Kollárék támogatják az önkormányzatok kompenzációját

Kollárék támogatják az önkormányzatok kompenzációját

A Sme rodina támogatja az önkormányzatok 108 millió euró összegű kompenzációjának a kifizetését, amit még Eduard Heger volt kormányfő kormánya ígért meg. Boris Kollár házelnök és a párt elnöke sajnálja, hogy pénteken nem sikerült megnyitni az ezzel kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülést. Elutasította azokat az érveket, melyek szerint a témát egyes pártok a választási kampányukhoz használják fel. Ebben az esetben nem fontos, ki terjeszti elő a javaslatot, hanem hogy mi a javaslat tartalma – mondta a parlamenti ülés megnyitásáról szóló sikertelen szavazás után Kollár.

Nekem sem tetszik, hogy a Smer terjesztette ezt elő. Jobban örülnék, ha az OĽANO vagy a Demokrati terjesztette volna elő”

– mondta Kollár. Ebben az esetben szerinte a pártoknak nem lenne szabad politikai játszmákat játszani, mert ha az önkormányzatok nem kapják meg a pénzt, akkor azt a polgárok fizetik meg a megemelt adókon és különféle illetékeken keresztül.

Nem azt kell néznünk, hogy ki terjeszti elő, hanem hogy mit terjesztenek elő”

– tette hozzá Kollár.

Hírdetés

A Sme rodina vezetője emlékeztetett: a parlament egy törvénymódosítással csökkentette az önkormányzatok bevételeit, és a pénzt szociális ügyekre fordította, ami szerinte jó megoldás volt.

 A kormány ugyanakkor elkötelezte magát, hogy ezt a kompenzációt megkapják”

 – emlékeztetett Kollár. Sajnálja, hogy Ódor Lajos kormánya nem tett lépéseket a volt kormány ígéretének a teljesítése érdekében, ugyanakkor tiszteletben tartja, hogy a kormányfő meg akarja várni augusztus 15-ét, hogy átlássa az államháztartás állapotát.

A házelnök kifejtette véleményét a másik rendkívüli ülés kapcsán is, amelyet szintén nem sikerült megnyitni. Ez Ivan Šimko visszahívott belügyminiszter ügyéről szólt volna. Kollár szerint elfogadhatatlan, hogy a rendőrök nyomásgyakorlással és a lemondásukkal való fenyegetőzéssel cseréljék a minisztereket.

 Ez nem szerencsés, és bízom benne, hogy nem fog megismétlődni”

 – tette hozzá Kollár.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »