Köcsögvonulás idén is: "Bátor, aki kamaszkorában először megérzi, hogy azonos neműekhez vonzódik"

Köcsögvonulás idén is: "Bátor, aki kamaszkorában először megérzi, hogy azonos neműekhez vonzódik"

Szombat délután, kevéssel fél öt előtt, komoly rendőri biztosítás mellett indult el a Budapest Pride-menet az Andrássy úton. "Olyan világban szeretnék élni, ahol a társadalom elfogadja, ha egy felnőtt egy azonos neművel akar együtt élni" – mondta a rendezvényt megnyitó beszédében Fischer Iván karmester. A felvonulást az Erzsébet téren az Andrássy útnál is megjelent ellentüntetők várták, hangos sípszóval és folyamatos szidalmazó kiáltásokkal.

A világ nem fekete-fehér, hanem színes – mondta a Budapest Pride felvonulást megnyitva Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és a berlini Konzerthaus zeneigazgatója szombat délután. A zsidó karmester – akinek szavait követően a menet zenével, zászlókkal, transzparensekkel elindult az Andrássy úton az Opera előtti területről – azt mondta: nagy ünnep a mai, a bátorság ünnepe, ugyanis azt ünnepeljük, hogy valaki vállalja önmagát.

Olyan világban szeretnék élni, ahol a társadalom elfogadja, ha egy felnőtt egy azonos neművel akar együtt élni – mondta Fischer Iván.

Milanovich Dominika, a Budapest Pride sajtószóvivője azt emelte ki, hogy az immár 20. alkalommal megrendezett Budapest Pride a régió legrégebbi ilyen rendezvénye, és erre büszkék szervezőként. Hangsúlyozta, többek között azért vonulnak fel, mert nem akarnak kerítéseket látni a különböző társadalmi csoportok között, a kirekesztés helyett a kisebbségi csoportok melletti szolidaritást választják.

Hozzáfűzte: szolidárisak a menekültekkel és a bevándorlókkal is "egy olyan országban, ahol állami üldözés éri őket". Ezzel kapcsolatban azt üzente a vezető politikusoknak, hogy "a hatalom szeretetét felváltja a szeretet hatalma". Amennyiben a felvonulás provokáció, ők provokálnak, amire azért van szükség, mert az LMBTQ-emberek többsége még mindig félelemben él – mondta. Végül arról beszélt, úgy hírlik, hogy a kormány családvédelmi kampányba kezd, ebben az esetben pedig azt követelik, annak legyenek részei a "szivárványcsaládok" is.

Az MTI tudósítói a tömegben látták többek között Juhász Pétert, az Együtt alelnökét és Szigetvári Viktort, a párt elnökét, Bodnár Zoltánt, a Liberálisok volt főpolgármester-jelöltjét, Burány Sándor és Lendvai Ildikó MSZP-s politikust, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, a Demokratikus Koalíció elnökét.

Kezdés előtt az Andrássy úton felhúzott kordonnál néhány tucat, a felvonulást nyíltan ellenző tüntető jelent meg, köztük Budaházy György. Az ellentüntetők többek között "Undorító a másságotok", a "Másság takarodjon máshová", "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk", "Jézus mondja: térjetek meg! … mert a bűn zsoldja a halál" feliratokat tartottak fel.

Hírdetés

Az ellentüntetők egy része megpróbált bejutni a kordon mögé, ekkor kisebb lökdösődés alakult ki, ami komolyabb atrocitás nélkül véget ért.

A felvonulást az Erzsébet téren az Andrássy útnál is megjelent ellentüntetők várták, hangos sípszóval és folyamatos szidalmazó kiáltásokkal. A felállított kordon és az amögött sorakozó rendőrök miatt azonban nem tudták őket száz méternél jobban megközelíteni.

A Tabánba tartó menet eleje már átért a Lánchíd budai oldalára, amikor a vége a pesti oldalon, a Széchenyi térnél haladt.

A Népszava szerint a szervezők záróbeszéde a toleranciáról szólt, és 15-20 ezerre becsülték az aberrációt éltetők létszámát. „A cél, hogy mindent megtegyünk a befogadóbb és színesebb országért és világért, ahol a miniszterelnöknek nem a viccelődés jut eszébe erről a közösségről. Ne osszuk első- és másodrendű polgárokra a társadalmat!” – hangzott el. A tömeg ezt skandálta: „mindig itt vagyunk, mindig itt leszünk”.

Délután háromkor már több százan várták a köcsögvonaglást

A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség rendezvényére már délután három órakor több százan várakoztak az Andrássy út és a Hajós utca találkozásánál.

A vonulók a Nagymező utcánál tudtak belépni a kordonokkal lezárt területre. A rendezvény környékén nagyfokú rendőri jelenlét tapasztalható.

A tömegben főként fiatalok láthatók, akiknél szivárványszínű zászlók, színes lufik, és transzparensek vannak.

A szervezők közlése szerint a felvonulás célja: zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólaljanak fel azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként is önmaguk lehessenek és önazonosan, félelem nélkül élhessenek.

(MTI – Híradó.hu – Népszava nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »