Kocsi szekér, kocsi szán…1. rész (Szófejtések)

Kocsi szekér, kocsi szán…1. rész (Szófejtések)

                                                                           A „Kocsi szekér, kocsi szán… „ c. népdal első megközelítésben személyszállító járművek felsorolásának tűnik; nyáron szekér, télen szán. Kivétel a kocsi, bár manapság minden kerekes járművet így hívunk. Ez valójában egy dunántúli falucska, Kocs neve. A középkorban e faluban a helyi mesteremberek kiváló utazószekereket gyártottak. Így  akár szekeret, akár szánt készítettek,  mind kocsi, azaz kocsi illetőségű volt.  Középkori kocsi szekér (autoszektor.hu) A „kocsi” kerekes jármű első okleveles említése 1267-ből való. Kocson, Tatától alig 20 km-re fekvő településen fejlesztették ki a magyar szekérből a szíjakra felfüggesztett „hinta-szekeret”, a kényelmes és gyors „kocsi szekeret”. 1485-ben Bécsbe menet Mátyás király is használta. Eljutott a lengyel fejedelemhez, onnan a francia királyhoz, és fokozatosan kiszorította az eladdig utazásra használt kényelmetlen taligákat, zötyögős szekereket.[1]  

Középkori kétkerekű szekér/kordé (reneszánsz miniatúra, 1455-1460 közt, Angers, Fraciaország – ica.themorgan.org) A becses utazószekér kocsi néven bejárta Európát; németül Kutsche-nek, angolul coach-nak nevezték; cocher-ként, azaz kocsisként még a francia nyelvben is visszaköszön. Manapság nemes egyszerűséggel kocsinak neveznek minden négykerekű járművet, akkor is, ha nem ló vontatja, hanem benzin stb. hajtja. Római utazókocsi (dombormű, 115×70 cm, Maria Saal templom, Zollfeld, Ausztria – akg-images.com) A „kocsi szekér” szószerkezetben az „i” képzős melléknév átvette a  főnév, a „szekér” szerepét. Így lett a népdalban említett „kocsi szekér”-ből kocsi, miként a tokaji borból tokaji stb.A régi magyar nyelvtanok kiemelik a földrajzi nevekhez járuló i melléknévképző „térség, terjedés” jelentését. Az idegen, a külső szemlélő szempontjából a Kocs községben készített jármű „kocsi illetőségű”, de csak akkor, ha elkerül a faluból, ha más tájékra viszik. A többi szekértől megkülönböztetendő viszi magával a „valahova való tartozást” kifejező melléknévképzős megnevezését. Így járt a „kocsi szekér”. A földrajzi név és a hozzáillesztett –i melléknévképző elveszítvén melléknévi jellegét főnévként kezdett új életet.A „kocsi” megnevezés alig néhányszáz éves. Szekérként, taligaként az ókorban mindenütt használták, csak a dél-amerikai Andokban nem. Ez érthető, hiszen a meredek hegyoldalakba vágott ösvényeken életveszélyes lett volna kerekes járművel közlekedni.A „szekér” írásos említése a sumir-akkád korba nyúlik vissza.Kétféle írásjellel jelölték, ám kortól függően mindegyiknek volt vonalas és ékjeles[2] változata. Minden bizonnyal a két írásjel a szekér rendeltetését különböztette meg (társzekér, katonai szekér stb.). Az írásjelek elemzése némi támpontot ad arra, hogy mire használták, mit szállítottak vele.Az alábbiakban a szótárban található két „szekér” jelentésű ékjel közül az első kifejezés elemzése következik, míg a másik jel bemutatása a következő részben lesz:A jel jelentése: szekér.[3] Egyértelmű sumir hangzósítása nincs. Nagy fantáziával lehetne a sumir olvasatát a MAR-t és asszír olvasatát, a „gar”-t összekapcsolni a magyar „szekér”-rel.A jel alapjelentése szekértest, „szekérdoboz”, szekér, távolodik stb. Mind a magyarban, mind a sumirban a jelentése: szállítóeszköz. A szekér valóban arra való, hogy az egyik helyről (távolodva) vigyen valamit a másik helyre.Az alábbi „szekér” jelentésű jelnek sem a latinbetűs átírása, sem a hangzósítása nem kapcsolható a magyar nyelvhez, érdekességként mégis megemlítendő. A képszerű vonalas jel a jólismert rúddal húzható kiskocsit formázza.  Nemcsak az ék-, hanem a vonalas jelen is jól felismerhető, hogy a két jel összetétel:   A sumir olvasata MAR, az asszír gar; két jelből álló összetett szó. Az első jel jelentése a „fa”, a szekér anyagára utal. Mezopotámiában valamilyen fából, bambuszból készíthették. Az összetétel második tagjának jelentése: „nyelv”. A képjelen látszik, hogy a kiöltött nyelvhez hasonló T alak, a  „szekértestet” (tutajt ?) húzó rúdféle volt. Az összetételben semmi jelzés nincs a szekérre jellemző kerékre. A Vízözön után a folyamközi vizenyős, tocsogós, mocsaras talajon a hosszúkás méretes falaphoz, nádköteghez illesztett rúd, a „nyelves fa” volt a legcélszerűbb jármű, vontatható, húzható  szállítóeszköz. Teherrel megrakva botokkal, rudakkal csúsztathatták a vízen, a vizenyőn, ahol a kerekes szekér beragadt volna. A zsombékok közti vizes részeken is hasznos „jármű” lelhetett. Valójában tutajként működött.  

 

Bambuszszárból készített „tutaj” (újbabiloni dombormű részlet, Kr. e. 700 körül – mesopotamien.de) Az akkád-babiloni-asszír korban a fenti összetett ékjelből már nem érezték ki a „jármű” anyagát, a „fá”-t, ezért a szót szócsoport meghatározóként[4] megtoldották a „fa” ékjelével.                 

Így az eredetileg MAR olvasatú szekér a „fa” jelentésű GIS jellel együtt szerepel az agyagtáblákon. Asszír olvasata: marru vagy nar-kab-tum.[5]  A fenti sumir, illetve asszír jelet mind a szótárak, mind a fordítók „szekér”-ként adják vissza, ami a  mi  fogalmaink (és az ókoriak) szerint „kerekes jármű”. A fenti elemzésből kiderül, hogy sem a sumir vonalas, sem az asszír ékjel nem adja vissza a szekér „kerekes jármű” tartalmát, míg a következő részben bemutatandó „szekér” jelentésű jel viszont igen. Ezért célszerűnek tartanók, ha az elemzett kifejezést egyszerűen „jármű, szállítóeszköz” értelemben adnók vissza.Magyar nyelvterületen egészen az újkorig a fentemlített sumir „jármű”-höz hasonlót használtak a vízi, lápi emberek.      A sumir vonalas jelet formázó (vizi)talpak, azaz  tutaj-típusok a XIX. század végén (Vág, folyó, Nyitra vármegye.)[6] A Kárpát-medencei Nagyalföld a magyar középkorban vizenyős, mocsaras terület volt. A szárazulatokkal való összeköttetést, közlekedést az alábbi kép mutatja be.    Átkelés a Tiszán lábón (Közép-Tisza –vidék)[7] A sumir MAR kifejezés fenti megfejtését és értelmezését, továbbá a magyar „tutajjal” való egybevetését csak és kizárólag a magyar nyelv ismeretében lehetett elvégezni. (Folytatása következik)

 

 [1] Réthei Prikkel Marián: A kocsi eredete, In: Egyetemes Philológiai Közlöny, 1897, Budapest, Értekezések, 53-56. pp.; Tóth Béla: Mende-mondák Bp., 1900,  kocsi

Hírdetés

[2] A Labat-, és a Deimel szótár a képszerű vonalas jeleket új-asszír ékjelekké alakítja át, s eszerint adja meg a szótári alakot.

[3] A szekér jelentésű jel szövegkörnyezetben megtalálható: Delitzsch: Assyrische Lesestücke, Hinrichs’ Buchhandlunlung, Leipzig, 1876., 89-89. p.,  továbbá Meißner, Bruno: Assyriologische Forschungen, I. Leyden by Brill, 1916. sz. 21. p. 1. sz. 

 [4] Szócsoport meghatározó: az egyes jelek, kifejezések elé vagy mögé illesztett önálló jelentésű megkülönböztető, figyelemfelhívó jel, amelyet nem olvasnak bele a vonatkozó kifejezésbe: Földrajzi neveknél a föld KI olvasatú jele, megkülönbözteti a KI-vel jelölt városállamot a hasonnevű várostól. A fenti esetben a „fa” GIS olvasatú jele arra utal, hogy az eszkö valamilyen fából készült.

[5] Meißner, Bruno: Assyrologische Forschungen, Altorientalische Texte und Untersuchungen, Bd. I., Ed. Brill, Leiden, 1916, 1. 21.1

[6] Magyar Néprajz, I-VIII., Akadémiai Kiadó, Bp, 2001. II. k, Gazdálkodás, Vizi közlekedés és szállítás, 206. ábra

[7] Magyar Néprajz, II. k., 208. ábra


Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »