Az ellenzéki tüntetések hozadéka…
A kitűnően író s a Magyar Hírlap Vélemény és vita oldalán gyakran olvasható Kiss István Béla is megosztotta gondolatait arról, milyen közéletet, milyen ifjúságot szeretnénk. Közreadta azon véleményét is, miszerint „érdemes volna górcső alá venni, hogy e mostani tüntetésekre/rendzavarásra befűzött fiatalok közül mennyi az, aki azt se tudja, miért tüntet, azon kívül, hogy a jó buli/balhé kedvéért, mennyi az ellenzéki sajtóhazugságok megtévesztettje, és mennyien vannak azok, akik pedigréjük folytán (nyolcszázezer tagja volt az állampártnak) tőlük örökölt egzisztenciális előnyeik ellenére vagy éppen ezért osztoznak felmenőik frusztrációjában és felháborodásában: mi dolog az, hogy nem a mi kezünkben van a politikai hatalom is, mikor »nekünk az jár«!”
Remek gondolatok, bár fogalmam sincs arról, miképpen lehetne hitelesen megvizsgálni, adatokkal alátámasztani, melyik fiatal milyen megfontolásból vett részt a tüntetéseken. Vitatkozásra ugyanis, ahogy én látom, nem hajlandók, sőt olyan szellemi teljesítményeket láthattunk-hallhattunk tőlük, mint például, hogy egyik vezetőjük még azt a néhány pontos követelésgyűjteményt se tudja felsorolni, ami miatt állítólag kimentek az utcára. Egy másik „fő” tüntető pedig, pártja enyhén szólva is hiányos pártfinanszírozási elszámolását, egy A4-es papírfecnit lobogtatva úgy mutogatta a nézőknek, mint akik bolhányi betűket is képesek másodpercek alatt elolvasni a tv-képernyőről, s rögvest megítélni, hiteles-e valójában. Magyarán csak a bohóckodás szintjén voltak képesek bármiféle választ adni a jogos kérdésekre. Nem fejthettük meg tehát a titkot, milyen ifjúságot szeretnénk. Ilyet nem, annyi bizonyos.
Arra azonban már talán könnyebben próbálhatok meg válaszolni, milyen közéletet szeretnénk. Olyat például, amely tényeket tár az emberek elé, s abban segíti őket, hogy jól tudjanak eligazodni. Remek történészeink vannak! Kiváló kutatási eredményeket mondhatnak magukénak. Miért nem olvashatunk, láthatunk velük sok-sok hiteles interjút? Kiváló művészeink, íróink vannak! Miért nem idézzük őket? Hadd ismerkedjenek meg a valós történelemmel, és hadd kapjanak választ az emberek azokra a kérdésekre, amelyeket egyebek közt Kiss István Béla is sürget: mit „köszönhetünk” a volt állampárt örököseinek, a beléjük nevelt „osztálygyűlöletnek”, s miért történhet meg az, hogy még mindig – érdemek nélkül – egzisztenciális előnyük lehet az élet sok-sok területén, valamint miért is gondolják azt, hogy a politikai hatalom „nekik jár”.
Tényeket kellene tehát szolgáltatni az emberek, főképp a fiatalok számára, hogy megértsék mindazt, ami ebben az országban 1945 óta történt.
S hogy ne csak a levegőbe beszéljek, álljon itt egy aprócska bizonyíték erre. Mit is „örököltünk”, s mi az, amit a sok-sok esemény közül nem szabad elfelejteni. Nádasdy Borbála grófnő emlékirataiból idézek, a Maradni zabad! címűből. Tudni kell, hogy a történelmi, grófi családot a második világháború utáni kommunista korszakban meghurcolták, volt, akit az ávó vitt el, s halálra vert, vagyonukat elkobozták, Nádasdy Borbála édesapja a szovjet fogság után – pusztán származása miatt – börtönbe került, majd nagy nehezen emigrálni kényszerültek. A nagy család sok-sok országba szóródott szét. Nádasdy Pál élete végéig gyári munkásként dolgozott. Halála után felesége, aki egyébként polgárlány volt s hazafi, vissza akart jönni Magyar- országra.
Nádasdy Borbála Lindauban élő édesanyja 1988. október 13-i keltezéssel az alábbi szövegű levelet kapta arra a tiszteletteljes kérelmére, miszerint Alsóperére (a család hajdani életének színterére, ahol a saját kúriájuk volt) szeretne visszatelepülni:
„Veszprémi erdőgazdaság
Hozzám intézett kérelmére közlöm, hogy a település frekventált elhelyezkedése, valamint a fennálló közműellátási gondok miatt nem látok lehetőséget arra, hogy Alsóperepusztára visszatelepüljön. A település állandó lakószámát növelni nem kívánjuk a fent leírtak miatt, valamint a Vállalat a lakhatóságot saját erejéből biztosítani nem tudja.
Kérem fentiek szíves megértését. B. I. igazgató”.
Történt tehát mindez 1988-ban, amikor az úgynevezett rendszerváltás már titokban elkezdődött, éppen az ország eladásán dolgoztak a háttérben a hatalom fura urai. S lám, most még én is óvatoskodok, nem írom ki a levelet író igazgató nevét. És mentséget keresek, biztosan nem ő volt a fődöntnök az ügyben.
Jól mondta tehát levélírónk Kiss István Béla, bizony sokan vannak, akik olyan családi háttérrel rendelkeznek, amelynek része az is, hogy azt a bizonyos „osztálygyűlöletet” a politikai ellenfélre is vonatkoztatják.
Nincs más hátra, a cáfolhatatlan tényekkel kell megismertetni őket.
Kondor Katalin – www.magyarhirlap.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
