Komoly kéréssel fordult Kína felé Donald Trump

Trump ázsiai vizitjének célja, hogy egységbe kovácsolja a térségbeli országokat Phenjannal szemben. „Türelmetlenül várom, hogy találkozzam Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki nemrég hatalmas politikai győzelmet aratott” – írta a Twitter közösségi oldalon Trump néhány órával a kínai fővárosba érkezése előtt.

Hszi a múlt hónapban tartott pártkongresszuson felhatalmazást kapott arra, hogy a Kínai Kommunista Párt élén újabb öt évig vezethesse a világ legnépesebb országát.

Az amerikai elnök – aki Szöulból utazott Pekingbe – érkezése után nem sokkal már feleségével együtt informális teadélutánon vett részt Hszi Csin-pinggel és feleségével a Megtestesült Kincsek Csarnokában, az egykori kínai császárok lakhelyéül szolgáló Tiltott Városban, majd este együtt is vacsoráznak.

Donald Trump amerikai elnök és neje, Melania Trump a pekingi repülõtérre érkezik
Forrás: MTI

Hírdetés

A két vezető hivatalos tárgyalása csütörtökön lesz. Egy magas rangú fehér házi tisztségviselő szerint Trump ezen fogja arra kérni Hszit, hogy Kína függessze fel pénzügyi kapcsolatait az atom- és rakétaprogramja miatt szankciók sorával sújtott Phenjannal, és tegyen eleget az ENSZ BT vonatkozó határozatainak. Az amerikai illetékes úgy tudja: az elnök még nem döntött arról, hogy útja végén visszasorolja-e Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok közé.

Trump úgy véli, hogy párbeszéd csak a fenyegetések csökkentésével, a provokációk megszüntetésével és az atommentesítés felé tett elmozdulással jöhet létre Phenjannal – tette hozzá a tisztségviselő.

Eközben a kínai külügyminisztérium jelezte: Kína teljes mértékben és a lehető legszigorúbban tartja magát az Észak-Koreára vonatkozó ENSZ-határozatokhoz, és vizsgálni fogja, hogy maradtak-e a szankciókkal szembemenő tevékenységek. A külügyi tárca nyomatékosította: Peking ragaszkodik ahhoz, hogy tárgyalásos úton oldják meg az észak-koreai válságot.

Egy éve választották elnökké Donald Trumpot


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »