KOMA-gála Sepsiszentgyörgyön

KOMA-gála Sepsiszentgyörgyön

Nem folyt a pezsgő, nem előzte meg nevesítés a rendezvényt, és a tévé sem közvetítette élő adásban – bizonyos szempontból mégis gála volt az idén első alkalommal meghirdetett KOMA – Kortárs Magyar Képzőművészeti pályázat tegnap délutáni díjátadója, hiszen ennyi diák egyszerre talán még soha nem zsúfolódott be az Erdélyi Művészeti Központba – és minden olyan kulturális rendezvény, amely fiatalokat vonz, felér egy ünneppel.

Hogy a KOMA ötlete honnan jön, azt homály fedi, az alapfelvetés (felszólítás?) Vargha Fruzsina alpolgármestertől származik, aki azt mondta régebbecske az EMŰK vezetőségének, az idei magyar kultúra napjára igazán szervezhetnének valamit, ami a fiataloknak szóljon. Így született meg a KOMA, mely nem csupán képzőművészeti pályázat, ugyanis a kiíró intézmény azt kérte, a középiskolás diákok kortárs erdélyi magyar szerzők műveire reflektáljanak alkotásaikban – és a siker nem maradt el, hiszen a felhívásra 154-en válaszoltak, és ez a szám még akkor is nagy, ha a kolozsvári, a marosvásárhelyi művészeti líceumok „nem igazán jelentkeztek”, elevenítette fel a pályázat előzményeit Bordás Beáta művészettörténész, az EMŰK vezetője. 

A maga során Vargha Fruzsina alpolgármester az ilyen pályázatok szükségességéről beszélt, felvetésében cáfolva azt, hogy a képzőművészet kihaló pálya lenne, hiszen íme, milyen sokan válaszoltak a felhívásra, és milyen sokan mentek el a díjátadóra. A fiatalokat további alkotásra buzdította, megjegyezve, számukra innen csak feljebb vezethet az út. 

Hírdetés

A díjazottak listáját Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője olvasta fel, az ajándékcsomagokat Sipos Gaudi Tünde, az EMŰK-nek a pályázat gyakorlati kivitelezését végző munkatársa adta át. Szebeni Zsuzsa bevezetőként kiemelte, mennyire fontos, hogy a pályázat során két művészeti ág, az irodalom és a képzőművészet közötti átjárás valósult meg, külön érdekességként jegyezte meg, hogy sok pályázó fiatal erdélyi költő művét választotta ihletforrásként.

Az eredetileg két korosztályra tervezett díjazás végül a zsűri javaslatára még két különdíjjal, illetve hat dicsérettel is kiegészült. A pályázat legjobbjai: IX–X. osztályos kategóriában dicséretben részesült Orbán Anna Lilla (Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium), Sándor Boglárka, Kelemen Balázs Árpád, Berde Csaba Zsolt (mindhárman a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai); a III. díjat Szabó Sarolta (Székelyudvarhely, Palló Imre Művészeti Líceum), a II. díjat Ladó Anna Tüzinke (Homródremete, távoktatás), az I. díjat Katona Hanna (Csíkszereda, Nagy István Művészeti Középiskola) érdemelte ki. Ebben a korosztályban adták át a Liszt Intézet különdíját Bencze Nórának (Nagy István Művészeti Középiskola) és a zsűri különdíját Bükkösi Kriszta Máriának (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Líceum).

A XI–XII. osztályosok kategóriájában dicséretben részesült Kardos Bors Ágoston és Dusincki Viktória (mindketten Plugor Sándor Művészeti Líceum), a III. díjat Csillag Péter (Nagy István Művészeti Középiskola), a II. díjat Albert-Nagy Anett, az I. díjat pedig Kala Dávid (mindketten Plugor Sándor Művészeti Líceum) vehette át. A kiállításon helyet kapott még Esztány Dorottya, Ferencz Salamon Panna (mindketten Nagy István Művészeti Középiskola), Szekeres Anna (Plugor Sándor Művészeti Líceum), Gáj Dengezik (Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Elméleti Líceum) és Kis Katalin (Tamási Áron Gimnázium) alkotása is.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »