Kokó, kurvák és jacht az Adrián: Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere, a családapa (18+)

Kokó, kurvák és jacht az Adrián: Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere, a családapa (18+)

Egy fiatal szőke nővel folytatott szexuális aktusa közben készített fotót tett közzé Borkai Zsoltról, Győr fideszes polgármesteréről az a névtelen szerző által írt blog, amely a politikusról és a vele baráti viszonyban álló ismert helyi ügyvédről, Rákosfalvy Zoltánról súlyos vádakat fogalmazott meg az elmúlt napokban. A poszt írója annyit fűzött a képhez – amelybe egy másik, fekete hajú nő is belelóg, nem lehetetlen, hogy a képet is ő csinálta –, hogy gondolkodjon el mindenki, miből futja Borkainak ilyen legalább 15 millió forintos bulikra, valamint hozzátette, hogy holnap folytatja, és „még több akciót” ígért.

A blog korábban arról írt és mutatta be fotókon, hogy a politikus és ügyvédtársa egy hajón mulat lányok – a szerző állítása szerint prostituáltak – társaságában. A blog szerint egy horvát hajókiruccanásról van szó, amit részletesen dokumentált, és azt írta, hogy ezeket a részleteket folyamatosan meg is osztja a nyilvánossággal. Írt arról is, hogy az utazás résztvevői szexeltek és kábítószert fogyasztottak, most az előbbit fotóval is alátámasztotta. A szőke nőről, akivel Borkai a szexuális aktust folytatja, a rajta lévő öltözet és a felkarján lévő, vélhetően tetoválást rejtő kitakarás miatt ugyanaz, mint akivel a hajó fedélzetén korábban fotózták.

A politikust már pénteken, az akkor még intimnek nem mondható fotók megjelenése után is megkereste az Index. Kérdéseikre akkor sem válaszolt – ahogyan Rákosfalvy Zoltánt sem tudták megszólaltatni –, reakcióként csak egy egymondatos közleményt adott ki, amiben ellenzéki kampánycirkuszról és hazugságokról írt. A szombaton megjelent képre azonban az a közlemény semmiféle magyarázatot nem ad, ezért szerette volna a lap, ha Borkai Zsolt is megszólal.

Hírdetés

Az Ez az ördög ügyvédje blog szombati képe:

Borkait a mobilján, majd sms-ben és e-mailben is kereste az Index, valamint hívták a titkárnőjét is az általuk ismert összes elérhetőségen. Borkai telefonja kicsöngött, de nem vette fel, sms-ükre és e-mailjükre sem válaszolt; titkárnője telefonja hangpostára volt állítva.

A politikust arról kérdezték, hogy a fotó, amelyen félreérthetetlen helyzetben ábrázolja, hol, mikor és milyen körülmények között készült, illetve mikor, hol készült a blogon eddig megjelent többi fénykép. A kérdések között szerepelt az is, hogy a politikus miért nem áll ki a nyilvánosság elé, hogy tisztázza magát. Arra is szerettek volna választ kapni, hogy Borkai tett-e vagy tervez-e jogi lépéseket tenni az ügyben, és ha igen, milyeneket.

Megkeresésükre azonban a cikk megjelenéséig semmilyen választ nem kaptak.

A politikus Facebook-oldala – amelyen önmaga jellemzését így kezdi: A családapa – nem frissült pénteken délután óta. Az oldalon az üggyel kapcsolatban egyetlen komment sem olvasható, azonban van olyan komment (például az, ami így kezdődik: „Sándorné Molnár ők se rakatnak be kamerákat azokhoz az emberekhez”), ami arra utal, hogy korábban lehetett ezt emlegető komment is az oldalon.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »