Kommunista módszerrel támad Gyurcsány

Kommunista módszerrel támad Gyurcsány

A DK elnöke tisztára mosná a Jobbikkal kötött összefogást

A DK elnöke tisztára mosná a Jobbikkal kötött összefogást

– Gyurcsány Ferenc el akarja terelni a figyelmet arról, hogy éppen a baloldal fogott össze a Jobbikkal – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője arról, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke nácinak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét.

 

– A fasiszta, rasszista vagy náci billogot tenni a politikai ellenfelek homlokára tőrölmetszett kommunista találmány és politikai módszer, ami túlélte a rendszerváltoztatást. Több mint harminc éve merül fel kisebb-nagyobb intenzitással az, hogy a liberálisokkal egybefonódott volt kommunisták lenáciznak minden jobboldali, azaz hazai viszonylatban nemzeti, keresztény, konzervatív vagy éppen nemzeti radikális szervezetet

– közölte lapunkkal Nagy Ervin azután, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nácinak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi beszédét, amit a tusványosi szabadegyetemen mondott. A XXI. Század Intézet elemzője jelezte: Gyurcsány Ferenc mostani próbálkozása annyiban újszerű, hogy nem csupán stigmatizálni akarja a jobboldalt, hanem 

el akarja terelni a választópolgárok, de leginkább a nemzetközi közvélemény figyelmét a saját történelmi bűnükről, tehát arról, hogy éppen ők fogtak össze a szélsőséges Jobbikkal.

– Ne felejtsük el, hogy amikor a Jobbik összefogott Gyurcsány Ferenccel, és a baloldali együttműködés szerves része lett, akkor nem „csupán” a jobbikosok mentették fel Gyurcsány Ferencet minden politikai bűne alól, hanem a baloldal is rehabilitációs kísérletet tett – hívta fel a figyelmet a szakértő.

 

– A kezdetben óvatos Gyurcsány a szivárványkoalíció létrejöttekor a leghangosabb támogatója lett annak a történelmi fordulatnak, hogy a balliberális oldal befogadta az egyébként vállalhatatlan múltú Jobbikot. Azt a pártot, amire nem a jobboldal, hanem éppen a balliberális oldal, azaz Gyurcsányék sütötték rá éveken keresztül a szélsőséges, rasszista, fasiszta vagy éppen a náci jelzőt – rögzítette az elemző. Nagy Ervin véleménye, hogy a vak hataloméhség vezetett ahhoz a történelmi léptékű  képmutatáshoz, hogy 

Hírdetés

éppen az a balliberális oldal fogott össze a Jobbikkal, amely 2010-től kezdve egész 2018-ig választásról választásra törekedett arra, hogy a Jobbikot „rátolja” a Fidesz–KDNP-pártszövetségre, ezzel lenácizza Orbán Viktort is.

– Gyurcsány Ferenc hipokrita, amit a választópolgárok döntő többsége pontosan érzékel, ha nem is csupán ezért, de ebből is eredően van továbbra is üvegplafon felette, és többek közt ez is az oka annak, hogy a legelutasítottabb ellenzéki politikus. Nagy stratéga, de diplomáciai érzéke nulla, kormányfőként többször is úgy mozgott a nemzetközi politika színterén, mint elefánt a porcelánboltban – tette hozzá.

Lapunk is beszámolt róla, hogy tavaly, a baloldali előválasztás előtt Gyurcsány Ferenc együtt kampányolt Tóth Péterrel, aki a Jobbik jelöltje volt Szegeden, és akiről kiderült, hogy korábban ontotta magából az antiszemita, rasszista, homofób, fajgyűlölő megnyilvánulásokat. Nyilvánosan követelt fajvédelmet, a cigányság visszaszorításáról is értekezett, a melegeket pedig genetikai hulladékoknak nevezte.

Előtte is volt rá példa, hogy a DK rasszista, antiszemita jelölt mellett kampányolt. A Gyurcsány-párt a 2020. októberi szerencsi időközi országgyűlési képviselő-választáson a jobbikos Bíró Lászlót támogatta, akiről nyilvánosságra került, hogy korábban a Facebookon fajgyűlölő megnyilvánulásokat írt. Bíró egyebek mellett Budapestet Judapestnek, egy helyi szálloda izraeli vendégeit pedig tetűcsúszdásoknak nevezte. Mindezek ellenére Dobrev Klára, a DK EP-képviselője úgy látta, hogy a Jobbik egy igazi, modern konzervatív párttá szeretne válni. Emellett a Nagy Ervin által jelzett 

diplomáciai érzék hiányára utalt az, amikor Gyurcsány 2005-ben, miniszterelnökként terroristának titulálta a szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott tagjait.

Ezután akkora feszültség alakult ki, hogy válaszul több arab diplomata elhagyta Magyarországot.

Borítókép: A szivárványkoalíció vezetőjének képmutatásával a választók döntő többsége tisztában van (Fotó: Kurucz Árpád)

Máthé Patrik – www.magyarnemzet.hu

 

 

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »