Komolyan gondoljuk, hogy nem akarnak bosszút állni?

„Ezek nem katonakorú emberek, hanem katonák„ – jelentette ki a terrortámadások kapcsán Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 Ma este című műsorában. Szerinte az a bevándorlók logikája, hogy a háborút integrálni kell azokba az országokba, amelyek őket megtámadták. Éppen ezért egy teljesen más logikát megkövetelő védekezést kellene, hogy Európa végiggondoljon – emelte ki.

Pénteken három terrortámadás történt néhány órán belül Nyugat-Európában. Londonban a metrón robbantottak, Párizsban járőröző katonára támadt egy szélsőséges férfi, egy másik francia városban pedig kalapáccsal sebesített meg két nőt egy szélsősége.

A londoni a súlyosabb eset, ott a reggeli csúcsforgalomban robbant fel és okozott tüzet egy házi készítésű bomba az egyik szerelvényen. 22-en sérültek meg, többen akkor, amikor a robbanás után pánikszerűen menekültek az állomásról, és egymást taposták az utasok.

„Nem elég megsimogatni a fejüket”

Földi László azt a kérdést tette fel, hogy vajon mi az a végső üzenet, amikor az uniós politikus kicsit változtatnak az elképzeléseiken. „Azt a kérdést ritkán teszik fel – mondta –, hogy miért pont azokban az országokban történik ez, amelyek nyitottak a befogadásra, és számolatlanul engedik be még illegálisan is az embereket.” Azok az országok, amelyek nem védekeznek az ellen, hogy olyan „elemek” érkezzenek, akik aztán később ilyen cselekedeteket hajtanak végre, kitettek a terrorizmussal kapcsolatban – állapította meg.

Az az alapvető kérdés, a szakember szerint, hogy miért alakult ki egyáltalán a menekült kérdés. A befogadási logikát a humanitásra építjük fel –magyarázta. De azt gyakran elfelejtjük, hogy „mi mentünk oda, kezdtünk bele egy háborúba, tettük tönkre az életüket, majd azt mondtuk, hogy jöjjenek ide”.

Hírdetés

„Komolyan gondoljuk, hogy nem akarnak bosszút állni?” – tette fel a kérdést a műsorban – „Elhisszük, hogy elég a fejüket megsimogatni, vagy pénzt adunk nekik az élethez, miközben tönkre tettük az övéket?”

„Ezek nem katonakorú emberek, hanem katonák„ – jelentette ki Földi. Szerinte az a bevándorlók logikája, hogy a háborút integrálni kell azokba az országokba, amelyek őket megtámadták. Éppen ezért egy teljesen más logikát megkövetelő védekezést kellene, hogy Európa végiggondoljon – emelte ki a titkosszolgálati szakértő.

Sok pénz van a háttérben 

Úgy vélte, még mindig nem mondjuk ki, hogy be kellene fejezni a háborút. Hiszen akkor nem lenne menekülésre ok az emberek számára, valamint az EU és a nyugat-európai politikai vezetők nem hivatkozhatnának arra, hogy ezek menekült emberek, akiket minden áron be kell fogadni – fejtette ki.

A háború üzlet, és úgy tűnik, a XXI. században sem változott ez a logika – mondta. Az a profitéhség, ami minden háború mögött megjelent, jelen van Szíriában is. Nincs politikai logika abban, hogy egy jól működő országot szét kellett volna verni – fűzte hozzá.

A háború üzlet, és úgy tűnik, a XXI. században sem változott ez a logika – mondta. Az a profitéhség, ami minden háború mögött megjelent, jelen van Szíriában is. Nincs politikai logika abban, hogy egy jól működő országot szét kellett volna verni – fűzte hozzá.

A fegyvereladások állnak minden háborús formában lévő konfliktus mögött – hangsúlyozta Földi László. Azt el kell ismerni, hogy vannak olyan erők, amelyek, és akik Európát át akarják alakítani, és ehhez segélycsapatokat gyűjtenek, például az ideérkező muszlim emberek tömegét. Nem mindenki azzal a szándékkal érkezik Európába, hogy háborúzzon, de a jelenlétével konfliktust gerjeszt – tette egyértelművé.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »