Kollár új munkaügyi miniszter kinevezését sürgeti, Čaputová megvárja a kormányválság végét

Kollár új munkaügyi miniszter kinevezését sürgeti, Čaputová megvárja a kormányválság végét

Zuzana Čaputová úgy véli, az új miniszter kinevezésére csak azután kerülhet sor, miután világossá válik, mely pártok alkotják majd a kormánykoalíciót.

A Denník N információi szerint Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a héten kéréssel fordult Zuzana Čaputová államfőhöz, hogy Milan Krajniak (Sme rodina) korábbi munka-, szociális és családügyi miniszter helyére Jozef Hlinkát nevezze ki. Čaputová azonban a kormányválság végéig nem tervez új vezetőt állítani a tárca élére.

Hírdetés

„Az államfő elengedhetetlennek tartja a kormány- és koalíciós válság mielőbbi megoldását, ugyanis több miniszter is előrebocsátotta a lemondását. Az új tárcavezetők kinevezésére csak azután kerülhet sor, miután egyértelművé vált, mely minisztériumok maradnak vezetők nélkül, és mely pártok alakítják majd a kormánykoalíciót” – jelentette ki Martin Strižinec szóvivő, aki szerint nem érkezett hivatalos felkérés az új miniszter kinevezésére, erre vonatkozóan ugyanis csak a kormányfő tehet javaslatot.

(Denník N)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »