Vasárnap elmúlt az első 75 év, melynek 64-től íródó szakasza fényesen múlik. Hatvannégy nyarán indult az idén 75 éves Koncz Zsuzsa szakmai élete. Akkor, amikor – saját dalából idézve: „Még csak álmodtunk, / Éretten, az életre készen, Istent kerestünk, / Lenn a földön, fenn az égen. / A magnó mellett letérdepeltünk, / A lelkünk összeért…”
Nehéz Koncz Zsuzsáról nem költészetben, nem dalszöveggel szólni, hiszen mindent megénekelt, amit, ha tiltottak is, bizakodó jelbeszéddel fontosnak tartott elmondani soha meg nem ingó tartással, belső és külső eleganciával, harmóniával és erős kisugárzással – „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”.
Nehéz róla újat felfedezni, hiszen amit a szakmában megélt, amit megalkotott, annak ereklyéit és dokumentumait kiállításon mutatta meg a közönségének, jó pár évvel ezelőtt a budapesti Komédium Galériában.
Nehéz róla újat írni, hiszen, amit érdemesnek tartott közölni, azt nyíltan, kendőzetlenül kimondta. Legutóbb összefoglalóan, áttekintésképpen Zöldi Gergely könyvében (Corvina Kiadó), melyet a megjelenésekor mi is bemutattunk, kiemelve: „Szép a könyv. Sőt mi több: gyönyörű! Fájni is tud, meg boldogítani is. Mint az élet. Mert úgy látunk, úgy érzünk, úgy gondolkodunk mi is, ahogy Koncz Zsuzsa. Sok mindenben.” E nagy méretű könyvet, melynek oldalait megejtő, felkavaró és többször is megdöbbentő érzéssel lapozgatjuk és olvassuk végig, Koncz Zsuzsa a maga visszafogott önértékelésével a fülszövegben a következő szavakkal ajánlotta a figyelmünkbe: „Ebben a könyvben – a teljesség igénye nélkül, csak úgy nagy vonalakban – egy hosszú utazás képeit, dokumentumait gyűjtöttük össze. Egy utazásét, amely az én történetem, és amelynek első lépéseit észrevétlenül, ösztönösen tettem meg – mint ahogy többé-kevésbé a folytatás is így alakult.”
A hosszú utazás fejezeteiből mindenkinek megvannak a maga kedvenc történetei. Én a valamelyest a háttérben megbúvó gyöngyszemeket is szerettem. Első fejezetként az „Elindult egyszer világot látni / Egy szőke kislány, úgy hívták: Anni”, vagyis a Szőke Anni balladája. A következő a Csillag Hajnalka, aki a szövőgyárban dolgozott, „Mindenkihez kedves volt, és nem panaszkodott, / És ezért szerették az emberek” (a Kis virág című nagylemezről). Aztán a Nyíló vérpiros rózsa: „Pillangó szárnyát ollóval vágják, nem repül, / Parányi teste kínlódva menekül” – a görög tragédiák kicsúcsosodását idéző erővel tolmácsolja Koncz Zsuzsa.
A Valahol egy lány című nagylemezről a Rohan az idő sodort magával, különösen a dal mozgóképes változata a mulandó szürke panorámában ringó hajóval. Ez a „klip” az újszerű zenei hangzást erősítő vizualitásával teliben adja vissza a 60-as évek végének hangulatát.
A Szerelem című nagylemezen nálam három dal rovátkáit rótta legtöbbet a tű: a Korai még (ez már a megzenésített versek előfutára), a szárnyalóan fennkölt Éjféli esküvő, de mindenekfelett az André fogott meg.
A fentebb említett Korai méggel együtt érdemes hallgatni a Szemed tükre című számot, a Gyerekjátékok nagylemez egyik miniatűr szépségét. Megfontolt, elmélyült, odaadó szerelmi vallomás ez a dal: „Ha fölém hajolsz vetett ágyon, / én érzem, hogy megtalálom / azt, amiért felnőtt lettem én.”
Az első nyolcvan évről szóló lemezről, a Menetrendről vészterhes hangulatával a Különvonatok lüktet bennem intenzíven: „És mindig érkezett egy újabb szerelvény, / mit nem jelölt a menetrend”.
A végére legendás dalt választottam: ez a Ha én rózsa volnék a társadalomkritikus szövegei miatt bezúzott, majd tíz év után újra megjelentetett Jelbeszédről. Az új kiadású lemezt 1983. december 3-án Budapesten az Almássy téri Szabadidőközpontban hallgathattuk végig Koncz Zsuzsa kalauzolásával. A régi korszak lezárása, és új korszak nyitánya volt a Jelbeszéd újra megszólalása.
Koncz Zsuzsa három-négy éve Pozsonyban, a ružinovi kultúrházban megfejthetetlen csodás erővel és vitalitással varázsolta el a közönségét a „hosszú utazása képeivel”, hangulataival, bölcsességeivel, dalaival. Idősebbek és fiatalok kiapadhatatlan hévvel és lelkesen együtt fújtuk vele az elmaradhatatlan ikonikus dalokat, és ámulattal hallgattuk az újakat, amelyekkel töretlenül követi, ahogy „fordul a világ”. Miközben a nélkülözhetetlen „labdaszedegető” módjára, nem ő dobja a labdát, elkapja csupán. De mint a hosszú úton mindig, ezen a ružinovi koncertjén is úgy bánt a „labdával”, hogy pontosan kimérte, hova érdemes és kell célozni egy-egy dal üzenetével. Érvényes ez nemcsak a múlt dalaira, hanem a tavaly, negyvenegyedikként megjelent Szabadnak születtél című lemezére is.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
