Koboldokkal érkezik a Mikulás Csábra

Koboldokkal érkezik a Mikulás Csábra

Csáb vasárnap igazi ünnepi hangulatba öltözik: a 10 éve indult HANG-ÁR sorozat keretében, a Mikulás-váró délutánon a Kobold zenekar lép színpadra, akik az X-Faktorban is megmutatták már tehetségüket és játékos energiájukat. Idén ők kísérik el a Mikulást a közép-szlovákiai településre, ahol már nem először járnak.

A hamarosan felnőtt korba lépő, 2008-ban Pozsonyban alakult együttes Balla Igor vezetésével indult útjára, első nagy sikerük a Manóház című lemez volt, amely Kövesdi Károly verseit zenésítette meg, és hamar népszerűvé vált a Felvidéken.

A Kobold különlegessége, hogy gyermekeknek szóló dalokat játszanak, de koncertjeik mindig a felnőtteknek is élményt nyújtanak: közösségi, felszabadult hangulatot teremtenek, ahol a szülők és nagyszülők gyakran ugyanolyan lelkesedéssel éneklik a dalokat, mint a gyerekek.

Az X-Faktorban való szereplésük országos ismertséget hozott számukra, és azóta számos koncertet adtak Felvidék-szerte és Magyarországon is.

Hírdetés

A csábi Mikulásváró délutánon a zenekar varázslatos, vidám és közvetlen előadásmódja garantálja, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak, miközben a Mikulás érkezését közösen ünneplik. Balla Igor énekes, gitáros mellett a billentyűkön Gasparik Fecó játszik, a doboknál pedig Dobos Dávid szórakoztatja majd a kicsiket-nagyokat.

A végén a házigazdák káposztalevessel, forralt borral, teával, üdítővel és édességgel kedveskednek a jelenlévőknek.

A rendezvény december 7-én, vasárnap 15.30 kezdettel kerül megrendezésre a csábi alapiskolában.

A koncert a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »