Kollár 90 képviselőt keres, akik az előrehozott választásra szavaznának

Kollár 90 képviselőt keres, akik az előrehozott választásra szavaznának

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök vasárnap és az elkövetkező napokban tárgyal az OĽaNO mozgalommal és az SaS párttal a kormány bukását követő teendőkről. Eduard Heger ideiglenesen megbízott kormányfővel napi kapcsolatban áll, de figyelembe veszi majd az OĽaNO képviselői klubja elnökének, Michal Šipošnak az álláspontját is, közölte az RTVS 5 perc múlva 12 című műsorában.

Mint mondta, már tárgyal a Hlas elnökével, Peter Pellegrinivel, a mai nap folyamán pedig a Smer-SD vezetőjével, Robert Ficóval is találkozik. Először az ellenzékkel kell egyeztetnie, hogy találjon 90 képviselőt, akik a választási időszak lerövidítésére szavaznak.

Robert Fico (Smer-SD) szerint a helyzet nagyon bonyolult, káosz és zűrzavar uralkodik az országban. „A lehető leggyorsabb megegyezésre van szükség, én az előrehozott, demokratikus parlamenti választást tekintem megoldásnak“ – jelentette ki, hozzátéve, hogy ugyanilyen fontos megoldani az alkotmánymódosítást, és mielőbb jóváhagyni a költségvetést. Ugyanakkor kijelentette, továbbra is ellenzékben vannak és ennek megfelelően állnak hozzá ezekhez a problémákhoz.

„Ma reggel beszéltem Karol Hirman gazdasági miniszterrel, aki biztosított arról, hogy minden elő van készítve a háztartások megsegítésére, ám ehhez jóvá kell hagyni a költségvetést. A kormány megtette, amit kellett, az elektromos energia ára egyáltalán nem emelkedne, ami európai viszonylatban teljesen egyedülállónak számít. A csehek háromszor annyit fizetnek, mint a szlovákok és minden alkalommal példaként említik Szlovákiát“ – állította a házelnök.

Hírdetés

Fico hozzátette, hogy a lehető leggyorsabban meg kell teremteni a feltételeket a költségvetés jóváhagyásához és az előrehozott választásokhoz. „A legnagyobb előrelépés az lenne, ha általános megegyezés születne arról, hogy a helyzet megoldását az előrehozott választás jelenti, ilyen megegyezés azonban nincs.

Fico megállapította, hogy nincs politikai megegyezés az előrehozott választásokat illetően.
„Amennyiben nincs megállapodás, kezdődik az erőpróba. Vagy azok győznek, akik keresztülviszik az előrehozott választást, vagy azok, akik a kormány rekonstrukcióját szorgalmazzák“ – mondta Fico, hangsúlyozva, hogy tárgyalni kell ezekről a kérdésekről, hogy megegyezés születhessen.

„Úgy vélem, hogy a parlamentben nem születik megegyezés az alkotmány módosításáról, hogy sor kerülhessen a választásokra. A további problémát a költségvetés jelenti. Mi közöltük a házelnökkel, hogy addig nem tárgyalunk a költségvetésről, amíg nem sikerül jóváhagyni az alkotmánymódosítást, vagy nem születik határozat az előrehozott választásról. Túl sok ez ahhoz, hogy az elkövetkező napokban megoldható legyen“ – tette hozzá Fico, hangsúlyozva, hogy amennyiben a polgárok úgy látják, hogy a politikusok nem akarnak előrehozott választást, nekik kell dönteniük január 21-én a népszavazáskor, ami automatikusan alkotmánymódosításoz vezethetne.

Kollár kijelentette, hogy nem támogatja a népszavazást, és először közös megoldást keres az alkotmánymódosításra. A hivatalnokkormány lehetőségével, mely a megegyezés hiányában lépne életbe, egyikük sem ért egyet.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »