Guy Verhofstadt, európai parlamenti frakcióvezető, aki olyan marhaságokkal kampányolt minálunk a szavazást megelőzően, miszerint a Magyarországnak szánt támogatásokat közvetlenül a polgárokhoz juttatnák el. Tényleg? Csak nem kapunk mi, magyarok is valamiféle migránskártyát – amolyan lekenyerezés gyanánt? Pusztán azért, hogy csatlakozzunk ahhoz az álliberális nyájhoz, melyben ő béget talán a leghangosabban. És a köpönyegforgató Weber vajon miként magyarázgatná pálfordulásait? S ha maradunk itthon, Dobrev Klára, aki európai béreket ígért, most, a számára győzelmet hozó szavazás után beszámolna-e arról, számos cégében ő vajon európai béreket fizet-e? Venné-e, avagy veszi-e a bátorságot a politikai korrekt beszéd bármelyik élharcosa, hogy bevallja, eddig azt jelentette a pc, hogy a kiválasztottak azt hazudnak, amit akarnak, aki meg őszintén beszél, azt számos jelzővel földbe döngölhetik, úgy is mint populista, fasiszta, sőt, kis igyekezettel még patkány is lehet belőle. Megszólalnak-e a multikulturalizmus erőszakos katonái, meggyónva mindenkinek, hogy a fajok, kultúrák, néphagyományok keveredésének erőltetése beteggé teszi a népeket? Aligha hinném. Pedig az orvostudományban köztudott, kevert vér nem tehető a transzfúzióba, mert meghal a beteg.
Nos, lelkiismeret-vizsgálatot bizony nem fognak tartani azok, akik csődbe vitték Európát. Mert hogy csődben van, az nem kétséges. Mi pedig újabb harcokra készülhetünk. A nyílt társadalomért küzdő globalista társaság nem adja fel. A pénzhatalom, az úgynevezett háttérhatalom elvakult, gonosz embereit nem érdekli a tudomány, a szellem világa. A Jókai Anna-féle gondolkodású emberek meg végképp nem. Még azt is gondolom, nem igazán érdekli őket az uniós választási eredmény sem. Dörzsölik a kezüket elégedetten, s van is nekik miért. Olvasom ugyanis a hét eleji legfrissebb híreket, miszerint tucatnyi migránshajó indult meg Európa felé az elmúlt napokban. Valamint azt is, hogy nem javasolják a Németországban élő zsidóknak a kipa nyilvános viselését. A két friss hír már kommentárt sem ér a világsajtóban. Megszoktuk. Egyelőre minden megy tovább. Jókai Anna egyszer azt mondta – sajnos nem tudom pontosan idézni –, nagyon várja már, hogy üzemzavar keletkezzen a gyűlölködésben. Ezt várjuk mi is. És hátha akkor a lelkiismeret is megszólal, s a gyónás, elszámolás is bekövetkezik.
Addig meg Magyarországot, vezető pártjának több mint ötvenszázalékos sikerével, s azt persze irigyelve, újból lehet elrettentő példaként a világ elé állítani. Na jó, Lengyelországgal együtt.
Kondor Katalin – www.magyarhirlap.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
