Komoly döntést hozott Törőcsik Mari

Komoly döntést hozott Törőcsik Mari

Feltörekvő tehetségeknek nyújtana segítséget – sajátos módon a Nemzet Színésze.

Törőcsik Mari csak nemrégiben hagyhatta el a szombathelyi kórházat, de az egészségi állapota stabil, így újra egyre többet járnak a gondolatai a színház körül. Sőt, az is felmerült benne, hogy szívesen átadná a tudását a fiatalabb generációnak.Hiányzik neki a színpad és a közönség szeretete. A közelmúltban átvett Kossuth-nagydíj is sokat javított a hangulatán, ahogy a sok érdeklődő, a számos kedves telefon és a helyiek törődő kedvessége is. Olyannyira jól érzi magát, hogy a néhány fiatal színész által feldobott ötlet elgondolkodtatta.

Hírdetés

„Korábban eszembe sem jutott, hogy nekem tanítanom kellene, de az igaz, szívesen beszélgetnék a fiatalokkal a filmekről és a színházi munkáról. Katedrára persze, nem állnék, de ha megkeresnének a fiatal, feltörekvő színészek, hogy adjak tanácsot, esetleg meséljek, azt bármikor örömmel megtenném. Szívesen megosztanám, ami a fejemben van” – mondta a Nemzet Színésze a Blikknek.

Korábban felmerült, hogy visszatér a színpadra. A szombathelyi Weöres Sándor Színházat vezető Jordán Tamás az év elején arról beszélt, hogy van olyan darab, amelyben szívesen látnák Törőcsiket, sőt, ha egészségi állapota engedi, pódiumbeszélgetéseket is szerveznének, hiszen sokan lennének kíváncsiak a művésznő gondolataira.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »