Komoly termálfürdős kedvezményeket is megcsíphetünk május elsején

Komoly termálfürdős kedvezményeket is megcsíphetünk május elsején

Egyik-másik termálfürdő igen jelentős, akár 50-70 százalékos árengedményt is ad a strandszezon első napján.

Országszerte több termálfürdőben is május 1-é indul a szezon. Vagyis ekkor nyitnak egyes fürdők, illetve némelyik nagyobb létesítményben ekkortól kezdve használhatók a strandi medencék – írja a termalonline.hu.

Emellett több fürdő árengedménnyel készül május első napjára, ráadásul nem is elhanyagolhatóval, hiszen 50 százalékos, vagy még ennél is nagyobb kedvezményeket is találni:

  • A Cserkeszőlői Gyógy- és strandfürdő május 1-én ünnepli megnyitásának 70. évfordulóját, ennek alkalmából egyrészt egész hétvégés programokkal készülnek, másrészt 70 százalékos kedvezménnyel kínálják a fürdőbelépőket.
  • Hírdetés

  • Az Abonyi Termál- és Strandfürdőben is május első napjával indul a szezon, ennek apropóján akcióval készülnek a hosszú hétvégére: a felnőtt napijegy 1495 forintba, a diák és a nyugdíjas jegy 1050 forintba, a gyermek belépő pedig 750 forintba kerül majd.
  • A Hajdú-Bihar vármegyei Polgár termálfürdője szintén május 1-én nyit, egységesen 1500 forintos belépővel, 14 év alatt ingyenes belépéssel.
  • A Kabai Városi Gyógyfürdő áprilisban nem volt nyitva, május elsejétől viszont ismét várják a vendégeket egy úszóversennyel, valamint egységes 1000 forintos belépővel.
  • A legnagyobb kedvezmény azonban a Párkányban található Vadas Thermal Resort fürdőben várja az érdeklődőket, itt ugyanis hagyomány, hogy a nyitónapon a belépés mindenki számára ingyenes.

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »