Köln után sincs megállás: több száz ismert szexuális támadás az első két hónapban

Köln után sincs megállás: több száz ismert szexuális támadás az első két hónapban

Németország szapora léptekkel menetel saját pusztulása felé, mert miközben az akasztófára való, áruló politikai elit erőszakosan betelepíti a német fajt és identitást a mocsár bűzös sötétjébe letaposni hivatott Európa-idegen tömegeket, addig a német férfiak sajnos még mindig nem álltak elegen a sarkukra és büntették meg ezen árulóikat és ellenségeiket. Mint az lenni szokott, jellemzően minden megszállás első áldozatai a nők és gyermekek. Ha valaki most ébredt volna fel hosszas álmából: Németország (és Európa) jelenleg megszállás alatt áll, a nők és a gyermekek pedig naponta szenvedik el ennek velejáróját.

Az újévi németországi (svájci, ausztriai, finn, svéd stb.) szexuális támadások nem voltak elszigetelt bűnesetek, már korábban rámutattunk számos konkrét eset bemutatásával, hogy a betolakodók által elárasztott területeken nemi erőszakok folyamatosan történnek, s ezek logikusan és kiszámíthatóan vezettek az újévi eseményekhez. Ezeknek jelenleg ismert mérlege a Sunday Express szerint a következő: 821 bejelentés történt Kölnben, Észak-Rajna-Vesztfália egyéb városait is beleszámítva ez meghaladja az ezret. 359 bejelentés szexuális támadással kapcsolatban történt, a bejelentések alapján 659 nő esett valamilyen bűncselekmény áldozatául. 126 esetben történt „csoport által elkövetett nemi erőszak”, és 47 esetben „csoport általi szexuális bántalmazás”.

Természetesen a minket továbbra is elárasztó Európa-idegen tömegek karakteréből adódik, hogy a kölni (világhálós felháborodásnak és alternatív hírforrásoknak köszönhetően) nagy nyilvánosságot kapott eset után se szégyellik el magukat: a nők és gyermekek molesztálása, bántalmazása, megerőszakolása továbbra is napi szinten zajlik. (Főleg mivel alig párat fogtak el közülük, és még azok se kapnak szigorú büntetést.) Nem túlzás ezt állítani; mint alább látni fogjuk, csak az idei év első két hónapjában a több százat is eléri a szexuális jellegű támadások száma, s ezek csak az ismert esetek, melyekről a világhálós sajtó beszámolt (többnyire kisebb, helyi portálok).

https://www.google.com/maps/d/embed?mid=z12D0zt-V4iI.kXGfjpzjOS1Q

A közelmúltban Twitter-oldal indult a sajtóban fellelhető betolakodókhoz köthető nemi erőszakkal foglalkozó hírek összegyűjtésére. „A kölni eset csak a jéghegy csúcsa. Köln van minden nap” – írják. Az oldalon egy folyamatosan frissülő térkép is található, melyen be vannak jelölve a támadások helyszínei, illetve mellékelik az esetről beszámoló cikket is. Az oldal szerkesztői eddig több száz esetet dokumentáltak (javarészt az idei évből). Jelenleg az adatok állása: 446 szexuális zaklatás, nemi erőszak és nemi erőszak kísérlete; 173 gyermekek és fiatalkorúak elleni támadás; 362 rablás és lopás; 339 testi sértés; 40 gyilkosság és gyilkossági kísérlet; 113 zavargás, fenyegetés, egyéb; 55 támadás uszodákban. Mint látható tehát, bár a nők és gyermekek az első áldozatok, az idegenek jelenléte mindenkit érint – főleg hosszútávon, hiszen magasabb születési arányaik és végeláthatatlan beözönlésük évtizedeken belül katasztrofális helyzetet teremt, amiből egy társadalmon belüli sorvadó arányszámmal már talán sose lennénk képesek talpra állni. Nekünk, magyaroknak már itt van temérdek cigány demográfiai problémának, még ha az új betolakodók beáramlását sikerül is elkerülnünk, egy elsötétedő Európa semmiképp nem lesz nekünk sem jó.

Szintén a német nyelvű világhálós híreket vizsgálta Soeren Kern, a Gatestone Institute egyik munkatársa, és az első két hónapból közel 160 szexuális támadás esetét dokumentálta (e listát magyarul lásd alább). Jellemző, hogy miként az újévi sáskajárást, úgy ezeket is világhálós forrásokból kell megismerni, az irányított fősodratú sajtó és média nem tartja mindezt elég fajsúlyosnak ahhoz, hogy a németeket megfelelően tájékoztassa. Hogy miért, arra választ ad a ZDF egykori igazgatója, Wolfgang Herles, aki szerint „a kormány szabja meg milyen témákról lehet beszámolni”. Egy rádióinterjúban beismerte, hogy a németországi média az ország hatóságainak engedelmeskedik, és elmondása szerint „fentről kapott utasítások mentén” működnek. Az egykori megosztott Németországra emlékeztetve így értékeli a jelenlegi helyzetet:

Akkoriban nem engedték, hogy bármi negatívat szóljunk az új szövetségi államokról. Ma nem mondhatunk semmi negatívat a menekültekről. Ez a kormányzati újságírás oda vezet, hogy az emberek már nem bíznak bennünk.

Ulrich Wickert, az ARD tévécsatorna feje megerősítette mindezt egy interjúban.

Megfigyelhető a tolerancia és demokrácia egy téves értelmezése, mert bizonyos dolgok tabutémák. Vannak helyzetek, amikor el kell ismerni, hogy vannak algériai, marokkói, vagy tunéziai fiatalok, akik úgy viselkednek, ahogy azt Németországban nem toleráljuk. Az érdekes dolog az, hogy csak az újévi kölni eset kapcsán kezdtek el észak-afrikai emberekről beszélni, mert egy tömeges eseményről volt szó. De kiderült, hogy mindez már korábban is létezett! Bár, korábban ez tabu volt.

Természetesen tabu az most is, és ahogy Herles beismerte, a németellenes multikulturalista rezsim irányítja a sajtót és médiát (a rezsim irányelveit meg a nemzetközi hatalmasok és a zsidó felforgatás szabja meg). Az újévi esetek se derültek volna ki a világhálós panaszáradat és beszámolók nélkül, ahogy az azóta történő mindennapos migránsbűnözés körül is nagy a csend a németországi fősodratú sajtóban.

Svédországban is hasonló a helyzet. Közismert, hogy a multikultúra gazdagító sokszínűsége elég egyszínűen sötétíti el az egykoron dicső országot, s az egy főre jutó nemi erőszakok száma a világon itt a második, mióta az elmúlt évtizedekben megindult az idegenek beáramlása. (Részletesebben a svéd helyzetről itt.) A napokban egy 45 ezres lakosú kisváros, Östersund rendőrsége kérte a lakosság nőtagjaitól, hogy este ne menjenek ki az utcára, miután az utóbbi három hétben nyolc szexuális támadás is történt, a város közelében lévő betolakodóállomáson ugyanis 900 idegen tartózkodik.

Ez egy kisváros, ahol férfiak csoportjai támadnak nőkre éjjel. A közösséget akartuk figyelmeztetni, és a nőket arra ösztökélni, hogy ne sétáljanak a város központjának utcáin sötétedés után, mert nem biztonságos. A helyzet feszült. Sose tapasztaltunk még ilyet. Szinte valószerűtlen. Nyolc támadás csak három hét alatt, három csupán a múlt hétvégén. Ez egy csendes része Svédországnak, ahol szinte sose támadtak nőkre, erre most itt van ez.

Az egyenruhások biztosak benne, hogy elfogják ez elkövetőket, melyekről állításuk szerint az áldozatok azt mondták, hogy azok „külföldi származásúak”. Stephen Jerand parancsnok hozzátette:

Sok bajunk volt a bevándorlókkal. Nagyon leterheli a forrásainkat. Sokszor hívnak minket a menekülteket befogadó állomásokhoz. A nők és gyermekek elleni erőszak növekedését látjuk ezeken az állomásokon és nincs megfelelő erőforrásunk mindezzel foglalkozni.

A nyolc eset ismertetése:

Február 20.: Két tízéves lányt fogdosott felnőtt férfiak egy csoportja. A rendőrség szerint a lányokat egy buszmegállóban fogták közre és fogdosták őket, mialatt megerőszakolásukkal fenyegetőztek. Járókelők látták, ami történik és közbeavatkoztak, mire az elkövetők elmenekültek.

Február 21.: Egy nő sétált éjfélkor egyedül a központban, mikor egy férfi szexuális megjegyzéseket tett rá. A nő „idiótának” nevezte őt, mire az megütötte, felszakítva a szemöldökét, s azzal fenyegette, hogy megöli. Járókelők avatkoztak közbe, az elkövető elmenekült.

Február 26.: Egy nőt támadott meg három férfi, aki az egyetemhez közel sétált a munkahelyére. Megverték és a földre lökték. Lefogták és ujjaikat a szájába erőltették, mialatt sértő, szexuális természetű szavakat mondtak neki. A 22 éves Taleb Moafagh került letartóztatásra az eset miatt, mialatt Németországba akart menekülni.

Február 27.: Egy éjjeli bár előtt a rendőrség azt látta, hogy egy csoport férfi áll körbe nőket, őket fogdosva. Amikor a rendőrség közbe akart avatkozni, egy a bárból kijövő részeg csoport verekedett össze, ezalatt az elkövetők elmenekültek.

Március 2.: Két bárból hazafelé sétáló nőt egy csoport férfi állított meg és azt mondták, hogy „nőknek nem szabadna ilyen késő este idekint lenniük”, majd egy sarokba szorították és fogdosták őket, miután nevetve elsétáltak.

Március 5.: Egy egyedül sétáló nőt ordítva fenyegetett meg egy autóval arra haladó férfi azzal, hogy „a barátaival megerőszakolja és megöli” őt. Amikor a nő elszaladt, a férfi üldözni kezdte, de hazaért mielőtt az utolérte volna.

Március 6.: Egy egyedül hazafelé sétáló nőnek fütyült egy férfi. Mikor a nő megkérte, hogy hagyja abba, az ököllel fejbe verte. A nő összeesett és a férfi ismét megütötte őt, belenyomta fejét a hóba és azt kiabálta, hogy megerőszakolja és megöli, majd elmenekült.

Március 6.: Ugyanazon a napon egy étteremből hazafelé tartó másik nőt támadott meg három férfi. Ketten hasba ütötték és a földre teperték. A harmadik férfi elkezdte kigombolni a nő nadrágját, de ekkor sikerült azt fejbe vernie a könyökével. A férfi vérezni kezdett és elszaladt. A nő később elmondta a rendőröknek, hogy gyakorlott a harcművészetekben – mely a rendőrség szerint megmentette a nemi erőszaktól.

A nyolc eset persze csak arra a három hétre vonatkozik. Nem újdonságról van szó, például egy január 26-án egy uszodában történt szexuális zaklatásról is olvashatunk az SVT Nyheter hírében, ahol egy nőt és két lányt zaklatott egy csoport, akik „nem beszéltek se svédül, se angolul”. Az uszodákban történő szexuális támadások nem csak Németországban szokásosak a megszállók miatt. Jönköpingben januárban megszigorították a fürdőzők felügyeletét a migránsok miatt. Egy helyi lap beszámol róla, hogy szintén januárban egy kungälvi uszoda liftjében támadtak meg két lányt migránsok. Az uppsalai Fyrishov uszoda igazgatósága nemrég ismerte el, hogy 2015-ben hét bejelentett gyermekmolesztálás történt náluk, mind migránsok által. Az ellenőrzést megszigorították. A borlängei uszodában szintén hasonlóról számolnak be. A 2014-es egy esethez képest tavaly már 20 eset került bejelentésre, mint például nők fogdosása, fürdőruhájuk leszaggatása és szexuális zaklatása az öltözőben. Szintén januárban egy lányt erőszakoltak meg egy stockholmi, mára már hasonló esetek miatt hírhedt uszodában. Ugyanitt februárban egy lánycsoportot körülállt tíz férfi akik fogdosták őket. Växjőben a helyi uszoda alkalmazott biztonsági őröket, miután az úszómesterek által nem látható részen bántalmazott szexuálisan két 11 éves lányt egy csoport „fiú”. Az egyik áldozat apja elmondta, hogy hét vagy nyolc elkövető támadott a lányokra, ketten fogdosták őket a lábaik között és a melleiken, melynek az vetett véget, hogy egy nő közbelépett. A két elkövetőt kitiltották a medencéből, de az épületből nem. Februárban legalább öt lányt és nőt ért szexuális támadás egy vänersborgi uszodában pár hét alatt. Az áldozatok 15 év alatti lányok voltak, és harmincas éveikben járó nők. Ezek a közelmúlt esetei, de ha több évet tekintünk vissza a múltba, ott is hasonlót láthatunk. Már 2005-ben egy 17 éves lányt erőszakolt meg egy stockholmi uszodában két betolakodó. A 16 éves elkövető elkezdte fogdosni a lányt a medencében, majd mikor a lány elmenekült onnan, az elkövető követte őt barátjával, egy sarokba szorították, ahol az egyikük lefogta a lányt, míg a másik megerőszakolta. Az erőszakolót mindössze három hónap fiatalkorúak börtönére ítélték, a barátját felmentették. Az áldozatot nagyon megviselte az eset, többszöri öngyilkossági kísérletei miatt pszichiátriai kezelésre szorult. Ez a videó a napokban került feltöltésre, ebben egy 8 éves kislány meséli el, miként próbálta egy migráns őt elrabolni az uszodában. Az anyja közbelépett, az őrök pedig kidobták a férfit (rendőrségről nincs szó). Majd arra a kérdésre, hogy visszamenne-e, úgy felel, hogy „talán ha üresebb lesz, és nincsenek bevándorlók. Többnyire bevándorlók voltak ott, nem svédek.”
 

Itt tart tehát Svédország és Európa nagy része jelenleg. Szégyenszemre a nemzetünk boldogulásáért elvileg felelős (árulókkal és ellenséges idegenekkel teli) politikai elit árasztja el életterünket primitív hordákkal, és a saját védelmünket biztosítani hivatott szerv kéri, hogy ne hagyjuk el otthonainkat a sötétben, ne sétáljunk saját városunk utcáin (és persze úszni se menjünk), mert megszállás alatt ez nem biztonságos – miközben az ez ellen felszólalókat cenzúrázzák, vagy büntetik, többek között az egykori Stasi-ügynök zsidó, Anetta Kahane aktív közbenjárásával Németországban. A fehér ember nem bízhatja sorsát se a hatóságokra, és főleg nem az áruló politikai elitre, melynek szigorú felelősségre vonása már rég esedékes. Az újévi események egyik szégyene, hogy a fehér német férfiak láthatóan nem voltak sehol, mialatt idegen hordák szó szerint a nyílt utcán vadásztak lányaikra, asszonyaikra, azokat fogdosva, megerőszakolva, kirabolva. A közel-keleti, észak-afrikai tömegektől mást nem nagyon lehet várni, mint amit mutattak is magukból, de a német fiatalság csúnyán leszerepelt azon az estén. A helyzetet látva spontán csoportokba verődve kellett volna kiállniuk a pofátlan megszálló csürhe ellen, saját fajtájukat, annak is egyik legvédtelenebbjét: a nőket védelmezve. (Tisztelet a kivételnek.)

Felelős, férfias hozzáállásból a finnországi Odin katonái (Soldiers of Odin) mutatnak követendő példát. Az országszerte alakuló civil csoportok célja a járőrözés, hogy a kölni, östersundi és ahhoz hasonló esetek ne fordulhassanak elő a saját városaikban. Népszerű Facebook-oldaluk szerint eddig 27 városban vannak jelen, de már Észtországban, Dániában és Norvégiában is kialakulóban a honvédő mozgalom. Mint ismeretes, Finnországban is számos migránsok általi nemi erőszak történt az utóbbi hónapokban, jellemzően fiatalkorú lányok ellen. A hazafias csoport jelenléte az utcákon hatásos, náluk nem várható az östersundi helyzet kialakulása. A Daily Mail hüledező cikke az egyik betolakodót idézi:

Éjjel háromkor, mikor a járőrözés a végéhez ér, feltűnő, hogy mennyire kevés migráns volt látható az utcákon. Másnap mikor a MailOnline interjút készített egy menedékkérővel, világossá válik, hogy az önkéntesek az okai ennek. »Már nem megyünk a városba, főleg este, mert félünk, hogy megvernek az Odin katonái«, mondja a 25 éves Hasim Keles, egy kurd migráns, aki munkát talált egy pizzériában. »Engem is már szidalmaztak és kiabáltak nekem. Egyszer egy biztonsági őrnek kellett megmentenie.«

Közben a valósággal szembenézni képtelen liberális réteg arra próbálja tanítani e hordákat előadásokon, hogy erőszakolni csúnya dolog. Megható. Ilyen migránsokat célzó oktatások zajlottak már Belgiumban, Norvégiában, Dániában, Finnországban, Németországban is. A természet törvénye, hogy nem szép szóval, hanem csak erő felmutatásával lehet a betolakodókat visszaszorítani és megfegyelmezni – mely már önmagában is csak tüneti kezelés: Európából való kitakarításuk elkerülhetetlen, ha civilizációnk fenn akar maradni. Ha ez nem történik meg, hosszú távon elveszik az életterünk, erőszakos, végtelen számú megszálló lepi azt el, s formálja azt saját karakteréhez illőre. (Az alábbi összeállításból is láthatjuk, mit is jelent az.) Amíg a fehér ember nevetséges ne erőszakolj! oktatásokat tart, addig milliónyian bizonyítják a szép szó hatástalanságát, miközben további milliók már úton vannak, vagy útra készek, hogy majd ők is ugyanazt tegyék.

Alább a 2016. január-február időszakban ismert, világhálón is leközölt szexuális támadások és nemi erőszakok (valószínűleg nem teljes) listája, mely esetekben tudható, vagy megalapozottan feltételezhető az elkövető Európa-idegen származása.
 

Január 1.: Ezernél is több migráns szexuálisan támadott több száz német nőre Kölnben, Hamburgban, Stuttgartban.

Január 4.: Fiatalkorú migránsok egy csoportja egy fogyatékos lányra támadott Bielefeldben.
 

Január 5.: Egy afgán migráns megkísérelt megerőszakolni egy 15 éves lányt Burghausenben.
 

Január 7.: Egy 36 éves menedékkérőt tartóztattak le egy 16 éves fiú megerőszakolásáért Wolfsburgban. Egy „délies” (közel-keleti, észak-afrikai kinézetű) férfi szexuálisan támadott egy 13 éves lányra az ellwangeni vasútállomás közelében.

 

Január 8.: Egy 17 éves szír migráns mutogatta magát nőknek egy úszómedencénél St. Ingbert településen.

 

Január 9.: Egy 48 éves nőt erőszakolt meg három migráns Drezdában. (Az elkövetők nem lettek letartóztatva.) Egy 45 éves nőre támadott egy „arabul beszélő” férfi Gleidingenben. Egy ötfős észak-afrikai (algériai, marokkói) csoport szexuálisan támadott öt nőre Oldenburgban. Két észak-afrikai (líbiai, tunéziai) szexuálisan támadott meg egy 31 éves nőt a Lipcsei vasútállomásnál. Egy migráns megerőszakolni kísérelt  meg egy 46 éves nőt Saarbrücken-Altenkesselben.

 

Január 10.: Egy „délies” csoport szexuálisan támadott három lányra egy nyilvános úszómedencénél  Anshachban. Egy 21 éves nyugat-afrikait letartóztattak amiért megerőszakolt egy 15 éves lányt Wuppertálban. Egy 36 éves szír migráns szexuálisan támadott egy 20 éves nőre Bornhövedben. (A nő egy meghirdetett lakást mutatott meg a férfinak.)

 

Január 11.: Egy 35 éves pakisztáni migráns szexuálisan támadott egy 3 éves kislányra a kameni menekültszálláson. Nyolc migráns megerőszakolni kísérelt meg egy nőt egy boltnál Ampfingben. (Paprikasprével védte meg magát.) Egy 20 éves marokkói támadott egy 24 éves nőre Frankenbergben.
 

Január 12.: Egy „délies” férfi erőszakolt meg egy 16 éves lányt Wuppertálban. Két „arabul beszélő” férfi támadott egy 37 éves nőre Fröndenbergben.
 

Január 13.: Négy migráns kísérelt megerőszakolni egy 13 éves lányt Gelsenkirchenben. Három migráns szexuálisan támadott egy 31 éves nőre Oldenburgban. Egy migráns egy nő megerőszakolását kísérelte meg az altöttingi vasútállomásnál. (Paprikasprével védte meg magát.) Három „délies” férfi támadott egy nőre Bad Münstereifelben.
 

Január 14.: Három migráns szexuálisan támadott egy 47 éves nőre Dingolfingban. Három „délies” férfi támadott egy 22 éves nőre a vonaton Bremerhavenben.
 

Január 15.: Egy 36 éves migráns szexuálisan támadott egy 8 éves kislányra egy parkban Hildenben. Egy 31 éves tunéziai migránst tartóztattak le, amiért meg akart erőszakolni egy 30 éves nőt Chemnitzben. Egy 31 éves marokkói migráns jelent meg a bíróság előtt, egy 31 éves drezdai nő megerőszakolása miatt. Egy migráns szexuálisan támadott egy 42 éves nőre Mainzban. Egy „sötét bőrű” szexuálisan támadott egy 32 éves nőre Münchfedben. Egy afrikai migráns szexuálisan támadott egy 55 éves nőre Mannheimban. Minden 18 év feletti férfi migránst kitiltottak a bornheimi uszodából, miután nőkre támadtak. (Az intézkedést rasszistának nevezte a német fősodratú média.)

 

Január 16.: Egy szíriai migráns szexuálisan támadott egy 12 éves fiúra Mudersbachban. A migránst letartóztatták, de aztán elengedték. Egy 25 éves marokkói migráns támadott két nőre egy boltban Zeithainban.
 

Január 17.: Három „délies” férfi megerőszakolni kísérelt meg egy fiatal nőt Kielben. Két migráns (19 és 39 évesek) szexuálisan támadtak egy 21 éves nőre egy nürnbergi vasútpályaudvar éttermében. Egy 19 éves afgán migráns támadott négy (11 és 13 év közötti) lányra egy nyilvános uszodában Drezdában. Migránsok szállták meg egy burghauseni uszoda női öltözőjét. Két „délies” férfi meg akart erőszakolni egy 42 éves nőt egy altöttingi gyógyszertárban.

 

Január 18.: Egy 43 éves szíriai migráns támadott egy 63 éves nőre Wetzlarban. A rendőrség szerint a férfi két másik nőt (62 és 74 éveseket) is megtámadott a városban.
 

Január 19.: Egy 17 éves eritreai migráns meg akart erőszakolni egy 18 éves lányt Bad Oldesloe egyik parkolójában. Miután a rendőrség közbelépett, az elkövető lefejelte az egyik rendőrt, aki kórházba került.
 

Január 20.: Migránsok szálltak meg női zuhanyzókat és öltözőket két nyilvános uszodában Lipcsében.

 

Január 21.: Egy „fekete bőrű” férfi akart megerőszakolni egy 13 éves lányt Langenfeldben. Két migráns támadott egy 18 éves lányra Dingolfingban.

 

Január 22.: Egy migráns megerőszakolni kísérelt meg egy 16 éves lányt Feuerbachban. Négy „arab külsejű” férfi szexuálisan támadott egy 23 éves nőre Stuttgartban. Migránsok zaklattak nőket egy uszoda medencéjénél Zwickauban.
 

Január 23.: Migránsok támadtak szexuálisan két 11 éves lányra egy úszómedencénél Wilhelmshavenben. Két afgán menedékkérő támadott meg két 17 éves lányt egy straubingi uszodában. Három 16 éves afganisztáni és szíriai támadott két 13 éves lányra a hachenburgi uszodában. Egy 35 éves migráns szexuálisan támadott egy nőre egy vonat mellékhelyiségében Düsseldorfban. Egy 22 éves szíriai migráns mutogatta magát a vonaton Hannoverben. Egy 18 éves szíriai menedékkérő megerőszakolt egy 17 éves lányt Straubingban. Két beazonosítatlan férfi szexuálisan támadott egy 18 éves lányra Wiesbadenben.
 

Január 24.: Két „tört németséggel beszélő” férfi akart megerőszakolni egy 25 éves lehrtei nőt, amint hazafelé sétált a vasútpályaudvartól. A férfiak kést tartottak a nőhöz, és azt követelték, hogy „tárja szét lábait”.
 

Január 25.: Egy 30 éves észak-afrikai migráns mutogatta magát egy 19 éves nőnek egy marburgi buszon, majd gyalogosoknak a pályaudvaron.
 

Január 26.: Egy 35 éves migráns akart megerőszakolni egy fiatal lányt Bochumban. Két arra járó nő közbeavatkozott és hívta a rendőrséget. 

 

Január 27.: Két „sötét bőrű” férfi szexuálisan támadott egy 15 éves lányra egy überlingeni buszmegállóban. Egy 21 éves menedékkérő támadt egy 18 éves lányra egy edzőterem női öltözőjében, Lahrban.

 

Január 28.: Egy szudáni migráns szexuálisan támadott egy rendőrnőre Hannoverben, amikor az lopásért tartóztatta őt le. Két „fiatalkorú menekült” szexuálisan támadt egy 12 éves lányra egy gyerekeknek fenntartott óvóhelyen Düsseldorfban. (Később kiderült, hogy az egyikük egy 22 éves iráni, aki 16 évesnek hazudta magát, hogy erre az óvóhelyre helyezzék.) Egy 17 éves afgán migráns támadt egy 14 éves lányra Frankenbergben. Egy „délies” férfi szexuálisan támadott meg egy 18 éves lányt Backnangban.

 

Január 31.: Egy 30 éves türkmenisztáni erőszakolt meg egy 7 éves kislányt Kielben. Az elkövető elrabolta a lányt az iskola játszóteréről délelőtt 11-kor, elvitte a lakására, majd miután szexuálisan bántalmazta, elengedte. (Később kiderült, hogy az elkövetőt egy 5 éves kislány megtámadásával is gyanúsították már, ami egy kieli óvodánál történt január 18-án, de elégséges bizonyíték híján nem tudtak vádat emelni ellene.) Négy „külföldinek kinéző” férfi szexuálisan támadott meg egy 17 éves lányt Vilshofenben. Egy „sötét bőrű” férfi támadt egy nőre Vilingenben. Két észak-afrikai migráns szexuálisan támadt két 15 éves lányra Salzgitterben.

Február 1.: Egy 40 éves szíriai menedékkérő csókolt meg egy 7 éves fiút a buszmegállóban Gaildorfban.
 

Február 2.: Két „sötét bőrű” férfi támadt egy 31 éves nőre, aki kilenc hónapos várandós volt, egy szupermarket parkolójában, Schweinfurtban. Egy 26 éves migráns, aki több különböző személyazonosságot használt, rátámadott három nőre egy berlini vonaton. Két „sötét bőrű” férfi támadt egy 14 éves lányra egy eslohei iskolabuszon.

 

Február 3.: Három afgán migráns szexuálisan támadott meg két 14 éves francia lányt egy müncheni úszómedencében. Egy 16 éves migráns megtámadott egy 16 éves lányt egy úszómedencében Heidenheimben. Egy 18 éves líbiai migráns megerőszakolni kísérelt meg egy 25 éves nőt Lipcsében. Egy „déliesen kinéző” férfi mutogatta magát egy harburgi vonaton.

 

Február 4.: Egy 29 éves nigériai migráns megerőszakolt egy 21 éves nőt Schloß Holte-Stukenbrock karneválján. Egy 25 éves szíriai menedékkérő támadott két nőre ugyanazon a karneválon. Húsznál is több nőt támadtak meg szexuálisan a kölni karneválon. Egy szíriai migráns szexuálisan támadt egy 49 éves nőre a Bad Reichenhallban rendezett karnevál után. Egy afrikai migráns támadt egy nőre Lörrach egyik szupermarketénél. (Amikor a rendőrség odaért, az elkövető rátámadt a rendőrökre, akiknek erősítés kellett. A rendőrség nem tudta kideríteni a férfi kilétét, hamis adatai voltak.) Egy eritreai migráns támadt meg két nőt Zeithainban, de szabadon engedték, miután a bíró megállapította, hogy részeg volt az esemény elkövetésekor. Egy „délies” férfi támadott meg egy fiatal nőt Elsfieth-ben.

 

Február 5.: Észak-afrikai migránsok csoportja támadott nőkre a kölni karneválon. Két migráns szexuálisan támadott egy 16 éves lányra Strauningban. Egy migráns támadt egy 19 éves nőre Villingen-Schwenningenben. Két „arabos kinézetű” elkövető támadt egy 13 éves lányra Klietz-ben.
 

Február 6.: Egy 30 fős migráns csoport megerőszakolni kísérelt meg egy 18 éves lányt Mühldorf am Inn nevű bajorországi városban. Három afgán migráns lett letartóztatva, amiért a karneválon szexuálisan támadtak nőkre Laufenburgban. Egy 28 éves iraki migráns támadott egy nőre a karnevál után Bocholtban. Egy 48 éves jordániai migráns támadt egy 16 éves lányra a frankfurti karneválon. „Öt vagy hat” migráns támadott egy 25 éves nőre a kölni karnevál után. Több „külföldi” támadott több nőre a konstanzi karneválon. Egy „délies” férfi szexuálisan támadott egy 19 éves nőre Ravensburgban. Négy „délies” férfi támadott meg és rabolt ki két (13 és 14 éves) lányt a bochumi pályaudvarhoz közel. Öt migráns támadott meg szexuálisan egy 11 éves lányt Celle úszómedencéjénél.
 

Február 7.: Egy 24 éves algériai migráns támadott meg két tinédzser lányt a rietbergi karneválon. Három „arabos külsejű” elkövető szexuálisan támadott több nőre is a mainzi karneválon. Két „sötét bőrű” elkövető szexuálisan támadott egy 31 éves nőre a güterslohi karneválon. Négy afgán migráns szexuálisan támadott egy nőre a kranenburgi karneválon. Két „sötét bőrű” elkövető támadott két nőre a fliedeni karneválon. Egy 17 éves afgán migráns szexuálisan támadott egy 12 éves lányra a landshuti úszómedencénél. Egy 16 éves afgán migráns szexuálisan támadott több nőre Schillerplatz-ban. Egy „sötét bőrű” elkövető szexuálisan támadott egy 31 éves nőre a gütherslohi karneválon. Négy afgán migráns lett letartóztatva, amiért szexuálisan támadtak két 14 éves lányra Erfurtban. Négy afgán migráns támadott szexuálisan egy 17 éves lányra Heppenheimben. Több nőt is megtámadtak a hardheimi karneválon. Egy 21 éves marokkói migráns szexuálisan támadt egy nőre a kranenburgi karneválon. Két „sötét bőrű” férfi támadott két nőre a fliedeni karneválon. Egy „délies” elkövető szexuálisan támadott egy 18 éves lányra a stuttgarti vonaton. Egy „délies” elkövető támadott egy 39 éves nőre a drezdai vonatállomáshoz közel. Egy migráns támadt egy 46 éves nőre Eppelheimben.

 

Február 8.: Egy 35 éves migráns szexuálisan támadott egy 15 éves lányra a siegburgi karneválon. Két marokkói támadt egy 36 éves nőre a briloni karneválon. Három migráns támadott egy 49 éves nőre Andechs-ben.
 

Február 9.: Észak-afrikai migránsok támadtak egy 19 éves nőre Opladenben, a karnevál alatt. Több „délies” elkövető támadott egy 23 éves nőre egy szupermarket parkolójában Göttingenben. Négy migráns szexuálisan támadott három 13 éves lányra egy úszómedencénél Borghorstban.
 

Február 11.: Egy 36 éves menedékkérő egy 14 éves lányt erőszakolt meg egy migránsszálláson Braunshweigben.
 

Február 12.: „Sötét bőrű” elkövető szexuálisan támadott meg egy fiút egy nordenhami úszómedencénél. Három „sötét bőrű” támadott meg egy 16 éves lányt Füssenben.
 

Február 13.: Több migráns támadott három (10 és 11 év közötti) lányra egy nordeni úszómedencénél. Egy migráns támadott meg egy 49 éves nőt egy pékségben Gütersloh-ban.

 

Február 14.: Két migráns Iránból és Szíriából (21 és 31 évesek) megtámadott két (10 és 11 éves) lányt Drezdában egy uszodában. Négy migráns támadott egy 19 éves lányra Duisburgban. Migránsok támadtak több nőre egy mengeringhauseni szórakozóhelyen.
 

Február 15.: Egy 17 éves észak-afrikai támadott több nőre a brémai vasútállomáson. Egy 23 éves algériai migráns támadott egy 14 éves lányra a frankfurti metrón.
 

Február 16.: Egy „arabos külsejű” elkövető támadt egy 14 éves lányra egy Dörzbach egyik buszán.

 

Február 17.: Egy „sötét bőrű” férfi mutogatta magát Wiesbadenben. Egy „14-15 éves” „sötét bőrű” elkövető mutogatta magát több nőnek is egy hörsteli zebránál.
 

Február 18.: Három „délies” elkövető meg akart erőszakolni egy nőt Uelzenben. Az elkövetők legalább egyikét a nő rottweilere megtámadta.
 

Február 20.: Egy 34 éves iraki menedékkérő támadott meg két (13 és 14 éves) lányt egy rotenburgi szupermarketnél. Két „sötét bőrű”, tört németséggel beszélő elkövető erőszakolt meg egy 49 éves nőt egy temetőhöz közel Biberachban. Egy 51 éves bosnyák migránst tartóztattak le, amiért sorozatosan megerőszakolt egy 17 éves lányt Stuttgartban. Két „sötétbarna bőrű” elkövető szexuálisan támadott egy 19 éves nőre Trierben. Egy 28 éves afgán migráns megerőszakolni kísérelt meg egy nőt Blankenburgban. Egy „sötét bőrű” elkövető szexuálisan támadt egy 23 éves férfira Grevenben.
 

Február 21.: Hét afganisztáni és iráni migráns szállta meg Aurich egyik uszodájának a női öltözőjét. Egy 35 éves szíriai migráns támadott egy 14 éves lányra egy eckernfördei medencénél. Egy beazonosítatlan migráns megerőszakolt egy 21 éves nőt Bad Scwartau vasútállomásánál. Egy 44 éves migráns szexuálisan támadott egy 29 éves önkéntesre a großenlüderi migránsszálláson. Egy „délies” elkövető támadott meg egy 14 éves lányt egy neubrandenburgi vonaton. Néhány nappal később, ugyanazt a lányt támadta meg ugyanaz az elkövető egy játszótéren.

 

Február 22.: Egy „németül akcentussal beszélő” férfi támadott szexuálisan egy 20 éves nőre Aspergben. Egy „délies” elkövető támadott egy 16 éves lányra Feldkirchenben. Két „török vagy arab” elkövető egy 15 éves lány megerőszakolását kísérelte meg Brandenburgban.
 

Február 23.: Egy 16 éves migráns, aki két fiút (egy 9 és egy 11 évest) megerőszakolt Glöwen városában szabadon lett engedve, mert a bíró szerint, mivel a szüleivel él és nincs pénze, így nem áll fenn az elszökés veszélye. Egy 34 éves algériai migráns támadott meg (17 és 22 éves) nőket az egyik berlini metrómegállóban. Egy migráns magához nyúlt egy 19 éves lány előtt a Chemnitz egyik buszán.
 

Február 24.: Egy 31 éves nigériai menedékkérő szexuálisan támadott meg egy 21 éves nőt egy weilheimi templomban. (A rendőrség szerint az elkövető korábban megtámadott egy másik nőt is ugyanabban a templomban. Szintén megtámadott két nőt a városházán és egy másik nőt egy idősek otthonában.) Egy „délies” elkövető támadott meg egy 18 éves lányt Kasselben.

 

Február 25.: Egy sötét bőrű elkövető támadott meg két (13 és 15 éves) lányt egy lipcsei buszon. Egy afrikai elkövető támadt egy 48 éves nőre a lipcsei vonaton.
 

Február 26.: Két afgán migránst gyanúsítanak egy 24 éves nő megerőszakolásával Magdeburgban. Egy 29 éves elkövetőt tartóztattak le amiért több nőt is megtámadott Mülheim an der Ruhr vasútállomásán. Egy 20 éves menedékkérő támadt meg egy 20 éves nőt Landauban.

 

Február 28.: Két afgán migráns (14 és 34 évesek) megerőszakolt két (14 és 18 éves) lányt egy norderstedti uszodában. Két afgán migráns szexuálisan támadott egy 19 éves nőre Mannheimban. Egy „délies” elkövető támadott meg egy 46 éves nőt a városháza előtt Schwarzenbachban. Egy 19 éves algériai migráns támadott egy 21 éves nőre Hammban.

 

Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »