Költözik a Magyar Nemzeti Bank

Költözik a Magyar Nemzeti Bank

A Szabadság téri épületet felújítják.

Módosították a jegybank székhelyét, miután a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházát felújítják.

Az MNB a honlapján közölte: a Magyar Állam – mint a Magyar Nemzeti Bank részvénytulajdonosa – nevében a tulajdonosi jogok gyakorlására jogosult pénzügyminiszter részvényesi határozatban rendelkezett arról, hogy a jegybank alapító okiratában az MNB székhelye 2021. november 1-től a 1013 Budapest, Krisztina körút 55. cím alatt található.

A jegybank májusban közölte, hogy megkezdte Szabadság téri székházának teljes rekonstrukcióját,

Hírdetés

az 1905-ben átadott műemléki épület felújításának költsége 54 milliárd forint.

A kívül-belül megújuló, eredeti fényét visszanyerő műemléképület ünnepélyes átadását a jegybank vezetése az intézmény 1924-es alapításának századik évfordulójára tervezi.

A rekonstrukció – amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás – alatt az MNB zavartalanul ellátja feladatait, a Szabadság téri épület teljes állománya az átmeneti időszakban a Krisztina körút 55. szám alatti irodaházban folytatja munkáját.

A korábbi tájékoztatás szerint az épület felújításának költségét a jegybank az évek óta nyereséges gazdálkodásából fedezi. A munkálatok az önálló magyar jegybank 1924. június 24-i alapításának centenáriumához igazodva és Popovics Sándor – a Magyar Nemzeti Bank első elnökének – munkássága előtt tisztelegve a Raw Development Kft.-vel kötött generálkivitelezői szerződés értelmében 2024-ben fejeződnek be.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »