Kőbánya blues: Beadta a törölközőt az összellenzék

Erzsébetváros, Csepel és Józsefváros után Kőbányán is szétesett az ellenzék. A jelenlegi állás szerint önállóan indul az LMP, és a Jobbik is gondolkozik ezen. Teljes az ellenzéki káosz a fővárosban. (Fotó: A januári tüntetésen még minden olyan szépnek tűnt)

Meghiúsult az ellenzéki összefogás Budapest X. kerületében, ahol korábban úgy tűnt, a fideszes polgármesternek, D. Kovács Róbertnek csupán egy komoly kihívója lesz, az ellenzéki szivárványkoalíció által támogatott Somlyódy Csaba személyében. A napokban viszont Tóth Balázs, a X. kerületi LMP vezetője bejelentette, hogy pártja külön indul a városrészben. Tóth most úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy az összes kőbányai választókerületben indítanak jelölteket, és az a stratégiájuk, hogy az így szerzett szavazatokkal minél több képviselőt próbálnak bejuttatni a kompenzációs listáról.

Tóth Balázs korábban egy Facebook-posztban arról írt, hogy értesülései szerint Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője vétózta meg személyét. Mint kifejtette:
az ellenzéki megállapodás szerint az LMP-nek minden kerületben járt volna legalább egy-egy képviselői hely, ám őt végül arra kérték, ne induljon.

Hírdetés

Tóth erre csak akkor lett volna hajlandó, ha cserébe alpolgármesteri tisztséget kap – amihez nem szükséges, hogy megválasztott képviselő legyen. Ezt a kérést vétózta meg a DK-s politikus. – Nem tudom, hogy mit gondoljak erről, nem ismerjük egymást. A felsőbb szinteken történhetett valami gubanc – fogalmazott az LMP-s politikus.

Gy. Németh Erzsébet csak annyit mondott, hogy „mi nem pozíciókat osztogatunk, hanem a megfelelő jelölteket akarjuk állítani, akik legyőzhetik a Fideszt és Kőbányán Kovács Róbertet”. Tóth Balázs szerint az történhetett, hogy valaki befeketíthette őt a DK-s politikusnál. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy elképzelhető: a Jobbik is külön indul Kőbányán.

A Jobbik helyi vezetője, Tubák István hangsúlyozta, hogy még folynak az egyeztetések, amelyek legkorábban ma hozhatnak eredményt. A Jobbik jelenleg tehát a baloldali összefogással, az MSZP-vel, a DK-val, a Momentummal és a Párbeszéddel tárgyal.

Origo – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »