Komolyan belenyúlt a szövetség a magyar bajnokság versenykiírásába

Komolyan belenyúlt a szövetség a magyar bajnokság versenykiírásába

A férfi röplabda Extraliga következő szezonjában már csak két magyar játékos egyidejű szerepeltetése lesz kötelező.

A magyar szövetség (MRSZ) honlapján olvasható, a 2024/25-ös szezonra vonatkozó versenykiírás alapján „a férfi felnőtt nemzeti bajnokság első osztályában a bajnoki mérkőzéseken két magyar állampolgársággal és magyar eredeti szövetséggel rendelkező játékosnak labdamenet közben (azaz a nyitóérintés pillanatától a labdamenet végéig) a pályán kell lennie.”

Hírdetés

Ez a szám a mostani idényben három, az MRSZ tehát csökkentette a magyarokra vonatkozó megkötést.

A női élvonalban a jelenlegi a hatodik szezon, amelyben két magyar játékosnak minden labdamenetben a pályán kell lennie.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »