Kocsis Imre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének tanszékvezető professzora. Legújabb könyvében azt mutatja be, hogyan jelenik meg az irgalmasság, a szeretet és a kegyelem hármasa az Újszövetség három nagy szövegegyüttesében, a szinoptikus evangéliumokban és Szent János irataiban, végül Szent Pál leveleiben.
Kocsis Imre professzor kiemeli: a keresztény hagyomány Lukács evangéliumát tekinti az irgalmasság evangéliumának. Ez vitathatatlan, hiszen
Ám az is kétségtelen, hogy az irgalmasság gondolata Máténál és Márknál is megjelenik. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Lukács szövegei gyakran csak közvetett témák (a bűnösökhöz való odafordulás, illetve az elesettek keresése és megmentése: Lk 15,1–10; 19,6–10; 22,61; 23,43, a bűnök bocsánata: Lk 7,47–50, az ellenségekért mondott ima: Lk 23,34). Lukács evangéliumában Jézus csak egyszer szerepel a „könyörül” („megesik a szíve”) ige alanyaként, míg Márknál háromszor (Mk 1,41, 6,34, 8,2), Máténál pedig négyszer (Mt 9,36; 14,14; 15,32; 20,34).
A könyv írója az orvosról szóló mondást elemezve rámutat: ennek mind Máténál, mind Lukácsnál van párhuzama, de mindkét helyen kiegészítés található. Lukács a mondás második felét így adja vissza: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra” (Lk 5,32). Az evangélista „nyilván azt akarta tudatosítani, hogy Jézusnak a bűnösökkel való közössége semmiképpen sem a bűn elnézését jelenti, hanem a megtérést kívánja elősegíteni”. Nem kétséges, hogy a bűnök bocsánata a megtérés következménye.
Máténál az orvosmondás és az igazak hívására vonatkozó kijelentés között az alábbi buzdító megjegyzés olvasható: „Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Mt 9,13a). A mondat második fele Ózeás könyvéből vett idézet (Óz 6,6). Bár Jézus a bűnösökkel való asztalközösséget kifogásoló farizeusoknak, megfontolás céljából idézi a prófétai szöveget, egyértelmű, hogy az idézet tartalma magának Jézusnak a lelkületét tükrözi.
Kocsis Imre felhívja a figyelmünket: a könyv témáját illetően nagyon nagy jelentősége van a szívtelen szolgáról szóló példabeszédnek (Mt 18,23–35), hiszen abban az irgalmasságot jelölő szavak többször is előfordulnak. Ezt a példabeszédet is Péter és Jézus párbeszéde előzi meg, melyben Péter kérdésére – hányszor kell megbocsátania ellene vétkező testvérének, „talán hétszer?”; Jézus azt válaszolja: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenhétszer” (18,22).
A könyv szerzője megállapítja: a Jézus Krisztus tanításában és különböző megnyilvánulásaiban kifejeződő isteni irgalom folyamatos bátorítás azoknak, akik tudatában vannak gyarlóságaiknak, és a mindennapokban különböző kísértéseknek vannak kitéve. Isten újra meg újra lehetőséget ad a bűnöktől való szabadulásra és a vele való kegyelmi kapcsolat megerősítésére. Ám Isten irgalmassága magától értetődően kötelez is, legelsősorban a hálaadásra s a magasztalásra. Ennek szép példái Mária és Zakariás hálaadó énekei (Lk 1,46.55; 1,68–79).
Azt vizsgálva, hogyan jelenik meg Isten szeretete a János-i iratokban, Kocsis Imre kiemeli: János evangéliuma és a János-levelek összetartozását a hasonló nyelvezet és a közös teológiai témák bizonyítják. Mélyrehatóan elemzi Jézus és Nikodémus beszélgetését (Jn 3,1–21). Ennek első felében Jézus főleg azt tudatosítja, hogy
A beszélgetés második fele már monológ, mert csak Jézus beszél, Nikodémus egészen háttérbe szorul: A monológ elején Jézus mennyei eredetére és Istentől kapott küldetésére irányul a figyelem, és rendkívüli hangsúlyt kap, hogy a küldetés révén Jézus szeretete tárul fel: „Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki lesz, örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.”
János első levelét elemezve Kocsis professzor kiemeli a 4,7–21 szakaszban leírtakat, melyet jánosi szeretethimnusznak is nevezünk, hiszen „a szentíró” az Isten és a testvér iránti szeretet követelményére nagy nyomatékkal és ünnepélyes formában hívja fel a figyelmet: „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért.”
Jézus búcsúbeszédének a mélyére hatolva a könyv írója megállapítja: a testvéri szeretet parancsához, illetve a testvéri szeretet által megvalósuló egység vágyához missziós távlat is kapcsolódik: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást! Arról ismeri majd meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt!” (Jn 13,34–35).
Az is lényeges, hogy a tanítványok Krisztus küldetését folytatják: „Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba” (Jn 17,18; 20,21). Amikor pedig Jézus arra figyelmezteti tanítványait, hogy gyűlöletben lesz részük, „csak bátor állhatatosságra ösztönzi őket” (Jn 16,1.33).
Az Isten kegyelme a páli levelekben című részben Kocsis Imre megvilágítja: a kegyelem főnév görög megfelelője (kharisz) mindegyik páli levélben előfordul, különös gyakorisággal a Római levélben (24-szer), a két Korintusi levélben (10-szer, illetve 18-szor) és az Efezusi levélben (12-szer). Többnyire Isten jóindulatára, kegyelmére vagy ajándékára vonatkozik a szó, de esetenként az emberi hálát (Róm 7,25, 2Kor 2,24), vagy az emberek részéről juttatott adományt jelöli.
Erről a Róm 5,1–11 szakaszban van szó: „Mivel tehát a hit által megigazultunk, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Őáltala szabad utunk van a hitben a kegyelemhez, amelyben szilárdan állunk, és dicsekszünk Isten dicsőségének reménye alapján. Sőt, a megpróbáltatásokban is dicsekszünk, tudva, hogy a megpróbáltatás türelmet munkál ki bennünk, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt. A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.”
A könyvhöz Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, teológus, a Központi Szeminárium rektora írt ajánlást, kiemelve: Kocsis Imre könyvét olvasva „Ízlelgetjük Isten irgalmát, szeretetét és kegyelmét és próbáljuk befogadni. A tanúságtétel, amelyet az első keresztények ránk hagytak, ma sem csupán elvont tan, hanem olyan igazság, amelyben jobban megismerhetjük és megszerethetjük az élő Istent, s amelyre életünkkel válaszolhatunk.”
Kocsis Imre: Isten irgalmassága, szeretete és kegyelme az Újszövetség irataiban
Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2026
Fotó: Merényi Zita (archív)
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
