Komárom ismét gyerekfesztivállal búcsúztatja majd a nyarat Havran Kati2025. 08. 07., cs – 11:45
A város legfontosabb közterei ismét a meséknek, a mesemondásnak és a minőségi zenének adnak teret augusztus utolsó hétvégéjén. Tizedik alkalommal tartják idén a Komálom Gyerkőcfesztivált.
Jubileumi évadára készül a Komálom Gyerkőcfesztivál, mely azzal büszkélkedhet, hogy egy évtizedes története során a régió legnagyobb gyerekfesztiváljává nőtte ki magát.
A fesztivál idén augusztus 29-én és 30-án várja a kicsiket és a nagyokat egy utolsó vakációs lazításra: a kínálatban cirkuszi előadások, meseelőadások és koncertek is szerepelnek, melyek a Klapka téren, az Anglia parkban és a Tiszti Pavilon udvarán zajlanak majd.
A program péntek délután, a VagaBanda Óriáscirkusz utcaszínházával indul, mely után a magyarországi népzenei élet egyik kiemelkedő formációja, a Kolompos zenekar játszik. A zenekar története egészen a nyolcvanas évekig nyúlik vissza, kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként működtek, majd rövidesen önálló, gyerekekhez is szóló koncertjeikkel váltak népszerűvé.
Az első estén légtornász-bemutató is lesz, a Silk Stúdió légtornászai lépnek fel. Az esti koncert fellépőjét nem kell bemutatnunk, hiszen az egyik legismertebb magyar jazz-zenekar, a Hot Jazz Band környékünkön is meglehetősen gyakori vendég.
Szombaton bábjátékok, zenés mesék, táncház és interaktív előadások várják a családokat a Tiszti Pavilon udvarán és az Anglia parkban.
A mesékről a Szinnyei Könyvtár, a Divadlo Portál és Paár Julianna gondoskodnak, a zenéről pedig Csiba Julcsi, Écsi Gyöngyi és a Hárompatak zenekar. Kísérőprogramokból sem lesz hiány, a gyerekeket többek között kézműves foglalkozások, arcfestés, fajátékok és íjászat várja, míg a Rókatorna és a Felvidéki Dúlák szakértői a legkisebbek fejlesztéséhez adnak tanácsot.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


