Komárom után Dunaszerdahelyre is ellátogatott a magyar köztársasági elnök (FOTÓK)

Komárom után Dunaszerdahelyre is ellátogatott a magyar köztársasági elnök (FOTÓK)

Komárom után Dunaszerdahelyre is ellátogatott a magyar köztársasági elnök (FOTÓK) Kürthy Judit2025. 10. 15., sze – 13:44 Dunaszerdahely |

Sulyok Tamás a szerda délelőtti komáromi látogatása után a Csallóközbe, Dunaszerdahelyre érkezett, ahol őt és feleségét több helyszínen is láthatták a járókelők.

Megkoszorúzták a helyi nevezetesség szobrát

Komáromi formális és informális ott-tartózkodása során Sulyok több nevezetességet is felkeresett, majd kíséretével Dunaszerdahelyre indult tovább. A város nevében Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere fogadta, majd többedmagukkal, egy munkaebédet követően érkeztek meg a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti parkba, ahol megkoszorúzták az 1871-ben itt született és 1956-ban elhunyt Szladits Károly jogász, egyetemi tanár szobrát, melyet halálának 150. évfordulóján emeltek.

Kapcsolódó cikkünk Dunaszerdahely |

Szoboravatással és szakmai konferenciával emlékeztek Dunaszerdahelyen a város szülötte, Szladits Károly jogász, egyetemi tanár, az MTA tagja születésének 150. évfordulójáról.

Hírdetés

A városi művelődési központ előtti parkban Varga Judit Magyarország igazságügyi minisztere és Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere Lévay Anikó jogász, Orbán Viktor felesége, hazai és magyarországi jogászok, ügyvédek, elismert szakemberek és a város vezetésének társaságában leplezte le Lebó Ferenc szobrász alkotását csütörtökön délelőtt. A Szladits Károly Emlékbizottság által kezdeményezett gesztust a város is felkarolta, így lett 2021. Szladits-emlékév Dunaszerdahelyen, és így kerülhetett sor a jogászt ábrázoló alkotás leleplezésére is. Hájos Zoltán polgármester elismerte, hogy a lakosok többsége eddig nem hallott a város híres szülöttéről. A város szellemiségének megőrzése, a lokálpatriotizmus és a magyar közösség fenntartása és gyarapítása szempontjából is kiemelte a szoborállítás szimbolikus jelentőségét. Felsorolta a kezdeményezést támogatók nevét, a magyar igazságügyi minisztérium is hozzájárult az emlékhely kialakításához. A polgármesterhez hasonlóan nyilatkozott Varga Judit is, aki elmondta, abban bízik, hogy a lokálpatriotizmus erősítése mellett a jogász generációk zarándokhelye is lehet majd a Szladits Károly emlékműve és ezzel életműve is örökzöld marad.

„Nagy megtiszteltetés a minisztérium számára, hogy részt vehetett a szobor felállításában. A jogász nemzedékek keresztnév nélkül is jól ismerik a nagy Szladitsot. Ő vallotta azt, hogy a jog nemcsak paragrafusokból áll, hanem kell hozzá a szív is. Ezt javaslom megfogadni minden gyakorló jogásznak, hiszen a paragrafusok csak egy merev vázát adják annak, ami az életet le tudja követni” – nyilatkozta Varga Judit hozzátéve, hogy Szladits Károly haladó volt a konzervatívok között, és konzervatív a haladók között. A miniszter azon szavait, miszerint jogászok még ma is ihletet merítenek a város szülöttének műveiből, Czirfusz György jogász, a szoborállítás helyi kezdeményezője is megerősítette.

„Találkozhatunk olyan generációkon is átívelő, valódi absztrakt gondolkodást igénylő jogi problémákkal, amelyek megoldását az élethez való hozzáállásával, szellemi nagyságával valóban segíti. Szladits Károlyra nemcsak a hallgatói, hanem a további generációk is emlékeznek majd, ezzel is bizonyítja nagyságát” – mondta lapunknak a jogász, aki Sándor István jogásszal, az MTA doktorával kezdeményezte az emlékhely kialakítását. Czirfusz György leszögezte, hogy olyan emlékművet akartak, ami tükrözi Szladits Károly szellemi nagyságát, és közösségi térként is szolgál. A szoboravatás után szakmai konferenciával folytatódott az emlékprogram.

Szladits Károly 1871-ben született Dunaszerdahelyen, egyetemi tanárként, folyóirat-szerkesztőként is tevékenykedett, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, a magyar jogtudomány kiemelkedő képviselőjeként, a 20. századi modern magyar magánjog iskolateremtő egyéniségeként jegyzik.

Egy gimnáziumot is szemügyre vettek

Sulyok Tamás és felesége külön programokon vett részt. Míg Sulyok Tamás koszorúzott, addig felesége ellátogatott a Vámbéry Ármin Gimnáziumba. A köztársasági elnök hivatalos sajtótájékoztatót nem tartott.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »