Kohn-Kerry hazatelefonált Netanjahunak – a raport maga Európában lesz

John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken telefonon tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel arról, hogy miképpen lehetne véget vetni az izraeli-palesztin erőszakhullámnak. Erről Kerry szóvivője számolt be. John Kirby elmondta, hogy Kerry útban Olaszország felé beszélt az izraeli miniszterelnökkel, akinek hangoztatta, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a nyugalom helyreállítására.

Az amerikai külügyminiszter ismételten erőteljesen elítélte az izraeli civilek elleni terrortámadásokat, egyben támogatta Izraelnek azt a jogát, hogy megvédje állampolgárait.

Kerry és Netanjahu egyeztetett arról is, hogy a közeljövőben Európában találkoznak. A szóvivő nem erősítette meg azokat az értesüléseket, amelyek szerint a két politikus a jövő héten Németországban találkozna.

Hírdetés

Kerry egy másik közleményben arról számolt be, hogy csütörtökön Mahmúd Abbász palesztin elnökkel beszélt telefonon, neki azt mondta: fontos lenne elkerülni az erőszakot és beszüntetni a szenvedélyes, gyújtó hatású, vádaskodó retorikát. Az amerikai külügyminiszter azt is mondta, tervezi, hogy hamarosan a Közel-Keletre látogat a erőszak lecsillapítása érdekében.

Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izraelben napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint általában késeléses merényletekkel, melyet egyre többen "a harmadik intifádának" (palesztin felkelésnek) tekintenek.

A támadások kiváltó oka a palesztin hivatalos és közösségi médiában lábra kapott feltételezés, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén, noha ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta és tagadta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb, Templomhegynek is nevezett helye.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »