Komoly vereségeket szenvedtek a törökök Szíriában

Tizennégy török katona meghalt, harminchárom pedig megsebesült szerdán az Iszlám Állam harcosaival vívott harcokban az észak-szíriai Báb városnál – írja az MTI a török hadseregre hivatkozva.

A török hadsereg négy hónappal ezelőtt kezdődött szárazföldi bevonulása óta nem halt még meg ennyi katonájuk. Az augusztus 24-én elindult Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadműveletet Észak-Szíriában azért indították meg, hogy az Eufrátesz folyó nyugati oldalán egy 5 ezer négyzetkilométeres területről kiűzzék az Iszlám Állam és más dzsihadista szervezetek erőit.

A hadsereg tájékoztatása szerint a terrorszervezet fellegvárának tartott Báb melletti harcokban a török katonák és az általuk támogatott lázadók 138 dzsihadistával végeztek. A török légierő 47 célpontra mért csapást a város környékén. Ebben a műveletben halt meg legalább 14 és sérült meg mintegy harminc török katona. Az Iszlám Állam azt közölte, hogy öngyilkos pokolgépes merényletnek estek áldozatul.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán azt mondta, hogy Báb városát teljes ostromgyűrűbe zárták a török hadsereg és a Szabad Szíriai Hadsereg katonái, és a város előbb vagy utóbb elesik.

Tehetetlen az ENSZ

Hírdetés

Nem tudta megállapítani, hogy kik hajtották végre szeptember 19-én az ENSZ humanitárius konvoja ellen azokat a légicsapásokat, melyekben 18-an haltak meg. A szerdán elkészült jelentés szerint a testület „megállapította, hogy légicsapást mértek a segélykonvojra, de az elkövető vagy elkövetők kilétét lehetetlen meghatározni”.

Mindössze annyi biztos, hogy a szíriai vagy az orosz légierő, illetve az Egyesült Államok vezette koalíció gépei voltak képesek ilyen támadás végrehajtására, az ellenzéki haderő nem. A támadást legalább egy repülőgép hajtotta végre többfajta fegyverrel. A bizottság arra sem talált bizonyítékot, amely alapján egyértelműen ki lehetne jelenteni, hogy szándékos támadás történt, így az eset háborús bűnténynek sem minősülhet.

Korábban az Egyesült Államok kimondta, hogy az orosz légierő felelős a támadásért. Moszkva pedig a nyugati koalíciót vádolta az akcióvla.

Szeptember 19-én támadás érte az ENSZ Törökországból érkező segélyszállító teherautóit a szíriai vörösfélhold szervezet egyik központjánál az Aleppótól nyugatra fekvő, Urm al-Kubra településnél. A konvoj 78 ezer ember számára vitt élelmiszert és egészségügyi felszerelést. Az ENSZ-jelentés szerint a támadásban legalább tíz ember – köztük öt sofőr – meghalt, és legalább 22-en megsebesültek. A korábbi hírek viszont 18-an halottról szóltak. A humanitárius konvojt alkotó 31 teherautóból 17 megrongálódott, és a segélyszállítmány nagy része megsemmisült.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »