Komcsi Jámbor kiáltványa

Komcsi Jámbor kiáltványa

„Ma 3 éve állták el az ellenzék képviselői a parlament pulpitusát és ma 3 éve fogadta el törvénytelenül a Fidesz a rabszolgatörvényt! Ma 3 éve mentünk ki ezután tüntetni, zártunk le hidakat és kaptunk könnygázt az arcunkba, mert kiálltunk a dolgozók jogaiért!

Jövő ilyenkor a kormányváltás után ezt az évfordulót már úgy fogjuk ünnepelni, hogy eltöröltük a rabszolgatörvényt, eltöröltük annak tavalyi módosítását és visszaállítottuk a dolgozók jogait, egy új, igazságos munka törvénykönyvével. 

Hírdetés

Jövő ilyenkor a kormányváltás után ezt az évfordulót már úgy fogjuk ünnepelni, hogy olyan kormánya lesz Magyarországnak, ami a dolgozók jogaira figyel a külföldi multik jogai helyett! 3 éve ilyenkor volt életem egyik leghosszabb munkanapja, ami a szabadságom első napja is volt. Az évben először ezen a napon mentem volna kéthetes szabadságra, de ez egy olyan nap volt, – és utána egy olyan hét – amikor nem lehetett.

Reggel 8-kor (mint főszerkesztő a Mércénél) az irodában kezdtem. Délben már közvetítettem a Kossuth térről, jártam a Jobbikosokkal a Sándor-palotában, ott voltam az Andrássy úton, majd a Lánchíd lezárásánál, hogy a Kossuth téren kapjak egy kis könnygázt az arcomba, miközben több tízezren nézték élőben a közvetítésünket! Végül hajnali 3-kor raktam le a lantot, amikor az utolsó embert is szétkergették vagy igazoltatták a rendőrök! 

De megérte, mert újságíróként és azóta politikusként is számomra iszonyatosan fontos volt, hogy az elmúlt 30 évben először a társadalom a dolgozók jogaiért fogott össze, a melósokért, a kizsákmányoltakért állt össze! Én a Parlamentben is ezt a küzdelmet fogom képviselni!”

Jámbor András: Ma 3 éve kaptunk könnygázt az arcunkba, mert kiálltunk a dolgozók jogaiért


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »