Komoly tervek szerepelnek Galánta idei költségvetésében

Komoly tervek szerepelnek Galánta idei költségvetésében

A tavalyinál valamivel kisebb összegből gazdálkodhat a város, mégis nagyratörő tervek szerepelnek idei költségvetésében.

A galántai képviselő-testület decemberi ülésén az idei költségvetés elfogadása mellett a 2023-2024-es időszakra szóló költségvetési tervezetet is összeállította. 2022-ben 16 millió euró áll a város rendelkezésére. Ezen felül már csak abban az esetben növekedhet a felhasználható összeg, ha vagyoneladásra kerül sor. Nagyjából 5 millió eurót tesz ki az az összeg, amelyet állami támogatásként kap meg a város az oktatásügyi intézmények fenntartására.

Komoly tervek

Hírdetés

Annak ellenére, hogy a tavalyi költségvetéshez képest valamivel alacsonyabb összegből kell gazdálkodnia a városnak, komolyabb projektek megvalósítását tervezik Galántán. A tavalyi költségvetést nagyban terhelte a Galandia Aquapark felújítására szánt kiadások fedezése, de mivel decemberben átadták a fürdőt, így idén ezzel nem kell számolni. A képviselők kétmillió eurót különítettek el utak, járdák építésére, javítására és parkolók felújítására. A lakosok hosszú évek óta panaszkodnak az utak és járdák állapotára, ezért 1 millió eurót költ a város idén útjavításra, 200 ezret járdafelújításra, valamint ebből az összegből finanszírozza a város a bérlakások megépítéséhez szükséges bevezető utak és infrastruktúrahálózat kiépítését, vagyis mindazt, amire nem lehet az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatását fordítani. A tervek szerint idén megújul a Gyermekek tere (Námestie detí) is, de több iskola és óvoda, valamint a szabadidőközpont hőszigetelésének társfinanszírozása is a költségvetés része, valamint az északi lakótelepi alapiskola udvarán szeretnék megépíttetni a több éve tervezett műjégpályát és új az sportcsarnokot is, továbbá a futballstadion műfüvének felújítása is aktuális ebben az évben.

Társfinanszírozás és támogatás

A városhoz három támogatott szervezet tartozik. Az egyik a sportlétesítmények igazgatósága, melynek működésére 160 ezer eurót hagytak jóvá a képviselők, a másik a Városi Művelődési Központ, amelynek 460 ezer euró támogatást szavaztak meg, a harmadik pedig a közterület-fenntartó vállalat, amelynek működését 1,7 millió euróval támogatja a város. Ebből az összegből 1,1 millió euró a hulladékgazdálkodáshoz szükséges összeg, az összes egyéb tevékenységre marad 600 ezer euró. Idén először különítettek el összeget, mégpedig 10 ezer eurót a városban tevékenykedő polgári társulások környezetvédő aktivitásának támogatására. Az eddigi 20 ezer helyett idén 36 ezer euró áll rendelkezésre a nonprofit szervezeteknek a társadalmi és szociális területen végzett munka támogatására.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »