Az újabb kutatások alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy az első világháború harcterein meghatározó szerep jutott a kokainnak. Hogyan figyeltek fel a drogra az európai hadseregek, és miként jutott el a frontvonalba?
A kokacserje levele a világon az egyik legrégebb óta fogyasztott kábítószer. Dél-Amerika őslakosai már évezredek óta ismerik, egyes közösségeik napjainkban is használják részint feszültségoldó rekreációs célból, másrészt fájdalomcsillapításra és egyéb orvosi célokra. A spanyol konkvisztádorok elsőre nem hitték el, hogy egy növénynek ennyiféle felhasználása lehet, és az ördög művének tartották a fogyasztását. Végül azonban, miután meggyőződtek hatásairól, a gyarmati hatalom tízszázalékos adó kivetése mellett engedélyezte a termesztését és az árusítását.
A XIX. század elején az európai hatalmak is felfigyeltek arra, hogy kokacserjével növelhető a katonák fizikai állóképessége és harci kedve. Elsőként a Latin-Amerikában csak Guillermo Millerként ismert William Miller nevű angol tiszt tapasztalta meg a szer katonai használatra való alkalmasságát: Peru függetlenségi háborúja (1811–1826) alatt a helyi hadsereg mellett harcolt, és látta, hogy a kokalevelek rágása elengedhetetlen módja volt annak, hogy a perui katonák erejét és terhelhetőségét növeljék.
Európában elsőként Paolo Mantegazza olasz neurológus és fiziológus írt tanulmányt a kokacserje leveleinek stimuláló hatásairól, műve azonban visszhangtalan maradt. Sir Robert Christison skót toxikológus volt az, aki konkrét kísérletekkel is felkeltette a növény iránt az érdeklődést Európában. 1870-ben megvizsgálta a koka hatását a fáradtságra, mégpedig úgy, hogy két diákja 26 kilométert gyalogolva fárasztotta ki magát, majd ezt követően 6-8 grammnyi kokalevél elfogyasztása után az éhség, szomjúság és fáradtság tünetei megszűntek, így további egy órán keresztül tudták folytatni a menetelést.
1875 májusában, nem sokkal 79. születésnapja előtt végül Christison saját magán is kipróbálta a növény hatásait. Rendkívül lelkes volt a koka fizikai fáradtságot csillapító hatását és felhasználhatóságát illetően. Egy alkalommal feljegyezte, hogy túlsúlyos fiával együtt „elfáradás nélkül” képesek voltak egy csaknem ezer méter magas hegycsúcs meghódítására a Skót-felföldön.
Európa fegyveres erői is kezdték lassacskán felismerni a koka egyedi tulajdonságait és hadi alkalmazásának lehetőségét. Theodor Aschenbrandt bajor katonaorvos tudomást szerzett Friedrich Wöhler tanítványának, Albert Niemannak 1859-es felfedezéséről, a tudós kémikusnak ugyanis a világon elsőként sikerült a kokacserjéből szintetizált kokaint előállítania. Találmányát a következő évben szabadalmaztatta, 1862-ben pedig az 1668-as alapítású darmstadti Merck gyógyszeripari cég meg is kezdte a kokain előállítását.
A vállalat úgy hirdette termékét, mint „olyan stimulánst, amely kimondottan alkalmas a test munkaképességének növelésére bármiféle veszélyes mellékhatás nélkül.” 1883-ban Aschenbrandt a gyakorlatozó katonáinak vízben feloldott kokaint adott. „Felkeltettem a hadsereg érdeklődését, és további kutatásra ösztönöztem őket. […] Úgy gondolom, elegendő bizonyítékot adtam kimagasló hasznosságáról” – írta későbbi összefoglalójában.
Ebben az időben a szer katonai hozadékát nem is az általános erő- és állóképesség-növelésben, hanem az étvágycsökkentő hatásában látták, merthogy 15-20%-kal csökkenthetőnek látszott az élelmezés költsége. Nem volt megállás: számos európai és amerikai orvos kísérletezett a kokainnal újabb és újabb felhasználási területek után kutatva. Ilyeneket nem csupán az orvoslásban (például az aneszteziológiában és a lázcsillapításban) találtak, de a sportban is, amely a korabeli államok számára stratégiai eszköz volt, mivel felkészítette a fiatal fiúkat a katonaéletre. Később Aschenbrandt jóslatai is helytállónak bizonyultak: az első világháborúban a drog bőségesen bizonyította általános harctéri hatékonyságát.
A kokain iránti kereslet még az 1880-as évek végén is igen alacsony maradt, miközben az előállítása egyenletesen növekedett. A Merck gyártásáról elérhető statisztikák jól szemléltetik ezt. 1881 és 1884 között összesen 1,4 kilogrammnyi kokain-hidrokloridot állított elő, 1885-ben viszont már csaknem 30 kilogrammnyit. 1913-ban a német cég kokaingyártása pedig majdnem elérte a 9 ezer kilogrammot, ezután a háború megszakította a nemzetközi kereskedelmet, ami miatt a perui kokacserje és a nyers kokain nem tudott eljutni az európai gyárakba. Ennek következtében a Merck gyártása 1915-re visszaesett 500 kilogrammra.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
