Komáromba látogatott kedden Bilal Zahid, Nagy-Britannia szlovákiai nagykövete. A diplomata programja során több helyszínt is felkeresett, délelőtt pedig a városházán Keszegh Béla polgármester fogadta.
A találkozón a várost és a régiót érintő legfontosabb kérdésekről egyeztettek. Szóba került Komárom és a déli térség gazdasági helyzete, a demográfiai kihívások, valamint azok az infrastrukturális hátrányok is, amelyek hosszú ideje nehezítik a régió fejlődését.
Bilal Zahid érdeklődött a Beneš-dekrétumok helyi lakosságra gyakorolt következményei iránt, valamint arról is tájékozódott, milyen hatással vannak a magyarországi politikai folyamatok az itt élő magyar közösségre. A megbeszélésen érintették a szlovák–magyar kapcsolatok aktuális állapotát is.
Keszegh Béla polgármester a találkozón hangsúlyozta: Komáromban a szlovákok és a magyarok békésen élnek egymás mellett, a feszültségeket jellemzően nem a helyi közösségek, hanem a politika gerjeszti. Mint fogalmazott, a város mindennapjaiban az együttélés természetes, ugyanakkor a déli régiókat érintő hátrányok továbbra is érzékelhetők.
Kép forrása: Komáromi Városi Hivatal
A polgármester kiemelte, hogy a térség közlekedési infrastruktúrája fejletlenebb az ország más részeihez képest, ami a gazdasági lehetőségeket is korlátozza. Hozzátette: a déli önkormányzatok a járulékos adókból származó bevételek tekintetében is kedvezőtlenebb helyzetben vannak, ami tovább szűkíti mozgásterüket.
Bilal Zahid elismerően szólt Komáromról, mint mondta, jó benyomást tett rá a város. A nagykövet jelezte: a brit nagykövetség a jövőben nyitott az együttműködésre, legyen szó kulturális programokról vagy gazdasági kapcsolatokról.
A találkozó lehetőséget adott arra, hogy a nagykövet közvetlenül is képet kapjon Komáromról, a régió sajátos helyzetéről, valamint azokról a kérdésekről, amelyek a felvidéki magyar közösség mindennapjait is érintik.
SZE/Felvidék.ma/KVH
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


